A visszaút; A születésnap; A köszönet

A visszaút

odáig ma is elvezetlek
a domb-él még látható
bárha a januári havazás
és az éjszaka szele ott
zúzos hegyeket-torlaszokat emelt
és már-már
járhatatlanná tette a délutánt
és ha ez a mostani cél
alig hasonlít arra a dombra
golgotás csendű mégis egészen a táj
az elaggott akácok ugyan
nem keresztek e halmon
ám jelkép-mivoltuk
mégis az ég magasára vetül
és nem öt
csupán egyetlen seb láza éget
s nincs se jobbról se balról
bitang s lator
nem támad félelmet keltő sötétség
hiányoznak a csúfolódó főpapok is
dárdás rómaiak sem lesik
véres rongyaimat az alkonyulatban
hogy a végső csend eljöttén
osztozzanak azon
nincs senki várakozó itt
hiszen a kitakart fájdalom
égő jelenében járok
s ahogy a szél újra lobban
az éjszakai por-havakat
arcomba sodorván
csontjaim mélyén már csak a kín szava nő
feljutni hozzá az emelkedőn
ma még van aki segítsen
hanem maga az út az a  m a j d a n i
a visszafelé-való végső kockázata
hogy marad-e erő az alászálláshoz
s hogy van-e még e földön
hajlék mely akkor is befogad
ha már az idő(-d) betelt

A születésnap

ma
századik születésnapodon
2011. április harmincadikán
arra a viharra gondoltam papa
amely fákat csavart ki tövestől
és temetőnk sírköveit
döntötte a földre
mintha a teljes életed
zuhogott volna végig
az otthoni síkon
abban a förgetegben
s ahogy a villámok
kettészelték
a sötét felhő-gomolyt
egy egész század
pokol-útjai váltak láthatóvá
átlőtt csuklód színe-vére
kifolyt ott a távoli
Felső-Színevér
harci terein azon a nyárutón
amikor sebeket kötözve
áldozat lettél magad is
miként a történelem
többi névtelenje ugyanott
a menekülés
fekete éjszakái
és nappalai között
az esők áztatta úttalan utakon
mellettük a ronccsá lőtt
szekerek ágyúk autók
mindkét irányban
meg a felpöffedt állati tetemek
számlálatlanul
hoztad magadban
a bombák és gránátok süvöltését
a megsebzett föld
felszakadt göröngyei
röptükben sírtak
akárha riadt madársereg
benned pedig az égő lázak útja
Munkács Kassa Miskolc Budapest
emlékek nélkül veszett el valahány
csak a szomjúság maradt
meg a vonatkerekek kattogása
és a töménytelen
temetetlen halott
a megállók között
felhasadt bordák kifordult belek
hiányzó végtagok csendje
s hogy hiába volt a szándék
megmenteni őket
semmi esélyed sem volt apám
s bizony együtt pusztultak velük
kedvenceid
a büszke csillag-homlokú mének
meghalt bennük
a lassú ügetés álma
s a kancák hívó szerelmes
pata-dobaja is
az otthoni legelő
barnára égett nyara felett
vércse vijjogott
s ölyvek szárnyaltak fel
a nap magasába
a lápon túl pedig
vérvörös édeni dinnyék
hűs belseje csordult életadón
s ha most megidézem
akkori jöttöd
mintha csuklód felett
a vérfoltos kötés
eggyé bilincsezné
az egész századod
az üresen lebegő
köpeny-ujj alatt
s hogy ma
századik születésnapodon
ennek a múltnak az árnya
tornyosul elém
és sírodtól immár
jeruzsálemi messzeségből nézlek
ahogy a Hadak Útján
sebeket kötözve menetelsz
világok szanitéce

A köszönet

a világ eledele
amit elém tettél
a világ itala
amit ide hoztál
a világ jó íze
amit nekem adtál
szerelem szépség
és hogy megmaradtál
vagy és itt vagy
érinthető közelben
fű fa virág s falomb
ha a szélben lebben
hűsen árad a csend
és fénylik
szavak mondatok sorsok
torlódnak benne
a létezés megsűrűsödik
s mintha lenne
a mindenségnek
már külön sodra
amely visszahozza
a már-megtörténtet
élet és halál közötti tér
kettős végzet
az emlékek emlékei
visszatérnek
tüzek világok
ma is bennünk lobognak
s úgy voltak
hogy most is vannak
a láthatatlan és felfoghatatlan
tudás éke
napra az est
borul rá erre az egészre
amit elém tettél
amit nekem adtál
ételt és italt
világok jó ízét
s hogy a szerelemben
nekem megmaradtál