Vihar

Elrágott szürke cigaretta-csonk.
Ablaküvegben mozdulat, fáradt
s lassú tenyér archoz szaladt.
Kiált a szél; öleli a fákat,
bolyhos pelyheket suttog.

Még nem kopogtat az óra
szelíd ketyegése s még nem
szólít a nap hangja minket.
Alszunk párna-rengetegben;
alszol friss csöndben és szótlan.

Nincs új nap, csupán az éjszaka
ringat itt kettőnket kettesben.
S autók doromboló fényeket
alvó arcodra szüntelen festenek;
mindig és mindig éjszaka.

Még nem hallod hangom,
álomból szőtt hangom még nem
ébreszt. S mozdul az ablak-keret,
fényes üvege arcod képével
és lassan-lassan visszaforog.

Szél támad és féktelen erő
rázza arcom meg karodon
pihenő karom, amíg álom-
színű arcod itt közel szuszog;
s a vihar mindent elsöpör.