Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját

JAK–Prae.hu, 2011

Csobánka Zsuzsát lírikusként ismerhettük meg, korábban két verseskötete látott napvilágot, Bog (2009) és Hideg bűnök (2011) címmel. A Belém az ujját az első könyve, amellyel mint prózaíró mutatkozik be.

A kötetet kézbe véve elsőként a provokatív cím, amin megakad a szemünk: pornográf tartalmat sugall, ezt csak megerősíti a borítón látható kép, Bunda János István festménye, amely egy meztelen női altestet ábrázol, amint egy leheletnyi leplet szorít a lábai közé. Ha megfordítjuk a könyvet, a hátsó borítón két, főszövegből származó részletet olvashatunk versformává alakítva; az egyikben Bartis Attila Nyugalom című regényére, a másikban pedig Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című prózakötetére utaló motívumokat fedezhetünk fel. A szövegforma megtévesztő, hiszen a tájékozatlan olvasó ennek hatására azt hiheti, hogy verseskötetet tart a kezében, azonban a Belém az ujját regény. A fülszöveget olvasva ismét Bartisba botlunk, az ő ajánlója túlzásokba esve hangsúlyozza Csobánka Zsuzsa hitelességét. Mielőtt tehát belekezdenénk a regény olvasásába, megidéződik előttünk két népszerű kortárs író műve, ráadásul Bartis Attilából indokolatlanul dupla adagot kapunk. Veszélyes eljárás ez, hiszen az olvasó ezért magas elvárásokkal kezd hozzá a könyvhöz, másrészt szenzációhajhász aktusnak hat, ugyanis mind Weér Andor története, mind Tóth Krisztina gyűjteményes kötete köztudottan a könyves sikerlisták élén szerepelt.

A cím után nem kezdődik el közvetlenül a történet; egy jelöletlen, dőlt betűvel szedett idézethez jutunk el, amelyet témamegjelölésként értelmezhetünk: a levéltöredék egy emlékezetes éjszakáról szól, és az emlékezet fontosságára hívja fel a figyelmet. Később a regény különböző pontjain szintén találunk dőlt betűvel szedett sorokat (Martin levelét), de nehéz összerakni a mozaikokat. A bonyolult történetmondás a szöveg egészére jellemző, első olvasásra szinte lehetetlen megállapítani az események ok-okozati rendjét, illetve azt, hogy egyáltalán miről szól a regény. A történetnek két elbeszélője van: Martin és Marla, akik szeretők, az ő asszociációs emlékképeiket olvashatjuk. Fejezetenként váltakozik, néhol követhetetlenül, hogy éppen ki szólal meg. A szöveg utal arra, hogy abban sem lehetünk biztosak, hogy a nő egyáltalán létezik. Martinnak felesége van, Marlának pedig szerelme. Kettejüket mégis összekapcsolja valami megmagyarázhatatlan kötelék, amely először puszta szenvedélyen alapszik, később azonban olyan erős viszonnyá alakul át, amiért Martin képes lenne elhagyni a családját. A történet nemcsak az ő kapcsolatuk története, hanem beleékelődik egy családtörténet is, a férfi anyjával, Muterkával a középpontban, aki úgy nézi végig negyvenéves fia nők közti vergődését, hogy közben maga is folyton egyik rossz kapcsolatból a másikba evickél. Martin sorsa kísértetiesen hasonlít a Nyugalom Weér Andorának életére, azonban nem mutat túl azon, megmarad egyszerű parafrázisnak. A szereplőkről semmi olyat nem tudunk meg, ami csak rájuk jellemző. Marla és Martin gondolatai is általános emberi tapasztalatokból eredeztethetők, a nőiség és a férfiség megélésének élményeiből fakadnak. Hétköznapi félresiklásokról mesél a regény, egy olyan világot ábrázol, amelyben a szex, a test és a vágy mindent meghatároz. Olyan családok a szereplői, ahol családapák hazudják magukat csütörtök délutáni futballsztárnak, miközben egy prostituáltnál vagy a szeretőjüknél töltik az edzésnek ferdített időt. A könyv olvasása közben az a benyomása támad az olvasónak, hogy a narrátor(ok) sajátos önterápiájának mozaikjaira vethet egy-egy pillantást. A Belém az ujját eszerint egy olyan családtörténet, melynek írása közben az elbeszélő felgöngyölíti családja előző generációinak minden apró titkát. Kíméletlenül őszinte azért, hogy a múlt béklyóitól megszabadulva megalkossa önmagát, és végre elkezdje a saját életét élni. Úgy tűnik, mintha a narrátor azért vázolná fel családja és saját maga szövevényes szerelmi-szexuális kapcsolatainak hálóját, hogy ne kösse többé az a vágy, ami eddig hajtotta, és tudatosan, az addig jellemző sodródástól mentesen kezdje el saját életét.

A Belém az ujját olvasása a cselekmény logikai láncának hiánya miatt feszült figyelmet igényel, a sok információ és a töredékes emlékképek nehezítik a szöveg megértését. Csobánka Zsuzsa különlegesen használja a nyelvet, összetett szimbólumrendszerrel dolgozik, és néhány fejezetrésznél kegyetlen őszinteségével odaszegez minket a regényhez. Más pontokon viszont a követhetetlen asszociációs lánc és a vázlatosság miatt úgy érezheti az olvasó, hogy nem érdemes végigolvasnia a könyvet. A szerző nyelvi és formaérzéke vitathatatlan, azonban több idő kell ahhoz, hogy ez kiforrjon. Ebben a regényben sok minden van: a történet kicsit hasonlít Bartis Attila Nyugalmához és Dennis Robert Boldogság című regényéhez (amely műről Csobánka recenziót írt Belém az ujját címmel), de ott van benne Tóth Krisztina Hazaviszlek kötetének abszurdja, és merít a posztmodern regények sajátosságaiból (inter­tex­tua­­litás, töredezettség, szövegszerűség) is. Azonban felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi az, ami Csobánka regényvilágára jellemző. Reméljük, hogy a következő regényéből kiderül.