A vers; Bukott angyalok

A vers

hogy életet ment? – nem tudom – a vers
szalmaszál, szőke-barna és törékeny
és van, és nincs, és elpusztul a szélben
és hullámzik, száz hullám ő maga
és elszakad a semmitől, elérten
csak múlt, jövője káprázat, szakadt
fehérnemű, ami elkoszolódhat
el kell dobni, a szennyesbe vele
(általa nehogy kitakard magad)
légy magad, néha bújj el a sötétbe
ha félsz a félszhez keményen (puhán)
bátran és félve újra edzd magad
magad magad a kozmikus télben
véled, a versed bekecs (?), télikabát
hogy feketéllik a hó-hófehérben!
ilyennek gondolt a szülőanyád?
hogy négykézláb élsz szürke farkasok közt
mondhatják azt is: megbocsátható
ne sajnáld sohase a másik embert
ha ember nem is sajnálni való
de legyen övé szüntelen a részvét
elhullunk mind, mint hullik ránk a hó
egyformán leszünk hasonló fehérek
hol minden harag semmirevaló
minden irigyet elsodor az óra
csak ő marad meg, ketyeg szüntelen
ha bármit-semmit vált végül valóra
ő van, ott marad velük és velem
csak Te vagy fontos, Te, a másik ember
tükröm vagy, kiben láthatom magam
a szalmaszál vagy, az ökörnyál a szélben
a part vagy, és a sárguló levél
– pörögve, hullva, mikor szállni kezd –
a vers is vagy,
ki így-úgy földet ér
nem életmentő,
ésszel föl nem éred
egy percig, egy napig
(még) szabad lehetsz

Bukott angyalok

Bukott angyalok merre jártok
keressük lábatok nyomát
merre csináltok más világot
miféle tilosokon át

szálltok, siettek, úsztok a szélben
szárnyatok van? nincs? – nem tudom
hangotok hallom és nem értem
a járt vagy a járatlan úton

kell-e és merre menni? az élet
hányféle sikátort kínál?
ez már a hármas út vidéke?
itt mindenki Godot-ra vár?

Egy lyukas zászló lobog a szélben
ott tanyáz Dezső meg Iván*
a színpad elvan a nézőtéren
Beckett író úr ül vagy áll (?)

* Utalás a kilencvenes évek Godot-ra várva előadásának két színészóriás főszereplőjére.