A találkozás elkerülhető lett volna; Míg zöldre vált a lámpa a gyergyóditrói vasútállomáson; Zsoltár melyben az éneklőmester magát följelenti

A találkozás elkerülhető lett volna

Kocsárdon, ahol a vonat
öt-hat órát dekkol,
összetalálkozott egy nap
OJD és Jack Cole.
Egyik: mert kis zöld Trabantja
éppen ottan robbant le;
dsidás fényben a másik a
gőzös füstjit figyelte.

„Elvinnélek – szólt az egyik
ifjabb s csikóbb poéta –,
de nagy zsenid úgy megrendít,
letörne a kapóta.”
„Nem baj, fiam – szólott Jack Cole –,
öreg költő nem fárad,
ha erőst gyorsan nem hajtol,
futok menten utánad.”

Így haladtak, de a sok gond
nyomta lelkét Jack Cole-nak:
„Aki jobb verset költ – úgymond –,
vezesse autódat.”
S kezdte: „Zsoltárt áthangolva
füstszavakkal énekelj!”
S dalolt Dénes: „Jó Jack Cole-ka,
csak a tested érdekel.

Elviszlek én Vásárhelyig,
míg a négy kerék szalad,
s míg az idő állni látszik,
símogatom lábodat…”
De míg dalolt, az öreg Jack
beugrott a Trabantba,
s Kocsárd mellett hagyta Dénest
mélán, füstben dalolva.

Míg zöldre vált a lámpa a gyergyóditrói vasútállomáson

1.
A sínek fölött a szálak összeérnek,
az állomáson a vasutas az Isten,
a vonaton Csík felé az Isten a kalauz.

A mező közepén, hol már a fű se nő,
magasfeszültségű oszlop az Isten,
és ott is, hol a szálak összeérnek.

De Isten gépei is elromolnak néha!
Olykor az Úr is visel egyenruhát!
A vasutasok ilyenkor nem tudják,
hogy mitől véres a nyakuknál a gallér.


2.
A szeredai nők mind babakocsit toltak,
egy volt, ki nem, de ő meg azt mondta:
„Mennem kell, megyek, sietnem kell, várnak!”
És háttal nekem még állt ott vagy egy órát.

Anyám meg így szólt: olyan állat nem kell,
melynek a gyeplőjét csak az Isten tartja,
tyúkot, nyulat, disznót, tehenet: esetleg;
selyemhernyót, méhet, bárányokat: soha.

A madarakról meg nem tudhatni semmit.


3.
A sínek fölött a szálak összeérnek,
anyámat elhagytam, vagy ő hagyott el engem,
drótok bozótjában most kereshetjük egymást.

Anyámat elhagytam, vagy ő hagy majd el engem,
rögös teje porrá égetődik bennem.
Lehajlok: ágak karcoljak arcomat;
lehajlok: fű közt kihullott tejfogak.


4.
És az erdőkben még ugráltak az őzek,
és a vadászok a nyomukban jártak,
s a vadászok után, késve, a vadőrök,
s a vadőrnek volt három szép leánya.

És sírtak a lányok vadőr-apjuk után,
és egyedül már az erdő sem volt ébren,
és futottak a fák is mindahányan,
futottam én is, míg nyomukba értem.

Most itt ülök és mozdulatlan várok,
hogy túlfussam a tájat.

5.
De Isten gépei is elromolnak néha,
s olykor az Úr is visel egyenruhát.
Ilyenkor könnyben úsznak a borsikák,
azt hallgatják, hogy csattog a kerék.

S mint egy szarvas, bőgött fel a bátyja,
hogy kisöccsét a vonat kettévágta…
– „Elvágtak valakit, elvágtak, ki lehet?”
És szólott a kalauz (vagy szólott az Isten?):
– „Egy cigánnyal kevesebb.”


6.
a sínek közt kezek a kezekben szemed
a szemedben fű nő fű közt fáradtolaj
a madarakról meg
nem tudhatni semmit

a vasútállomáson a vasutas az Isten
a madarak kövek kővé vált angyalok
a madarakban nehéz sziklák is repülnek
a sziklákban szögek –
egyik sem én vagyok


7.
s míg zöldre vált a sorompón a lámpa
karja nő a sínre folyt olajnak
míg zöldre vált a sorompón a lámpa
semmit már nem hagyok magamnak

Zsoltár melyben az éneklőmester magát följelenti

mikor még nyelvemen sincs a szó / már egészen értem
elöl és hátul fehér labirintus / mezítelenség zár körül engem
ágyat vet Seolban hajnalom küszöbén / s ha az égbe hágok
homokéj domború éjszaka táncol / én meg koszos tükörben ázok
fénylik az éjszaka miként a nappal / fénylik légyszaros fehérség
drótlábam behajlik kiállok csizmában / homokéj forró mezítelenség
kiállok vízbe merített sóhaj / megkülönböztetett éhség

fogaim nem kérnek enni csak rágnak
nem jobb a kép sem mint a magyarázat
tenyérbe fojtott sóhaj és a víz
egy állat a részvét a részvét a víz

alaktalan voltam és vagyok és leszek / kitakar betakar kezed
vesém és karom és körmöm és szemem / örömöm hajlítom neked
nem vetem két szemem sertések elé / gyöngyeim kagylóba zártan
magamat szánom csodás cseleidre / csontjaim csöndjére vártam
könyvedbe írom versem zsoltárom / följelentésem
hová futhatnék orcáid elől / nem látom orcáid értem
magamat odaadtam kerítést szaggattam / semmit se kértem

fogaim nem kértek enni csak rágtak
pedig hát papírok húsába rágtak
tenyérbe fojtott sóhaj volt a víz
egy állat a részvét a részvét a víz

hát fölgyújtám magam pedig még éltem / csudául vérszopó hárpiáknak
magamra teríték angyal- meg szamárbőrt / imádkoztam madárcseresznyefáknak

hulláknak honában /
vígan hegedáltam /
higgyétek lelkemet /
rendben megkapáltam /

nem kérek semmit /
semmiért semmit se várok /
üszkös ágak közt /
holtan is szabadban hálok /

nem kértem semmit /
most csak egyet kérek /
magamon én ítéljek /
ha lesz majd végítélet /