Irodalmunk digitalizálása

e-könyvkiadás és online szövegek

Az átalakuló hagyomány

Cikkemben egy olyan probléma megválaszolásához kívánok közelebb jutni, mely évek óta a kulturális diskurzus részét képezi, de természete szerint technikai, illetve alapvető esztétikai vonzattal is bír. A nyomtatott szöveg horizontjából kiindulva, a digitálisan rögzített szöveg és az online felület – világháló – kontextusába szeretném elhelyezni irodalmunkat. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy cikkem tárgyát a digitálisan rögzített alkotások közül kizárólag a szépirodalmi és irodalomtudományi szövegek képezik. Ez az áttekintés azzal a félreérthetetlen alapgondolattal íródott, hogy felhívja a figyelmet: ma már nem a nyomtatott könyv és a digitálisan rögzített szöveg, és ugyanígy nem a nemzeti tradíció és a változás szembenállásáról van szó, hanem stratégiakeresésről. A konstruált szakadék tehát eltűnni látszik. Olyan koncepciót szeretnék felvázolni, mely nemcsak biztosíthatja írott kultúránk megőrzését, hanem valamennyi, a digitalizáltság, a világháló, a hipertextualitás által biztosított új lehetőség megragadását is jelenti, annak érdekében, hogy a magyar irodalom az új felületeken is minőségi reprezentációhoz és mind több befogadóhoz juthasson.

A hagyomány átalakulóban van. Amikor elektronikus könyvkiadásról, online olvasható szövegekről vagy tágabb nézőpontból szemlélve digitálisan rögzített szövegekről beszélünk, feltétlenül ki kell térnünk arra, hogy ezen jelenségek kontextusa még képlékeny. Csak az utóbbi évtizedben is jelentős változások zajlottak le. A kilencvenes évekhez képest ma már nem lemezbe zárt, hanem online, a világhálón létező és széles közönség által elérhető digitális tudás áll a felhasználók rendelkezésére és ezzel egy időben a vizsgálatok középpontjában is.

Tézisem, hogy a digitális írásbeliség szabályainak birtokában, megfelelő koncepcióval, illetve a kor jelenségeit figyelembe vevő médiaszabályozással a digitálisan rögzített tartalmak nem csupán a kultúránk megőrzését, hanem fejlődését is jelenti. Ezen a ponton egy pillanatra fel kell idéznünk a közönséges olvasó – mindennapi felhasználó lehetséges percepcióját, aki nem bizonyos, hogy tisztában van a kultúrtörténeti háttérrel. Az ilyen olvasó egyik lehetséges válasza a védekezés, elzárkózás és félelem az eddigi, számára már ismerős kánont felváltó új médiumtól.1 Az új jelenségek kapcsán azonban nem szabad megijednünk: a mozi megjelenésével a színház sem tűnt el, csupán szerepe változott meg. Az új médiumok tehát nem oltják ki a régiek szerepét, hanem egymással párhuzamos befogadói dimenziókban élnek tovább.2

A Web2.0 kontextusa

Ma már a világháló és irodalom kapcsolatáról szóló beszéd elképzelhetetlen a webkettő kontextusának figyelembevétele nélkül. A jelenség talán még némi magyarázatra szorul. A korábbi gyakorlattal szemben, amikor a tartalmat a felületet birtokló fél biztosította, a korunkra jellemző webkettes szolgáltatásoknál a felületet birtokló szervezet csak a keretrendszert biztosítja, a tartalmat azonban már maguk a felhasználók töltik fel, hozzák létre, osztják meg vagy véleményezik. A legfontosabb webkettes szolgáltatások a wikik, a közösségi oldalak, a video- és képmegosztó oldalak, valamint a blogok. Talán felesleges hangsúlyoznom, hogy milyen szerepet töltenek be ezek a szolgáltatások az online közösség kommunikációs és médiafogyasztási szokásaiban.3 A webkettő definiálása után térjünk vissza az elektronikus könyvkiadás és online szövegek kérdéséhez. A digitálisan rögzített műveknek – nagyon leegyszerűsítve – két forrása lehet: a már meglévő kulturális objektumok digitalizálása, illetve a kulturális elemek digitális úton történő létrehozása.

A digitalizálás kérdése

A már meglévő művek kategóriáját egyrészt a már létező, általában a nemzeti örökség (cultural heritage) szempontjából jelentős szövegek alkotják. Ebben az esetben fontos szerepet kap a koncepció (mit digitalizáljanak), valamint a finanszírozás kérdése. Másrészt idetartozik a profitorientált vállalkozások által történő digitalizálás és közzététel online vagy e-book formájában. Mindkét esetben megjelenik az olvasási szokások változásának kérdésköre is.

Az új tartalom közzététele is több séma szerint történhet. Egyik formája a könyvkiadói rendszerben publikált e-book. Ezzel szemben lényegesen eltérő koncepciót képvisel a kiadói rendszerben létrehozott, ám bárki által ingyenesen (online vagy e-book formájában) elérhető művek csoportja. A legnagyobb fejlődési potenciált, de egyben tisztázandó kérdéseket tartalmazó csoport a harmadik, mely esetében az új közösségi tartalom létrehozása nagyrészt webkettes környezetben egy vagy több szerző által történik, a mű pedig ingyenesen elérhető, vagy kommentek formájában „továbbírható” a felhasználók által.4 Ilyenek például az online irodalmi folyóiratok, irodalmi blogok. A kategória problémái közé tartozik a koncepció iránya vagy hiánya, felmerül továbbá a hitelesség, a finanszírozás kérdése, mely egyelőre talán ki van pipálva a reklámbevételekből.

A fenti csoportosításból világosan látszik, hogy a felvetett problémák kapcsán több tisztázandó kérdés van. Összegezve: a digitálisan rögzített tartalomról szóló beszéd lehetőségeinek vizsgálata során a későbbiekben figyelembe veszem az olvasási szokások változásának, a hitelességnek, a digitális formátumoknak és a finanszírozásnak ebben a kontextusban betöltött szerepét.

Képernyőről való olvasás

Amikor a számítógép kijelzője is helyet kapott a televíziókészülék mellett a házi oltáron, vita alakult ki a képernyőről való olvasásról. Valamennyien ismerjük az ezen vita korai szakaszában felsorakoztatott érveket: a képernyőről való olvasás sohasem lesz azonos a papírról való olvasással, a könyv teste pedig metaforikus jelentőséggel is bír; egy dologban azonban, azt hiszem, megegyezhetünk: a képernyőről való olvasás az eddigiektől eltérő stratégiát kíván, és egyben paradigmaváltó hatással bír. Tószegi Zsuzsanna a képernyőről való olvasás problematikájáról Anne Mangen feltűnést keltő kísérletére hivatkozik: „Az interneten nem győzték idézni a kutatásvezető által nyilvánosságra hozott vizsgálati eredményeket, melyek tanúsága szerint a könyvolvasáshoz kapcsolódó mozdulatok, műveletek (a könyv kézben tartása, lapozás stb.) segítik, ezzel szemben a képernyős olvasáshoz kapcsolódók (egérkattintás, görgetés stb.) gátolják a figyelem összpontosítását. A könyv fizikai valósága, mozdulatlan szövege nyugalmat áraszt – ellentétben a képernyőn olvasható szöveggel. A képernyőről való olvasás során az olvasó nem érzékeli az olvasott mű fizikai valóságát és alkotórészeinek egészlegességét – ez bizonyosan újfajta gondolkodásmód kialakulását idézi elő.”5

E téren paradigmatikus változás történt, az új, e-tinta alapú, könyv formájú elektronikus könyvolvasók – melyek tömeges elterjedése ebben az évtizedben várható – már képesek betölteni a könyv szerepét, így kiküszöbölik a fent említett elidegenítő effektusokat, a képernyőjükről való olvasás megegyezik a papírról való olvasással, tárhelyük pedig több ezer kötet befogadására alkalmas. Amióta a bölcsészettudomány és informatika találkozásáról beszélünk, a formátumok kérdése is a vita része. Amíg egy háromszáz éves könyv olvasási folyamata semmilyen módon nem különbözik egy ma kiadott kötetétől, addig ugyanez a digitálisan rögzített dokumentum esetében nem mondható el. Ezt a diskurzust egyrészt a kompatibilitási problémák, másrészt a digitális írástudás kérdésköre alkotja. Nagyon könnyen előfordul, hogy egy húsz évvel ezelőtt elmentett szöveget már nem tudunk beolvasni. Ennek egyik oka az adathordozók fejlődése, másik oka a formátumok folyamatos változása lehet. E téren a konvergencia jelei még nem látszanak, nem beszélhetünk sajnos összhangról az elektronikus könyvolvasók, az azokra létrehozott, valamint az online, de konvertálható tartalmak között.

Fontos megemlíteni, hogy a Google például hatalmas mennyiségű régi szöveget digitalizált be, és tett ingyenesen elérhetővé a Google Books projekt keretén belül. A projekt már 1996-ban elindult azzal a céllal, hogy nagy számú könyv digitalizálásával indexelhetővé tegye az azokban található információkat, és lehetőséget biztosítson az összefüggések gyorsabb feltárására. A Google fejlesztői csapata már a 2000-es évek elején felvette a kapcsolatot az USA Kongresszusi Könyvtárához kapcsolódó American Memory, illetve a Gutenberg project szervezőivel. Idővel felvették a kapcsolatot a kiadókkal is, és figyelmük a múlt szövegei felé fordult. Jelenleg száznál több országból több mint tízezer kiadó vesz részt a Könyvkereső partnerprogramban. Fontos hangsúlyoznom, hogy valamennyi esetben lehetőség van beleolvasni a könyvbe. Amennyiben azok szerzői jogvédelem alatt állnak, akkor csak mintaoldalakra korlátozódik a betekintés, ami a kiadó engedélyével történik, ám elegendő információt biztosít a felhasználó számára, hogy eldönthesse, meg kívánja-e vásárolni online áruházon keresztül a művet. A kiadók ezzel ingyen reklámhoz jutnak, ám bármikor élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy könnyedén, akár indoklás nélkül is kizárják köteteiket a Könyvkeresőből. Ha párhuzamot akarnánk vonni, akkor kijelenthetnénk, hogy hasonló folyamatról van szó, mint amikor a játékra szolgáló számítógépek elterjedése a technológia árának csökkenését okozta, így a tudomány és irodalom is profitálhatott a könnyebben hozzáférhető eszközökből.

A technikai sztenderd kontextusa persze csak a kérdés egyik oldala. Jelentős szerep jut például a társadalmi normáknak is. Kézzelfoghatóbbnak tűnik egy történet bemutatása. Képzeljük el azt az esetet, amikor a vendégek egy irodalomtörténész lakásában már nem találkoznak egyetlen nyomtatott könyvvel sem, miközben a házigazda igyekszik bizonyítani nekik, hogy a füzet méretű e-könyvolvasójában található a polcok szerint rendezett négyezer kötetes könyvtára.

A könyvek és digitálisan rögzített tartalmak jövőjének megértéséhez idézzük fel, hogy a különböző tömegkommunikációs eszközöknek mennyi időbe tellett elérni az 50 millió felhasználót. A rádió esetében ez 38 év, a televízió 13 év, az internet 4 év, végül a Facebook esetében ez már csak 2 év. Az internet alternatív nyilvánosságot, alternatív globális közéletet és ezáltal alternatív értékrendszert jelenít meg, amellyel a régi kommunikációs struktúrák szerencsés esetben kooperálni képesek, a kooperáció hiánya esetén viszont sorra vereséget szenvednek és teret veszítenek a korábbi médiumok.

A digitális kultúra értékteremtő használatának képessége a digitális írástudás. Ahogy a kora újkorban a latin nyelv olvasásának és használatának nem ismerete a társadalom túlnyomó részét kizárta bizonyos típusú párbeszédekből, jogokból és szolgáltatásokból, a digitális kultúra értékteremtő használatának képessége, pontosabban ennek a képességnek a hiánya a világ lakosságának java részét kizárhatja az információs társadalomból.6 A kilencvenes évek nagy felfedezése az időtől és lokációtól függetlenül elérhető tartalom, ami a magyar közösség számára lehetőség, hiszen határokon és korábbi struktúrákon átívelő jelenségről van szó. Ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy a tudás és a kultúra terjesztése helyett inkább a kommunikációs folyamatok fejlődése dominált.7

Tévhit, hogy az internet mindennapi rutinunkban történő térnyerésének hatására olvasunk kevesebbet, nincs szükség a könyv haláláról beszélni, azonban éppen a megnövekedett információmennyiség kezeléséhez nem kaptunk kulcsot, meg kell tanulnunk szelektálni, olvasási prioritásokat kialakítani. Gyakrabban szkennelünk, ugrálunk nyomtatott szövegekben is. Másképp olvasunk, a fókusz a képernyőn a bal felső sarokban van, azért ez a „legértékesebb hely”. Gyorsabban fogyasztunk tartalmakat, hisz a linkek hatására pillanatok alatt továbbugorhatunk, türelmetlenné válunk.

Az Olvasási szokások című felmérés szerint 2003-ban a magyar felnőtt lakosság mintegy negyede heti rendszerességgel vesz könyvet a kezébe, így rendszeres könyvolvasónak tekinthető. A kérdőíves felmérés során arra is rákérdeztek, a szabad idő eltöltésében milyen helyet foglal el az olvasás. A felnőtt népesség értékrangsorában a kultúra hátulról a harmadik helyet foglalja el a vallás/hit és a politika/közélet előtt.8 Ebben az álalakult kulturális környezetben az olvasási szokások változása során megjelent kihívásokra válasz az e-könyvolvasók és az azokra elérhető minél szélesebb skálájú, az olvasók által megfizethető tartalom lehet.

A digitális objektumok súlytalansága

A világhálón napjainkban is megfigyelhető a kommunikációs tartalom viszonylagos alulszabályozottsága, ez az eddig legdemokratikusabb felület, mert könnyű és egyenrangú megnyilvánulási lehetőséget biztosít a felhasználóknak, megkerüli a hagyományos mechanizmusokat, a kapuőröket, a szerkesztőket, a kiadókat és államhatárokat. Világosan kirajzolódik, hogy természetéből fakadóan lehetőségeket és tévutakat is rejt ez a bárki által írható-olvasható felület.

Napjaink kultúrájának többek között alapvető jellemvonásai az azonnaliság, a globalizált és egyben uniformizált tartalom lokális értelmezései, valamint a világszerte ismert tömegkulturális szimbólumok és ikonok megléte. Ezen körülmények között pedig fontos szerep jut a kulturális örökségünk megőrzése érdekében kidolgozott koncepciónak. A számítógép, a digitális objektumok, az internet, később pedig a szélessávú internet újabb és újabb mentális-kulturális sokkokat okozott, ráadásul mindezt az elmúlt húsz év alatt.9 A digitalizálás eredményeképpen alapműveltségünk átalakul interaktív, globális, bármikor és bárhonnan elérhető, multimédia jellegű tapasztalataink összességévé. A digitális világnak számos új jellemvonása van. A digitális környezetben távol kerülünk az információ és a tárgyak forrásától. Eltávolodunk a megfogható világtól, megnövekszik a bizalom és a megbízhatóság – a hitelesség szerepe. Talán a legnagyobb kulturális váltás a „valódi”, illetve a kézzel nem fogható kulturális objektumok megbecsülése terén jelentkezik. Másképpen megfogalmazva: az adott kultúrában élők számára értékes-e az, ami megfoghatatlan? A digitális kulturális objektumok és mintázatok látszólagos megfoghatatlansága könnyen súlytalanodáshoz vezet. Az elkövetkező évtizedekben azonban minden bizonnyal el fogjuk fogadni, hogy a digitális szó és a digitális tárgy is mindenféle értelemben valódi szó és valódi tárgy. Ebből származtatható a szerzői joghoz kapcsolódó problémák nagy része.

A digitálisan rögzített és ilyen formában könnyen másolható tartalmak értékét a felhasználók alábecsülik, és tárgyszerű testük hiányában megfeledkeznek termék voltukról, ami később a fizetési hajlam alulreprezentálásához vezet. Ezzel szembesül a minőségi online sajtó, és ezzel szembesülnek a nyomtatásban megjelenő lapok online változatai is. Ennek következménye, hogy a digitálisan rögzített szövegekért az olvasók döntő többsége nem hajlandó fizetni, hiszen az online kontextus általuk érzékelt szabályai ezt diktálják számukra.10 Ezért szükséges a nemzeti örökségünket alkotó szövegeket ingyenes formában közzétenni a világhálón, a folyamat során fellépő költségeket pedig az államnak vagy alapítványoknak kell fedezniük. Közismert, hogy amikor a kultúra és azon belül az irodalom finanszírozásáról van szó, akkor egyszerre korlátozott forrásokról is beszélünk, ezért van szükség a már létező, a kulturális örökséget képező anyagok digitalizálása során felállítani egy fontossági sorrendet, illetve megállapodni a formátumok kérdésében, annak érdekében, hogy ezek a szövegek évtizedek múltán is olvashatók vagy legalábbis konvertálhatók legyenek. Az államnak tehát egyrészt a kulturális örökség részét képező szövegek digitalizálását kell finanszíroznia, másrészt pedig segítenie a kiadókat a küzdelemben, melynek célja, hogy a felhasználókban tudatosuljon: a kortárs írók digitálisan elérhető műveiért is díjat kell fizetni.

A nyomtatott könyv világában nemrég egy fontos bejelentés történt. A hír arról szól, hogy a kiadó a jövőben feladja több mint száz éves gyakorlatát, és a húsz kötetet számláló világhírű szótár, az Oxford English Dictionary a jövőben nem jelenik meg papíron, a következő felülvizsgált, javított és bővített változat már csak digitálisan lesz elérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábban évekig, évtizedekig eltartó újabb kiadások előkészítése és megalkotása sokkal rövidebb időt vesz majd igénybe, mivel háromhavonta fogják frissíteni a szócikkeket.

A kiadó lépése mutatja, hogy versenybe kellett szállniuk az ilyen tartalmakat kínáló weboldalakkal – leginkább a Wikipediával, mely gyakran keltett (időnként jogos) rossz híre ellenére is megbízhatónak tartható. Több felmérés is készült, melyek összehasonlították a rendelkezésre álló, papíron megjelent, tudományos szerkesztőbizottságok által felügyelt kiadványok autentikusságát a Wikipediáéval. Az online, önkéntesek által szerkesztett adattár kiválóan szerepelt: a különféle adatok szerint 80–95 százalékban hiteles információkhoz jut a Wikipedia olvasója. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy feltehetőleg a leginkább keresett, a gazdasági, politikai vagy ideológiai szócikkek adják az eltérések döntő részét.

A hitelesség és finanszírozás kérdése

A hagyományos kiadókat kizáró közösségi tartalom-létrehozás egyik legfontosabb problémája a hitelesség kérdése. A webkettes szolgáltatások a legnagyobb nyilvánosságot vonják be, ezért a hitelesség, a kompetencia megteremtése a participatív média és közösségi tartalom-létrehozás legnehezebb feladata. Nincs biztosíték, hogy amit olvasunk, annak van igazságtartalma is, és aki írja, az valójában az, akinek mondja magát.

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban referenciapontnak tekinthető, hogy a Google News hírgyűjtő oldal hasonló okok miatt törölte az általa használt források közül a világ független újságíróit tömörítő, nyílt forráskódon keresztül bárki által szerkeszthető Indymedia honlapot, ahol az információk hitelességét senki nem tudta biztosítani. A nagyobb blogkereső motorok – mint a több mint 60 millió netes naplót regisztráló Technorati – az olvasók szavazatai alapján állítanak fel megbízhatósági indexeket, de ezek csupán azt jelölik, hogy a többség mit tart hitelesnek, s nem azt, mely blog közöl ellenőrzötten hiteles információkat.

Az ELTE BTK-n még 2004-ben Filológia és digitális barbárság címmel rendezett konferencia bevezetőjében Horváth Iván, a magyar irodalom digitalizálásának egyik szakértője a következőket írja: „Az előző információrobbanás, a reneszánsz idején a filológus jól keresett. A nyomtatott könyvön alapuló új művelődés, mely a kézirati alapú művelődés helyébe lépett, felértékelte a szövegtudományokat. A nagy könyvműhelyek ontották a klasszikus szerzők egyre megbízhatóbb szövegű, jegyzetekkel és magyarázatokkal kísért kiadásait. A sajtó alá rendezőnek bőven volt munkája. Ma a digitalizálási eurómilliók nem a könyvkiadókhoz, hanem a könyvtárakba kerülnek, s ott formálódnak a legszebb és legbecsvágyóbb tervek. A tudományos könyvkiadók nehezen találják meg helyüket a hálózat világában, és nem bízzák meg az irodalomtörténészeket, hogy rendezzék sajtó alá a klasszikusokat.” Ezek után kitért az állam által finanszírozott digitalizálás kérdésére is: „Nem szabad korlátozni az adófizetőket ama jogukban sem, hogy hozzáférhessenek a közgyűjtemények anyagához, még ha annak egy része nem feltétlenül az ő befizetéseik nyomán jött is létre. […] Ámde olyan alkotást nem szabad közpénzzel támogatni, amelynek közvetítési jogáért az alkotó pénzt követel, annak elmaradása esetén művét nem teszi az adófizetők számára hozzáférhetővé; és nem szabad olyan tudósnak közpénzt adni, aki közleményeit nem bocsátja ingyen és rögvest az adófizetők rendelkezésére. Olyan irodalmi mű tiszteletdíjához se járuljunk hozzá közpénzzel, amely nem válhat ingyen hozzáférhetővé a virtuális könyvtárak polcain.”11

Két lehetséges modellt szeretnék bemutatni, mely a magyar irodalom kérdésére igyekszik választ adni, a bemutatás során azonban megfogalmazok kritikát is. A nyomtatásban már létező és nagyrészt történeti jelentőségű magyar nyelvű anyagok digitalizálásában és ingyenes közzétételében legfontosabb szerepe és elévülhetetlen érdeme az OSZK keretein belül működő Magyar Elektronikus Könyvtárnak van. A MEK online felületének kifejlesztésére 1996-ban került sor, miután magánszemélyek is hozzáférést kaptak a világhálóhoz, ami véleményem szerint megfelelő és gyors reakció volt az internet kihívására. 1999-ben az Országos Széchényi Könyvtár felvállalta, hogy otthont ad a MEK projektnek. A felhasználók a legkisebb mértékben és a legegyszerűbb eszközökkel is részt vehetnek a könyvtár fejlesztésében és az állomány gyarapításában. Felajánlhatják saját műveiket vagy mások számítógépre vitt írásait, feltéve, hogy ezzel nem sértik azok szerzői jogait. A MEK-en belül fontos szerep jut a Hungarológiai Alapkönyvtárnak is. Fontos azonban megemlíteni, hogy a művek egy része azután kerülhet fel a könyvtár honlapjára, miután a szerzői jog átszáll a közösségre. A MEK kiváló példája annak, hogy határozott koncepció alapján effektív munkát képes végezni, igaz, a szövegek pontosságát, hitelességét senki sem garantálja.

A másik kezdeményezés, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) 1998 tavaszán jött létre. Önmeghatározása szerint az intézmény feladata a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak átmentése a digitális korba, tehát már meglévő vagy a jelenben megjelenő kortárs szerzők köteteinek digitalizálása. Az Akadémia a tagok számára fizetett felhasználási díj révén folyamatos anyagi támogatást nyújt a magyar irodalom alkotói számára írói, költői, irodalomelméleti tevékenységük folytatásához, újabb alkotások létrehozásához. Ennek következtében teljes életművekből épülhet magyar nyelvű, online, ingyenesen elérhető digitális könyvtár. A közönség számára nyújtott internetes szolgáltatás tartalmát hiteles, minőségi szövegek alkotják. Fontos lenne azonban ezen művek népszerűsítése, akár a közösségi médiában is, ami komoly források bevonása nélkül kivitelezhető. A DIA által közzétett dokumentumok kapcsán egy elméleti és egy gyakorlati szempontra is lényegesnek tartom felhívni a figyelmet. Mindig lesznek viták, hogy mely szerzők kerüljenek be a DIA keretébe, hiszen az esztétikai mellett kultúrpolitikai szempontok is érvényesülni fognak, mivel az ilyen típusú jelenlét a nem túlfinanszírozott szerzőknek fontos. A gyakorlati probléma a következő: az anyagok digitalizálása során a hangsúlyt az online felületre és a számítógépes képernyőre való optimalizálásra helyezték, de nem fordítottak semmilyen figyelmet az elektronikus könyvolvasók által használt formátumokra.

A nyomtatásban megjelenő folyóiratok online változata

A téma kapcsán szólni kell a nyomtatott formában megjelenő irodalmi folyóiratok webes reprezentációjáról vagy éppen ennek hiányáról is, mely szorosan összefügg a finanszírozás és a képernyőről való olvasás problémájával. A magyar nyelvű irodalmi folyóiratok egy része még sajnos az online felületet másodlagosnak tekinti, és ennek több oka is lehet. Egyrészt ezen folyóiratok közönsége nagyrészt még a nyomtatott szöveg világából érkezik. A kiadók többsége előfizetőkből és állami támogatásból finanszírozza a lapok megjelenését. Mára kiderült, hogy a reklámpiacon végzett kutatások eredménye alapján az online felület jelenleg képtelen jelentős reklámbevételt produkálni. Másrészt az online megjelenésnek szabályai vannak, ezért az online szerkesztők foglalkoztatása kiadást jelent a folyóiratnak. Az alulreprezentáltság ellen szól, hogy a szerkesztőségek a szövegeket már digitális formában tárolják, így talán joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem elérhető valamennyi irodalmi lap archívuma legalább egy évtizedre visszamenőleg. Szükség lenne tehát valamennyi nyomtatásban megjelenő, állami támogatásban részesülő folyóirat online felületének folyamatos frissítésére és ingyenes elérhetőségére, valamint a korábbi lapszámok online felületre való feltöltésére. Ez erősítené a folyóirat köztudatban tartását is, az államnak a támogatással együtt pedig szerződésben kellene rögzítenie az online archívum létrehozásának és a legújabb lapszámok feltöltésének kötelezőségét.

A nyomtatásban megjelenő folyóiratok Facebookon való reprezentációjával kapcsolatban kézzelfoghatónak tűnik egy történet rekonstruálása. Az Élet is Irodalom facebookos profilján egy érdekes jelenséggel találkozhattak 2011 nyarán a felhasználók. Egyes olvasók saját műveiket a hírfolyamban közölték, ezek azonban a lap nyomtatott verziójában nem jelentek meg. A szerkesztőség egy idő múlva a közösségi oldalon közleményt adott ki, miszerint a hírfolyam nem publikációs, hanem vitafelület, és az itt megjelenő szövegek nem mentek át a szerkesztőségi rostán.

A kizárólag online létező irodalmi (hon)lapok problémaköre

A kizárólag online létező irodalmi (hon)lapok nem mutatnak egységes képet, és széles horizontot fognak át. Idesorolhatjuk az irodalmi, híreket közlő és közösséget építő portálokat, online irodalmi folyóiratokat és blogokat, valamint az irodalmi művek közlésének céljából létrejött egyéni honlapokat is. Ezen oldalak tartalma egyrészt lehet moderált, de másrészt, mivel gyakran webkettes környezetben jelennek meg, jellemző, hogy szerkesztési elvek nélkül közölnek moderálatlan tartalmat is.

Ha az irodalmi művek közlésének céljából létrehozott egyéni honlapokkal kezdjük a sort, akkor fel kell idéznünk Farkas Péter korszakalkotó művét, a Gólemet, mely 1997 és 2005 között nyilvánosan íródott a világhálón. „A Gólem egy laza térbeli hálózatba épül, és valamennyi pontja összeköthető egymással, ami szabad mozgást biztosít az olvasónak a szövegben. A kezdőlapon a szerző a következő használati utasítást mellékeli: A Gólem leglényegesebb módszerbeli jellemzője: hipertextuális hálózatban írható és olvasható. A hálózatosan épülő hipertext a szöveg virtuális terét alkotja, és egyben nyitottságának feltétele. A számítógép maga a leghétköznapibb értelemben vett szerszám szerepét játssza.”12 A jelenben a webkettő térnyerésének hatására a szolgáltatók által ingyenesen biztosított felületen, gyakran blog formájában jelennek meg az irodalmi művek. Ezen felület kommentek segítségével gyors interakciót biztosít az olvasó számára, a linkelés pedig a nyomtatott szöveg kontextusában ismert intertextualitást hipertextualitással helyettesíti.

A jelenben is születnek blogregények, melyek egyik fő jellemzője, hogy a szerző beavatja az olvasót, a felhasználót az alkotás folyamatába, az eddigieknél nagyobb interakciót biztosítva számára. Ennek oka, hogy a művek olyan közegben jelennek meg, melynek legfontosabb tulajdonságai az azonnaliság és az olyan típusú tartalom-létrehozási lehetőség, melynek köszönve a befogadóból minden eddiginél könnyebb módon szerző lehet. Fontos megjegyezni, hogy a kánonon kívül elhelyezkedő szerzők számára a világháló és azon belül is a webkettő olyan felületet biztosít, mely kikerüli az eddigi nehezítő mechanizmusokat és intézményrendszereket – a lektorokat és könyvkiadókat –, így szövegeik azonnal olvashatóvá válnak. Hogy ez milyen hatással van ezen művek esztétikai értékére, azt eldönteni éppen a kritikusok feladata. Ugyanezen ok lehet annak a hátterében, hogy az elismert folyóiratokban publikáló szerzők többnyire kevésbé preferálják a blogot mint megszólalási lehetőséget. Továbbra is a megszokott sémák szerint publikálnak, mivel egyrészt a blogok kiesnek a kritika látóköréből, másrészt pedig a világhálón való megjelenés a folyóiratok intézményrendszerével szemben természeténél fogva ingyenes hozzáférést biztosít az olvasóknak a szövegekhez, és nem kínál díjazást a szerzőknek.

Azt remélem, hogy a vállalt bizonytalanság magatartása megfelelő stratégia az online portálok elemzése során, ezért a konkrét címek megnevezése nélkül a legfontosabb szereplőkre általában jellemző következtetéseket vonom le. Az irodalmi portálokra jellemző, hogy a szövegek közlése mellett közösségszervező erővel is bírnak, és könnyebben, rövid idő alatt képesek elérni egy-egy kulturális esemény vagy kampány célközönségét. Erre kiválóan használják a közösségi oldalakat, ahol saját profillal rendelkeznek, és eseménymeghívókat hoznak létre, melyeknek köszönhetően követhető, ki lesz (lehet) ott az adott eseményen. Az irodalmi portálok a könnyű hozzászólási lehetőségnek köszönve számos vitának is helyet adnak, melyek volumenüktől függően a nyomtatott lapokban is folytatódhatnak.

A világháló közegében sajátos helyzetben vannak azon online irodalmi folyóiratok, melyek felületükön kizárólag primer szövegeket, verseket, novellákat, kritikákat, esszéket stb. közölnek, megjelenésük azonban nem portálszerű. Mint már láttuk, a portálszerűség közösségteremtő erő, és fontos szerepet játszik az olvasóbázis létrehozásában. Az online folyóiratok szűkebb olvasói réteget képesek elérni, szemben pl. a blogokkal, ahol a hozzászólás lehetősége nagy vonzóerő. Tartalmuk szerkesztett, így az itt történő megjelenést nem kellene élesen elválasztani a nyomtatott lapokban történő publikálástól. Egy gyakorlati kérdésre azonban felhívnám a figyelmet. A nyomtatásban megjelenő folyóiratok terjedelme korlátozott, így egy szöveg ebben a közegben történő megjelenése érthető módon „értékesebb”, mint egy olyan online folyóirat esetében, melynek elvileg a világháló tulajdonságai miatt nincs terjedelmi korlátja. A „felértékelődés” felé vezetőn úton az online lapok számára az első lépés az önkorlátozás lehet. Mivel ebben a közegben a periodicitás fogalma értelmét veszíti, hiszen a tartalom nem havonta, hanem akár óránként is frissülhet, a megjelenés feltételét az online lapoknak szigorú és következetes esztétikai vagy tudományos értékrendhez kell kötniük. Jellemző, hogy az online folyóiratok támogatása még kevésbé megoldott, mint a nyomtatásban megjelenőké; egy új koncepció alapján érdemes lenne átgondolni ezt a kérdést.

A linkelhetőségnek köszönhetően nagy az átjárás az irodalmi lapok és portálok között. Ebben az esetben tehát a szerző publikál egy kritikát, és az az olvasók tetszésének függvényében rövid időn belül (néhány óra vagy nap) egy valamennyire széles körben ismert felületre (portálra) is felkerül, ami a hagyományos kiadói rendszerben hónapokat vett volna igénybe. Ezen felület buktatója, hogy amíg a nyomtatott kiadásért a szerkesztőség és a kiadó felel, addig az online felületen létrehozott tartalomért és az ahhoz kapcsolódó kommentekért való felelősség kérdése még csak körvonalazódik.

Összefoglalás

Cikkemben igyekeztem a magyar nyelvű irodalmi szövegeket kontextualizálni a digitálisan rögzített tartalmak, legfőképpen a világháló horizontjában, és kitérni a problémakör legfontosabb kérdéseire, melyek közül véleményem szerint a szerkesztett tartalom szempontjából a koncepció és a finanszírozhatóság, míg a közösség által létrehozott tartalom esetében a hitelesség és a válogatás szempontjai fogják uralni a vitákat a jövőben is. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy vitára szorul az értékközpontú médiaszabályozás fontossága, a kutatóhelyek, könyvtárak, könyvkiadók szerepe a kontextualizálás folyamatában. Fontosnak tartottam felhívni a figyelmet, hogy az online felületet nem szabad másodlagosnak tekinteni és koncepció nélkül megjelenni ebben a közegben. Ez szellemi és anyagi forrásokat igényel, felismerése azonban esszenciális fontosságú a kiadók számára. Ezen problémafelvetések továbbgondolására való felhívással zárom cikkemet.

Jegyzetek

1 Castells, Manuel, Az információ kora – Gazdaság, társadalom és kultúra, I., A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, Budapest, 2005.

2 Manovich, Lev, Az új média nyelve - Mi az újmédia? = Új, média, művészet, szerk. Gerencsér Péter, Universitas, Szeged, 2008.

3 O’Reilly, Tim, What Is Web 2.0, http://oreilly.com/web2/archive/what-is-web-20.html [2011. október 12.].

4 Szűts Zoltán, Az új internetes kommunikációs formák mint a szöveg teste, Szépirodalmi Figyelő, 2009/2.

5 Tószegi Zsuzsanna, Az olvasás trónfosztása? Adalékok a könyvből, illetve a képernyőről való olvasás kérdéséhez, Könyv és nevelés, 2009/4.

6 Varga Barbara, Manuel Castells és a McLuhan-galaxis halála, http://www.c3.hu/~jelkep/JK992/barbara/barbara.htm [2011. október 12.].

7 Nyíri Kristóf, Idő és kommunikáció, Világosság, 2007/4.

8 Olvasási szokások, Magyar Művelődési Intézet – MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 2005.

9 Szűts Zoltán, A világháló új jelenségei – A blog és a közösségi tartalom-létrehozás kontextualizációja a gutenbergi hagyományban, PoLíSz, 2010/nyár.

10 Ropolyi László, Az internet természete, Typotex, Budapest, 2006.

11 Horváth Iván, Egy műfaj halála, http://magyar-irodalom.elte.hu/biop/barbar/cikkek/hi.htm [2011. október 12.].

12 Szűts Zoltán, Az új... i. m.