×

Érdekérvényesítés háromszáz évvel ezelőtt

A debreceni és a sárospataki református kollégiumok kapcsolatai a bázeli egyetemmel a 18. században

Hegyi Ádám

2011 // 07-08
A 18. századi Magyarországon a református kollégiumok igyekeztek fenntartani a külföldi protestáns egyetemekkel kiépült kapcsolataikat. Ez alapvető érdekük volt, hiszen ez tette lehetővé számukra az európai tudományos életben való részvételt, ennek segítségével ismertek meg új szellemi irányzatokat, és ebből a kapcsolatból anyagi támogatást is szerezhettek.

Néhány évtizeddel ezelőtt Lengyel Imre hívta fel a kutatók figyelmét arra, hogy a 18. században a debreceni református kollégium szellemi fejlődésében jelentős svájci hatás mutatható ki.1 Jan-Andrea Bernhard új források bevonásával azt állapította meg, hogy a magyarországi református értelmiség képzésében a debreceni kollégium a korabeli svájci szellemi irányzatok egyik fellegvára volt.2 Jóval kevesebbet tudunk viszont arról, hogy Debrecen mellett Sárospatak is számottevő külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, hiszen mindkét kollégium számára fontos volt nyugati protestáns egyetemekkel hivatalos kapcsolatokat ápolni. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a debreceni és sárospataki kollégiumok hogyan tudták érdekeiket érvényesíteni a bázeli egyetemmel fenntartott kapcsolatrendszerben. Másként megfogalmazva: volt-e valamilyen verseny a két kollégium között a bázeli lehetőségek kiaknázását illetően?

A kérdés megválaszolásához először azt nézzük meg, hogy a vizsgált korszakban mennyi diák jutott el Patakról, illetve Debrecenből Bázelbe. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a tiszántúli és tiszáninneni egyházkerületek lelkészei és tanárai közül kik álltak kapcsolatban a bázeli egyetemmel. A két kollégium érdekérvényesítő képességét leginkább a diákjaik számára kieszközölt pénzügyi támogatások elnyerésével lehet megvizsgálni. Nemcsak az érdekes, hogy az alumnusok között milyen arányban fordultak elő debreceni és pataki hallgatók, hanem az is, hogy Magyarországról kikhez fordultak segítségért a két kollégium vezetői.

Bázelben a kora újkorban, a 18. században tanult a legtöbb diák a Kárpát-medencéből, ugyanis az 1526–1700 közötti évekből összesen 63, az 1701–1798 közötti időszakból viszont 215 immatrikuláció ismeretes. A 18. században nem egyenletesen oszlik el a beiratkozások száma: 1715-ig elvétve tanult Bázelben magyarországi diák, 1716–1735 között majdnem minden évben két-három új hallgató iratkozott be, majd egy rövid kihagyás után 1745-től kezdve folyamatosan emelkedett a létszám, amely 1767-ben érte el a csúcspontját. Ekkor egy évben tizenkét magyarországi diák írta be nevét az egyetemi anyakönyvbe. Ez az intenzitás az 1770-es évekig tartott: 1770–1779 között évente átlagosan négy-öt új diák iratkozott be. Ezután viszont látványos csökkenés figyelhető meg, ugyanis 1785-re megint ritka lett a magyarországi diákok bázeli jelenléte: 1785–1798 között csupán kilenc új beiratkozásról tudunk.3

A bázeli egyetemi anyakönyvekben nagyon gyakran lehet találkozni a hallgatók nevei mellett „Debrecino Hungarus, Patakino Hungarus” kifejezésekkel. A hazai levéltári kutatásokból sok esetben kideríthető volt, hogy ez a megjelölés a származási helyre vagy a legutóbb látogatott középiskolára vonatkozott.

1715–1785 között Bázelben hol a sárospataki, hol a debreceni diákok voltak többségben. A vizsgált korszak elején, 1715–1732 között a sárospataki diákok voltak nagyobb arányban, ekkor ugyanis tíz pataki és öt debreceni hallgató járt ide egyetemre. 1733 után viszont megnőtt a debreceniek létszáma, és 1776-ig állandó többségben voltak. Volt olyan év, amikor egyáltalán nem iratkozott be sárospataki diák Bázelben, például 1762-ben és 1772-ben. 1776 és 1785 között ismét növekedésnek indult a pataki diákok aránya: ezekben az években egy-két diák Sárospatakról érkezett Bázelbe, de már soha többé nem kerültek többségbe.4

A két kollégium tanárai és a két egyházkerület vezetői közül többen is jelentős bázeli kapcsolatokkal rendelkeztek. A debreceniek közül Maróthi György és Hatvani István, a sárospatakiak közül Szathmári Paksi Mihály, Piskárkosi Szilágyi Márton és Szombati János iratkozott be erre a svájci egyetemre.5 Későbbi püspök is kikerült az egykori peregrinusokból, így például Hunyadi Szabó Ferenc, aki a tiszántúli egyházkerület püspöke lett 1791-ben.6 Ercsei Dániel 1774–1775 között szintén Bázelben tanult, ő később esperesként szolgált a tiszántúli egyházkerületben.7 Amennyiben megvizsgáljuk a két egyházkerület összes 18. században tevékenykedő professzorának és egyházi vezetőjének életrajzát, kiderül, hogy létszámukat tekintve a Bázelben tanultak aránya kicsi. Észre kell viszont vennünk, hogy mind a sárospataki, mind a debreceni tanárok és lelkészek azonos időszakban tartózkodtak Svájcban: a debreceniek tíz éven belül követték egymást, ugyanis Maróthi György 1732–1735 között, Hatvani István 1746–1748 között volt Bázelben, míg mindhárom későbbi sárospataki oktató 1767-ben iratkozott be az egyetemre. Hunyadi Szabó Ferenc is 1767-ben tanult Bázelben.

Látható, hogy mindkét kollégiumból igyekeztek diákok eljutni Bázelbe, és a hazatérők közül többen is vezető szerephez jutottak az iskolák irányításában. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a két intézmény hogyan tudta a diákjai számára a bázeli továbbtanulás lehetőségét kieszközölni.

A Bázelben való tanuláshoz kétféle ajánlásra volt szükség: az útlevél elnyeréséhez és a bázeli ösztöndíj megszerzéséhez. A korabeli Magyarországon a protestáns diákok csak akkor tanulhattak külföldön, ha azt a király engedélyezte nekik. A kiutazási engedély megszerzése elég bonyolult procedúra volt, ugyanis először a vármegye elöljáróitól kellett egy igazolást kérni arról, hogy milyen társadalmi rangú az illető, hol végezte az iskoláit, melyik felekezethez tartozik, és mit szeretne tanulni. Ezután egy beadványt kellett a helytartótanácshoz eljuttatni, amelyre a király rendeletben válaszolt: engedélyezi-e a kiutazást vagy sem. Az utazáshoz szükséges támogató nyilatkozatokat valamilyen közigazgatási szerv állította ki, ezek azt igazolták, hogy az illető rendelkezik megfelelő pénzösszeggel a külföldi tanulmányokhoz, és elvégezte valamelyik kollégiumot. Néha előfordult az is, hogy a kollégium professzorai a helytartótanácsnak címezve írtak egy igazolást csak arról, hogy az illető befejezte hazai tanulmányait.8 Mivel az ilyen ajánlások nem a bázeli illetékeseknek szóltak, kevésbé használhatóak fel annak elemzésére, milyen lobbitevékenységet folytatott egy-egy iskola diákjai támogatására.

Sokkal informatívabbak azok a levelek, amelyeket a bázeli ösztöndíj elnyeréséhez a diák tanárai vagy patrónusai írtak a megfelelő bázeli személynek. A több száz fennmaradt levél között alig néhány olyan található, amely teljes terjedelmében diákok ösztöndíjhoz juttatásával foglalkozik. Eddig összesen hét ilyen ajánlás került elő, ezért a belőlük megrajzolható kép nem tekinthető hitelesnek.9 A hét forrás közül három erdélyi peregrinus támogatásával foglalkozik, négy sárospatakiéval. A pataki ifjak ügyében mindegyik esetben ifj. Csécsi János írta alá a szöveget. S noha Csécsi 1734-ben elvesztette sárospataki professzori állását, a Bázelbe küldött leveleken 1748-ban is tanárként írta alá a nevét.10

A hazai professzorok és patrónusok ennél nyilvánvalóan jóval több esetben nyújtottak segítséget a peregrinusoknak. Ennek formája leginkább olyan levél volt, amelyben több ügyről írtak egyszerre.

Az ajánlásokat az egyetemi tanács és a bázeli kistanács tárgyalta. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint ezeken a megbeszéléseken figyelembe vették, hogy ki ajánlotta az illetőt.11 Mivel a vizsgált korszakban Bázelben többször megváltozott a debreceni és pataki diákok aránya, érdemes megvizsgálni, hogy az ajánlások mennyire befolyásolták a két kollégium diákjainak továbbtanulási lehetőségeit.

A levelezésekből kiderül, hogy a sárospataki kollégium olyan periódusban is megpróbálta diákjait Bázelben ösztöndíjhoz juttatni, amikor debreceni hallgatók voltak többségben. Ezt a lobbit egy személy, ifj. Csécsi János folytatta, akinek tevékenységét két részre lehet osztani: 1716 és 1732, valamint 1746 és 1753 közötti működésre. Az első korszakban Csécsi alapvetően Jakob Christoph Iselinnel tartott fenn jó kapcsolatot,12 de megpróbált Samuel Werenfelsszel13 is levelezni. Az együttműködés láthatóan sikeres volt, mert ekkor a sárospataki kollégium diákjai iratkoztak be leginkább Bázelben. Az első korszak végére a levelezés megszakadt, és ezzel párhuzamosan a pataki diákok is eltűntek Bázelből. Valószínűleg a gyümölcsöző kapcsolat megszűnéséhez hozzájárult, hogy Csécsi helyzete Sárospatakon 1734 után megváltozott, ráadásul 1737-ben Iselin is meghalt.14

A második korszakban – majdnem tíz évvel később – Csécsi megpróbálta helyreállítani a korábbi jó viszonyt. A 18. században egyetemi ösztöndíj adásában három testület volt illetékes: az egyetem, a bázeli első lelkész és a kanton önkormányzata.15 A levelek arról árulkodnak, hogy Csécsi több támpontot is keresett Bázelben, mert az egyetemnek,16 a városnak17 és teológiai professzoroknak18 is írt. Valószínűleg nem volt kellően tájékozott, mert az első levelét rosszul címezte meg.19 Csécsi közbenjárása a jegyzőkönyvekben is nyomon követhető, mert 1746–1748-ban megnőtt az olyan ügyiratok száma, amelyekben arról írnak, hogy Csécsi kérésére foglalkoznak egy-egy sárospataki diák ügyével.20 Próbálkozásainak voltak eredményei, ugyanis többek között Széplaki Pál pataki diákot 1747-ben felvették az alumneumba.21 Tevékenysége ellenére nem tudott jelentős eredményt elérni, mert az 1740-es évek végétől Bázelben folyamatosan emelkedett a debreceni kollégiumból kikerülő hallgatók száma. Jelenlegi ismereteink szerint Csécsi 1753 után levelet sem küldött Bázelbe, holott még több mint egy évtizedet élt.22

A források alapján azt lehet mondani, hogy az egyetemi tanulmányok elősegítése és az alumneumba való bekerülés érdekében a két kollégium tanárai megkeresték a megfelelő bázeli személyeket. Ifj. Csécsi János 1716-ban az Újszövetség professzorának, Samuel Werenfelsnek kérte a segítségét Görgei István ügyében.23 A debreceni és sárospataki tanárok Jakob Christoph Beckkel,24 Johan Rudolf Iselinnel25 és Johann Ludwig Freyjel26 érintkeztek egyetemi ügyekben. Mivel Frey volt a teológus diákok számára létrehozott intézet (Frey-Grynaeum) alapítója, és Beck volt ennek első vezetője,27 érthető, hogy miért volt érdemes velük jó kapcsolatokat ápolni. Beck pozíciójának jelentőségét mutatja, hogy a magyarokkal ő folytatta a legkiterjedtebb levelezést, élete során összesen tizenhat levélpartnere volt a Kárpát-medencéből.28 Johan Rudolf Iselin szintén fontos személy volt, hiszen 1728-tól az alumneum elöljárója.29

A debreceni kollégium aktív lobbizása egybeesik azzal a korszakkal, amikor a debreceni diákok kerültek Bázelben többségbe (1733–1776). Ebben az időszakban huszonhat magyarországi peregrinusról sikerült kideríteni, hogy kért-e anyagi támogatást, akik közül húsz debreceni, négy sárospataki diák volt.30 Ez azt mutatja, hogy a debreceni hallgatók jóval nagyobb arányban jutottak hozzá ösztöndíjhoz. Ennek ellenére a peregrinusok véleményét tükröző beszámolókban is lehet olyan jeleket találni, amelyek arra utalnak, hogy a két kollégium még az 1770-es években is küzdött a támogatások megszerzéséért.

1774-ben Sebők József Bernben tanuló peregrinus egykori tanárának, Szentgyörgyi István sárospataki professzornak írt egy levelet. Ebben Sebők arról tudósított, hogy Svájcban kint tartózkodásának évében összesen hatvan pataki és debreceni diák tanult egyszerre: „…mert most szorgos és drága sok Magyar Deákok vagynak ide ki, a mint fel-számlálhattam, tsak a Magyar Országi két Collégiumból többen vagynak hatvannál…”31

Sebők József megállapítása még akkor is kérdéses, ha Svájc összes egyetemén tanuló magyarországi diákról beszél, ugyanis a matrikulákból megállapítható szám szerint 1774-ben Svájcban a következő egyetemeken, illetve akadémiákon tanultak magyarországiak: Bázelben hét, Bernben hét, Genfben két, Lausanne-ban senki, Zürichben tizennégy személy. Ez összesen harminc fő, akik közül huszonkettő volt korábban debreceni és öt sárospataki diák.32

Jóllehet Sebők közléséhez képest kevesebben voltak egyszerre Svájcban, elképzelhető, hogy van levelének igazságtartalma. Mint fentebb szó volt róla, Sebők Bernben tanult. Az itteni főiskolán minden évben biztosítottak ösztöndíjat debreceni, sárospataki és nagyenyedi diákok számára. Rendszeresen előfordult, hogy több diák akarta igénybe venni az alumneumot, mint ahányan jogosultak voltak rá.33 Sebők levele erre a versenyhelyzetre is utalhat, miszerint túlzottan sokan voltak a hallgatók Debrecenből és Sárospatakról.

Egy másik adat 1782-ből szintén arra enged következtetni, hogy a kollégiumok megpróbáltak minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a bázeli egyetemmel.

Samuel Werenfels Opuscula theologica című művének egy új kiadása jelent meg 1782-ben Bázelben, amelyben egy előfizetői lista huszonkét magyarországi és erdélyi diákot, valamint a pataki kollégiumot sorolt föl.34 Werenfels Bázelben tanított a 18. század első felében, és az úgynevezett ésszerű ortodoxia egyik legjelentősebb képviselője volt.35 Az Opuscula theologica című művének számtalan kiadása látott napvilágot a 18. században, néhány munkáját magyarra is lefordították.36

Az első szembetűnő adat, hogy a megrendelők közül hiányzik a debreceni kollégium, miközben a sárospataki ott van. Ez azért meglepő, mert a debreceni iskola a Werenfels képviselte teológiai racionalizmus fellegvára volt.37 Ráadásul az a Jakob Christoph Beck szorgalmazta a könyv megjelenését, aki a debreceniekkel intenzív kapcsolatokat ápolt.38 Werenfels művének előfizetői között a kilenc egykori sárospataki és hét egykori debreceni diák egyértelműen bizonyítható. Ha viszont csak azt nézzük meg, hogy kik voltak azok a hallgatók, akik bázeli tanulmányaik alatt rendelték meg a könyvet, akkor módosul az arány. Összesen hat magyarországi hallgató tanult ekkor Bázelben, akik közül egyedül Olasz György nem szerepel a megrendelők között. A többi öt rajta van a névjegyzéken. Az öt személy közül hárman a debreceni kollégium tanulói voltak korábban, ketten a sárospataki kollégiumé.39

Látható, hogy a 18. század során mindkét kollégium igyekezett jó kapcsolatokat ápolni a bázeli egyetemmel. Ennek eredményeként mennyiségileg tekintve a debreceni diákok kapták a legtöbb anyagi támogatást, de a pataki kollégium szellemiségében is folyamatosan jelen volt a bázeli egyetem kulturális hatása.

Emlékezhetünk még mindezeken túl arra, hogy a kollégiumok más területeken is együttműködtek a bázeli egyetemmel, így például 18. században Bázelben nyomtatott hungarikumok több szálon kötődtek valamelyik református iskolához, illetve hogy a Károlyi-biblia és a heidelbergi káté bázeli kiadásában debreceni diákok és tanárok működtek közre.40

Jegyzetek

1 Lengyel Imre: A svájci felvilágosodás és debreceni kapcsolatai. Könyv és Könyvtár, IX. 1973, 211–251.

2 Jan-Andrea Bernhard: Debrecen als protestantisches Zentrum Oberungarns im 18. Jahrhundert. Die Bedeutung der Peregrination für das Bildungsniveau der intellektuellen Elite. Documenta Pragensia, 27. 2008, 781–800.

3 Hegyi Ádám: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon 1526–1788 (1798). Budapest, 2003, 46–64.

4 Hegyi, 2003, 46–64.

5 A debreceni diákok beiratkozásaira: Hegyi, 2003, nr. 85, 94, 173, 174, 175.

6 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977, 269. Hegyi, 2003, nr. 171.

7 Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület történelme. Debrecen, 1908, II. 123.

8 Felhő Ibolya – Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. Budapest, 1961, 130–131. Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 19963, 128.

9 Hegyi Ádám: A Bázeli Egyetem magyar vonatkozású kéziratai (1575) 1660–1798 (1815). Budapest, 2010, Nr. 151, 339, 432, 475, 476, 477, 487.

10 Benda Kálmán: A kollégium története 1703-tól 1849-ig. In Tiszáninneni Református Egyházkerület elnöksége (szerk.): A Sárospataki Református Kollégium. Tanulmányok alapításának 450. évfordulójára. Budapest, 1981, 89–91. Csécsi János ajánlása a bázeli szenátus számára Csepel Mátyás ügyében. Sárospatak, 1748. október 7. Staatsarchiv Basel-Stadt, Kirchenarchiv KK 3.

11 Staatsarchiv Basel-Stadt, Erziehung X 27. 1. doboz 1747. november 10.

12 Összesen tíz levelük ismert. Vö. Hegyi, 2010, Nr. 395–398, 401, 403, 406, 407, 410, 411.

13 Csécsi János levele Samuel Werenfelsnek Görgei István ügyében, Sárospatak, 1716. október 1. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. KiAr 133b. nr. 123.

14 Andreas Staehelin: Geschichte der Universität Basel 1632–1818. Basel, 1957, 547.

15 Edgar Bonjour: Die Universität Basel von den Anfängen bis zur Gegenwart 1460–1960. Basel, 19712 258–271. Paul Burckhardt: Geschichte der Stadt Basel von der Zeit der Reformation bis zur Gegenwart. Basel, 1942, 182–200.

16 Csécsi János ajánlása a bázeli egyetem számára Csepel Mátyás ügyében, Sárospatak, 1748. október 7. Staatsarchiv Basel-Stadt, Kirchenarchiv KK 3.

17 Uo.

18 Csécsi János levele Johann Ludwig Freynek, Sárospatak, 1747. március 18. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. Fr-Gr. III. 17. nr. 109. Csécsi János levele Anton Birrnek, Sárospatak, 1747. június 9. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. G III 2. Nr. 121.

19 Csécsi János levele Johann Ludwig Freynek, Sárospatak, 1746. május 3. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. Fr-Gr. III. 17. nr. 108.

20 Staatsarchiv Basel-Stadt, Protokolle: Kleiner Rat Band 122 fol. 88r.

21 Uo., fol. 464v.

22 Vö. Hegyi, 2010, Nr. 118, 119, 150, 280–282, 288, 306, 339, 395–398, 401, 403, 406, 407, 410, 411, 431, 475–477, 511, 515, 520, 521, 524, 588, 589.

23 Csécsi János levele Samuel Werenfelsnek Görgei István ügyében, Sárospatak, 1716. október 1. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. KiAr 133b. nr. 123.

24 Például: Hatvani István levele Jakob Christoph Becknek, Debrecen, 1749. február 1. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. Fr-Gr. VII. 2 vol. 5. nr. 176.

25 Például: Piskárkosi Szilágyi Márton levele Johann Rudolf Iselinnek, Göttingen, 1771. október 1. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. G IV 9 Nr. 55.

26 Például: Csécsi János levele Johann Ludwig Freynek, Sárospatak, 1747. március 18. Universitätsbibliothek Basel, Mscr. Fr-Gr. III. 17. nr. 109.

27 Staehelin, 1957, 566, 617.

28 Ernst Stähelin: Die Korrespondenz des Basler Professors Jakob Christoph Beck 1711–1785. Basel, 1968, 45–87.

29 Staehelin, 1957, 554.

30 Staatsarchiv Basel-Stadt, Erziehung X 27. 1. doboz.Vö. Hegyi, 2003, 50–63.

31 Sebők József levele Szentgyörgyi Istvánhoz, Bern, 1774. január 15. Tiszáninneni Református Egyházkerület Könyvtára Sárospatak, Ms. Kt. 864. nr. 141.

32 Hegyi, 2003, 61, 75, 83, 90, 99.

33 Hegyi Ádám: Freiplätze für Ungarn in Bern, das reformierte Kollegium in Debrecen. In André Holenstein (hrsg.): Berns goldene Zeit : das 18. Jahrhundert neu entdeckt. Bern, 2008, 251.

34 Samuel Werenfels: Opuscula theologica, philosophica et philologica. Basileae, 1782, 1. Tomus, XXXXVI–XXXXVIII.

35 Paul Wernle: Der schweizerische Protestantismus im 18. Jahrjundert. 3 Bände, Tübingen, 1923–1924. Bd. 1. 481., 522–523. Lukas Vischer – Lukas Schenker – Rudolf Dellsperger (hrsg.): Ökumenische kirchengeschichte der Schweiz. Freiburg–Basel, 1998, 190–191.

36 Lósy-Schmidt Ede: Hatvani István élete és művei. Debrecen, 1931, 216. Dezsényi Béla: Magyarország és Svájc. Budapest, 1946, 90.

37 Czeglédy Sándor: A teológia tanítása a kollégiumban. In Barcza József (szerk.): A Debreceni Református Kollégium története. Budapest, 1988, 553.

38 Martin Germann: Johann Jakob Thurneysen der Jüngere 1754 – 1803. Basel und Stuttgart, 1973, 23. Lengyel, 1973, 222., 237., 241.

39 Hegyi, 2003, 63. Hegyi Ádám: Magyarországi diákok könyvgyűjtési és könyvtárhasználati szokásai Bázelben és Bernben a 18. században. Magyar Könyvszemle, 2008, 377–389.

40 Jan-Andrea Bernhard: Basel als Druckzentrum für Hungarica in der frühen Neuzeit: Gründe und Folgen. In Jitka Radimská (ed.): Jazyk a rey knihy. yeské Budejovice, 2009, 67–86.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben