A lentről és a házról

1
Mint árnyék,
benn a házban,
kinn a
levendulásban,
almáért,
vízért jártam,
nincsenek ilyen
évek, sem íze a
kenyérnek, a
kőkút megreped,

és tudom, hogy
meghaltam,
nem látszik
semmi rajtam,
rajtad sem, a
tavaknál
újra
utánam kapnál,

világ se,
hold se ég,
levendulák, egy
ablak magában,
kinn a szélben,
valótlan
minden év,
almák a
nyári vízben,

s hány ostoba
eset!, ahogy a
gyáva borzban
feléled a rossz
hajlam,
mint minden
gyáva borzban,
ki leghülyébb,
ha baj van ,

a vízen kinn
veled, szeles kék,
néha mályva,
az ég levendulása,
(a borz máig
nem érti,
mitől nem borz
a férfi, kire ilyen
tekintet...),
2
újra valótlan
év, a kamra
végtelen, mint a
krumplisgödör,
mint alvilági táj,
honnét minden
homály,
csónak a holt
vízen, mi van
túl?, mi a lenn?,

láttam már,
visszatértem
lobogva kinn a
szélben, mint a
levendulák,
(„Levendula-
szál”-nak hívott
a két öreg),

a homály
lassan múlik
belül, hogy
elfeledd,

befedd a
vermet,
naspolyák
érnek majd a
deszkán,

mi az
emlékezet?,

ha a szél hóba
temeti a házat,
a lenn homályos
termei beáznak,
kinn a
kökényes oltár
hóval lepett,
tavaszát
almán várva,
kövei elmerülnek
bennünk,
mint a földben,

már az utolsó
almák, ébredj,
az álom egy
alkonyra váró,
lassú
filmforgatás,
hogy jutnál
ki belőle
máshogy?,

de mi a más?,


3
levendulák,
te sem vagy,
világ se, hold se
ég, olyan túl
reng az ég,
ázik a nyitott
ablak, valótlan,
mint az év,

hiába, hogy
meghaltam,
nem látszik
semmi rajtam,
rajtad sem, a
tavaknál
újra
utánam kapnál,

mint árnyék,
benn a házban,
kinn a
levendulásban,
almáért,
vízért jártam,
nincsenek ilyen
évek... s
borzzal minek
vitáznánk...!,


4
a kamra
végtelen, mint
benne a gödör,
mint alvilági
táj, honnét
minden homály,
valami holt
vizen... és látni
a helyet...!,
a csónak már
üres, a víz
furcsán meleg,

egy ház elvan
magában,
egy vén levendulás,
elment a két
öreg, ő már valaki
más, ablakot
kinn a szélben,
szerelmem,
sose lát, s nem
hal bele a lét
játékaiba,

könyvekben
van ilyen, de
mért lapozna
hátra, hol
széthull minden,
és bolondok
költöznek majd
a házba
egy nyár végén,
szerelmem,


5
talán sejlik a
hold, a vén
levendulás,
almáért,
vízért járunk, a
cérna elszakad
hajnal felé, a
hírek egymást
oltják ki, szél a
lámpát, hol
nem vagyunk,


6
Régi házak
falában néha
kígyó lakik,
felébred, enni kér,
van vagy sem,
tán fehér,
farkával meg-meg-
üti a falat,

régi házak falán
ugyan ki jutna át,
mint a szélben
felejtett,
alvó, mosott
ruhák,
cérna, gyűszű a
zsebben,
csak az élet
gurulhat el velünk,

vagy a világ.


7
Sötéten a
levendulák, kőkút
csorgatja el
vizét, nincs ilyen
oltár, ilyen ég,
levendulakék
takarók sincsenek,
egymásba
gubózó kezek,

kinek volnánk
adósa még?,

a vízen is
egyetlen holdas
vitorla lebeg.