×

Ismeretlen terület

Odze György

2011 // 09
Sok minden történik velünk, amiről az ember azt gondolja, hogy vele nem is történhet. És amíg nem történik velünk olyasmi, amiről azt gondoljuk, hogy nem is történhet, addig azt gondoljuk, hogy nem is történik. Pentik Feri, az ötvenéves irodalomtanár, volt iskolaigazgató elveszítette az állását a budapesti gimnáziumban, azután próbálkozott vidéken is, de sikertelenül, manapság nincs igény ilyesmire, csak ült otthon, a konyhaasztalnál, és azon töprengett, hogy mihez kezdjen, Ági is csak néhány hónapja dolgozik újra, felszolgáló egy presszóban, de már negyvenhat éves, nehezen bírják a lábai, Juli tizennyolc, új cipő kellene, meg néhány új ruha, így élnek hármasban az elhanyagolt óbudai panelben, nem így képzelték fiatalkorukban, de hát felesleges előre gondolkodni az életen, néha kétségbeesett, mondta is Áginak, hogy reménytelennek látja a helyzetet, nem volt ez valami férfias magatartás, de hát mindig őszinték voltak egymással, vagy legalábbis azt hitték, hogy őszinték voltak, de ha az ember azt hiszi, hogy őszinte, akkor az már majdnem olyan, mintha őszinte is lenne, mindent azért nem mondott el neki, vagy nem mindent úgy mondott el, ahogyan történt, nem is lehet mindig tudni pontosan, hogy mi hogyan történik, nézegette az álláshirdetéseket, már arra is gondolt, hogy elmegy szemetesnek, ott mindig van felvétel, semmi gond, munka az is, csak a szagot kell bírni. Szemétszag, de nem az a kedves otthoni szemét szaga, hanem az, ami már napok óta rothad és áporodik a kukák mélyén, munkaidő reggel öttől délután kettőig, de nem, azt talán mégsem, aztán elment Révész bácsihoz, apa régi barátjához, aki egy raktárat üzemeltett Csepelen, a Márton utcában, Transzsped, export-import, Révész örömmel fogadta, mindig is kedvelte őt, ki is találta, hogy milyen munkát végezzen, a titkárságon intézhetné a levelezést, elvégre bölcsészkart végzett, és angolul is jól beszél, de tudnod kell, tette hozzá, hogy vannak ügyek, amelyekről nem beszélünk, járnak hozzánk kínai kereskedők, megbízhatóak, persze nem teljesen törvényes, de ez hozza a hasznot, persze, feleli Feri, összekacsintanak, kedveli Révész bácsit, amikor apa még élt, sokat jártak együtt gőzfürdőbe, nyaraltak együtt a Balatonnál, persze, felelte ő, ez természetes, és nem is esik nehezére, hogy hallgasson, hiszen ez az alacsony, kopaszodó, szórakozott és olykor elhanyagolt külsejű öregember, Révész bácsi a jótevője, maga is többször látta, amint a komoly tekintetű kínai üzletemberek megjelennek, napszemüvegben, sötét ruhában, fekete aktatáskákból teszik ki a pénzt az iroda asztalára, mint a filmekben, Révész bácsi még elismervényt sem ír, csak elhelyezi a bankjegyeket a páncélszekrényben, ilyenkor még a biztonsági kamerákat is kikapcsolják, rendőrségi riasztórendszer sincs, Révész bácsi nem szeretné, ha nyomozók kutakodnának nála, van egy hátsó bejárat is az irodába, egy sötét mellékutcáról, ehhez csak Révész bácsinak van kulcsa, és Egonnak, a gépkocsivezetőnek, aki korábban rendőr volt, becsületes és szorgalmas férfi, megbízható, nem kapzsi, neki fontosabb a biztonság és a nyugodt éjszakai alvás, mindig mondta Ferinek is, amikor néha elmentek kettesben meginni valamit, hogy nem kell neki a pénz, egyedül él, egyetlen szenvedélye, hogy vasárnap kiöltözik, és cukrászdában ismerkedik hozzá hasonló, középkorú nőkkel, akik nem válogatósak, Feri is igyekezett szorgalmas és megbízható lenni, néha napokig egyedül vezette az irodát, mert Révész bácsi és Egon vidékre utazott, nem, soha nem gondolta volna, hogy hajlamos lesz ilyesmire, soha nem lopott még, már maga a szó, hogy lopás, elrémisztette, de hát az élet sokszor pontosan olyan dolgokból áll, amikre korábban nem gondoltunk, éppen ezért felesleges előre gondolni bármire is, hiszen úgyis mindig más történik, mint amire gondolnánk, most is egyedül van, amikor egy albán ügyfél érkezik, hozza a pénzt, viszi az árut, nagy kartondobozok álltak az udvaron, gondosan lezárva, senki sem tudta pontosan, mi is van bennük, a szállítólevélre csak azt írták rá, hogy alkatrészek, de ennyi elég is volt, az albán férfi jól ismerte a vámosokat, nem lesz gondja a határon, összesen tíz percet tölt az irodában, nem kér elismervényt sem, tízmillió forintot ad át és tízezer dollárt, köszönöm, mondja Feri, és ennyi volt az egész, a páncélszekrényben pedig ennek a sokszorosa volt, százmilliók lehettek ott, Feri csak áll ott, mert soha nem látott még ennyi pénzt, Ágira gondol és Julira, mi lenne, ha, igen, mindig ez a kérdés.

Ki vagyok? A stílus: helytállás. Ez a mondat ott függött bekeretezve az igazgatói iroda falán, a könyvespolc fölött. Szerette az ilyen kemény, rövid igazságokat, és sokszor mutatta a diákjainak is. Látjátok? A stílus: helytállás. Gondolkozzatok rajta. Ő maga ugyan nem hitt benne, de úgy tett, mintha hinne. És ha az ember úgy tesz, mintha hinne valamiben, akkor az már majdnem olyan, mintha hinne is. Szóval: ki vagyok? Fontos kérdés, de már nem érdekli. Fiatalkorában, hosszú, dohányfüstös estéken, értelmiséginek hangzó beszélgetéseken még fontosnak látszott, de mint annyi minden másról, ami az ember fiatalkorában fontosnak látszik, kiderült, hogy lényegtelen. Nincs jelentősége annak, hogy ki vagyok, mert lehetne más is. Akárki.

Először arra gondolt, megbeszéli Ágival. Nem, először arra gondolt, hogy lebeszéli magát. Lelkiismeret. Ez a szó jutott az eszébe. De hát mi is az a lelkiismeret? Bonyolult dolog. Még senki sem látta, mindenki csak beszél róla.

Nem, nem beszéli meg Ágival. Ági ellenezné, mert benne csakugyan van lelkiismeret, félne, hogy kiderül, nem ismeri a körülményeket, döntött, gyorsan kiemelt húszmillió forintot és húszezer dollárt, nem hallgat a lelkiismeretére, begyűrte a bankjegyeket a hátizsákjába, csak semmi kapkodás, most a legfontosabb a nyugalom, mintha semmi sem történne, este pedig, a munkaidő végén elhelyezte a Keleti pályaudvar egyik csomagmegőrzőjében, a kulcsot pedig a tárcájába tette, nem, nem szabad féktelen költekezésbe kezdenie, minden amatőr ezen csúszik el, másnap visszaérkezett Révész bácsi és Egon, újabb ügyfelek újabb és újabb pénzeket hoztak, este együtt zárták a páncélszekrényt, nem számolták az összeget, Révésznek amúgy is fájt a lába, csak legyint, nem kell azt számolni, Feri esténként azon gondolkodik, hogyan segíthetne feltűnés nélkül Áginak és Julinak, kaptam jutalmat, mondja egyik este, és kitesz százezer forintot az asztalra, nézi az örömöt Juli arcán, köszönjük majd meg Révész bácsinak, hogy ilyen rendes, valamit, gondolja Feri, valamit még ki kell csikarnia az életből, ott a pénz a csomagmegőrzőben, ami megváltoztathat mindent, persze beosztanák, óvatosan költenék, nem beszélnének senkinek róla, mindennap, munka után megnézi, megvan-e a pénze, kivesz egy-egy ötszázast, iszik hazafelé egy sört, egyszer virágot vitt Áginak, ott van anyád, juttatja eszébe a következő feladatot a felesége, neki is kellene egyszer vinned valamit, persze, majd legközelebb, kérek előleget Révész bácsitól, nem, semmiképpen, tiltakozik Ági, nem szeretne tartozni senkinek, Feri persze látszólag egyetért, de nem őszintén, szívesen vár, de nyomasztja is a várakozás, látta, amint Egon egy délután új luxusautón indul haza, elmondta, hogy Olaszországban nyaral majd az új barátnőjével, mi is új életet kezdünk, gondolta Feri, Ágival és Julival, nyaralni fogunk, nem csak a legolcsóbb ételeket ehetjük, fellélegezhetünk.

Aznap este egy korábbi tanártársával kávézott a Nosztalgia cukrászdában, régi dolgokról beszélgettek, emlékek egy badacsonyi táborozásról, hét órakor válnak el, ő még megnézi, megvan-e a hátizsák, utána megy haza.

Révész bácsi ül a nappaliban, Ágival beszélgetnek. Micsoda meglepetés, Feri kényszeredetten mosolyog.

– Gyere be – mondja Ági, érzi férjén a bizonytalanságot. – Révész bácsi azért jött, mert baj van.

Feri lassan veszi le a kabátját, időt szeretne nyerni. Az igazság pillanata. Kimegy a fürdőszobába, megmossa az arcát.

– Mi a baj? – kérdezi, leül a fotelbe, Ági konyakot tölt neki. Nem is konyak az, csak olcsó brendi.

Révész bácsi hallgat egy percig. Egy perc hosszú tud ám lenni.

– Megloptak – mondja halkan, és mintha még alacsonyabbnak, kisebbnek látszott volna. – Eltűnt a páncélszekrényemből húszmillió forint és húszezer dollár.

– Hihetetlen – sápad el Feri. Sokszor hallotta, hogy van olyan, hogy az ember elájul, de most érezte először, milyen is az.

– És a tettes is megvan – folytatja szomorúan Révész bácsi. – Egy olyan ember tette, aki közel állt hozzám, és akiben bíztam.

Hallgatnak tovább, hármasban.

– Persze feltűnt nekem néhány dolog, de én olyan vagyok, hogy a végsőkig szeretek bízni azokban, akikkel együtt dolgozom.

– Hát igen – Feri nyel egyet. Sokfelé ágazik az ember lelkiismerete, olykor ismeretlen területekre is. Loptál már életedben?

– Feltűnt – folytatja Révész –, hogy Egon új autót vett, feltűnt, hogy Olaszországba megy nyaralni, de azt nem hittem volna, hogy képes tőlem pénzt lopni. Rendszeresen ellenőrzőm a páncélszekrényt, nem is értem, hogyan gondolta, hogy nem veszem észre. Előfordul, hogy az ember ismeretlen területre téved.

– Szóval Egon tette? – kérdezi Feri.

– Ki más? Azonnal szóltam a rendőrségnek, már meg is találták nála a pénz egy részét. Persze már költött belőle. Letartóztatták.

Révész bácsi feláll, megöleli Ágit, kezet fog Ferivel.

– Szerettem volna elmondani valakinek, akiben bízom – mondja, mielőtt indul.

– Igen – mondja Ági. – Ez fontos.

Kettesben maradnak. Feri iszik még egy kis brendit.

– Milyen szerencsém van veled, hogy te ilyen becsületes vagy – mondja Ági. – Büszke is vagyok rád.

Feri megcsókolja.

Ez lett volna az igazság pillanata. De mégsem.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben