Főhajtás XLVI.

Egy pohár pezsgő

A bajok a múltban gyökereznek. Az talán megbocsátható, hogy a tudós Pápai Páriz Ferenc latin–magyar szótára a 17. század végén csupán a pösgés kifejezést ismerte (pösgés a testben – írja, tehát a tradicionális pezsgőt még nem ismerte, de a hatását már igen!), ám az több mint meglepő, sőt elszomorító, hogy Ballagi Mór értelmező szótárában, 1873-ban ezt olvashatjuk: Pezsgő, mn. 1. pezsgésben levő: pezsgő ásványvíz; 2. pezsgést előidéző, pezsgőpor; – fn. erősen bedugaszolt üvegben tartott kellemes ízű bor, mely pohárba öntvén erősen pezseg.

Íme, elhibázott múltunk igaz tüköre: a pezsgőportól egyenes út vezet a tankpezsgőig.

A pezsgőfogyasztás hanyatlásának tragikumáról Mikszáth Kálmán már 1886-ban szomorú és hiteles képet festett: „Egypár év előtt még pezsgő is volt a díszebédnél, de persze csak annyi, hogy a hosszú tósztok eltiltattak – mert a pezsgő a kurta beszédekhez volt kiszámítva. Sőt azelőtt még az írókat is meghítták. Hanem hát mindig keservesebb évek jöttek. Először az írókat hagyták el. Aztán a pezsgőt hagyták el. Végre elmaradt a desszert, azután a kétféle bor, az idén már a kolera iránti tekintetből csak budai vöröset ittak. Hogy mi lesz ennek a vége, annak csak az Isten a tudója, az ő mérhetetlen bölcsességével.”

És miközben Európát meghódította a francia champagne, Magyarországot leigázta a szovjet tankpezsgő. A szovjet tankok majd fél évszázados megszállás után elhagyták hazánkat, de a tankpezsgő itt maradt.

Rossz tulajdonsága, hogy olcsó; még rosszabb, hogy többnyire édes; és a legrosszabb: egy olcsó, édes tankpezsgő bármikor, bárhol felhörpinthető.

Valaha egy komoly pezsgőspalack kinyitása egy ember, egy család, egy közösség életében ritka és megbecsült pillanat volt, amelyre testben-lélekben mindenkinek fel kellett készülnie. Születésnap, esküvő, jelentős évforduló – a kispénzű emberek is tudták: egy pohár igazi pezsgő az ünnepi alkalom méltó koronája. A szokás megmaradt. Az ünnepek szürkültek, szaporodtak. A pezsgő egyre silányabb lett.

Ma minden fogadáson a terem bejáratánál ott áll kezében tálcával a pincér, pezsgőt kínál, és kérdésemre szemrebbenés nélkül állítja a félédes (?) tankpezsgőről, hogy száraz. Nagy csinnadrattával beharangozott ízléstelen, rossz „sikerfilm” bemutató előadásán a Corvin moziban még befelé, a nézőtérre tolongtak az emberek, amikor az unott arcú pincérek már a nagy asztalon sorakozó poharakba öntögették a legolcsóbb tankpezsgőt. Szárazat, félédest, édeset – vegyest. Másfél óra múlva döbbenten néztem, milyen vidáman kortyolgatják az emberek a meleg löttyöt. A silány filmhez silány ital, olcsó, meleg tankpezsgő jár – próbáltam értelmezni a helyzetet. Ilyen mélyre süllyedt a világ. Igyekeztem kimenekülni a moziból. A ruhatár felé igyekezve figyeltem az embereket. Jól öltözött úriember áll az asztal mellett, egy perc alatt három pohár meleg löttyöt dönt magába. Szemlátomást csak az érdekli: ingyen jutott az italhoz. Egy bundába csomagolt, üveggyöngyökkel agyondíszített hölgy, kezében pezsgőspohár, hangosan így csacsog:

– Jaj de finom! Otthon ritkán iszunk pezsgőt, de a fogadásokon mindig. Tankolunk! – és hangosan kacag.

Eszembe jutott Kosztolányi Dezső verse, ő tankolás helyett sétát javasolt.

A rétre készültek mindannyian,

csónakra kapni, bújni az erdőket,

pezsgőzni a rét zöld füvén vigan,

s a nyárspolgárokat ugratni főleg.

Arany János 1877. november 4-én úgy gondolja, hogy nagy ünnepeken:

Nekünk cukor kell, sütve, főzve,

Pezsgő, bor, osztrigák, halak…

Somlyó Zoltán javaslata is nagyon vonzó, de költségigényesebb:

Déli harangzúgáskor így kiáltott:

Én cigányzenét, pezsgőt akarok!...

Farsangba még az mondta: Újjé!

S pezsgőbe tartott feredőt.

Igen! Valamikor megadták a módját az emberek egy pohár csillogó-szikrázó igazi pezsgőnek! Tudták: a pezsgő a ritka nagy ünnepek ünnepi itala.

(Karácsony előtt nézem az áruház polcán a kétszázkilencvenkilenc forintért kínált olasz „pezsgőt”. Az üveg ötven forint, a címke tíz, a dugó – akármilyen silány – legalább huszonöt, a szállítás, raktározás is pénzbe kerül, mondjuk, húsz forint, bérek, kereskedelmi haszon üvegenként legkevesebb öt forint, akkor az annyi, mint száztíz forint – mi lehet vajon az üvegben?!

Mit isznak az emberek, amikor azt hiszik, hogy pezsgőt isznak?)

Amíg ballagok hazafelé a moziból, azon gondolkodom, hogy ha majd feleségem születésnapján kibontjuk a hűtőben őrzött egy palack csodás pezsgőt, miként fogom elrendezni a tálcán a két metszett pezsgőspoharat, előkészíteni a pezsgősvödröt, jégkockák közé elhelyezni a palackot, a kistányért az asztalra készíteni a dugónak… És meggyújtok majd egy szál gyertyát, halk zene fog szólni, Boccherini gitárkvintettjei vagy Haydn-vonósnégyesek, és hoszszan üldögélve a fotelben, halkan emlékezve a múltra kortyolgatjuk majd a pezsgőt. Nagy márka, nagyon száraz, nagyon drága – egy évben egyszer engedhetjük meg magunknak. Igazi ünnepnapon. Amikor az ember lelke közel jár az éghez.

(Az ajándékba kapott édes tankpezsgővel meglocsolom a füvet.)