Az alant szálló nap, ahogy; Csak néznek, és csak nézel

Az alant szálló nap, ahogy

Az alant szálló nap, ahogy
lyukon, korláton át besüt,
összeköt kívült és belült,
s a nyurga árnyék is ragyog.

A hirtelen tetőn, ahogy,
mintha valaki játszana,
lecsukódik az ablaka,
pattognak rá a csillagok.

A föld és ég között, ahogy
a nappal és az éjszaka,
s mert nem éri utol soha,
mindenki maga megy, gyalog.

Csak néznek, és csak nézel

Mondjuk, váróteremben,
több órája is van már,
mint akit senki sem vár,
ülsz az ajtóval szemben.

Mondjuk, hogy ég a villany,
hogy éppen semmi sem fáj,
közben el is aludtál,
csak fölébredtél nyomban.

Mondjuk, hogy nyolc-tíz méter,
emberek jönnek, mennek,
egy sem, hogy mi lehet bent,
csak néznek, és csak nézel.