Petőfi posztumusz levele Aranyhoz

Lóháton az egész nemzet,
Rég megértek a nyarak.
Elsodort a büszkeségnek,
Sorsnak érzett indulat.

Követett egy hang, kimélet
Vagy józanság volt talán –
Nagy költő vagy, mit vitézkedsz
Bem tábornok oldalán?

Véres csillag járt előttem,
Tündérálom lett a múlt.
Meredek a pincegádor,
Mind verembe zuhanunk.

Le az égről hull a csillag,
Mint a mag s a mirtuszág.
Aludjál hát, szép természet,
Forradalmi tisztaság.

Nem közös sír, csak tömegsír.
Kő alatt az őszi út.
Kisfiamat, Juliskámat
Szétünneplik a tanúk.

Meghaltam, de él a császár.
Még majd hozzánk látogat.
Igazad volt, drága Jankóm,
Írd A walesi bárdokat.