Zsena és a kávé; A dolog

Zsena és a kávé

Harisnyáját a nyári nyitva tartás
csipkés kötőjéhez csíptette combján,
bérházak közt vájt medrében a lomhán
mászó kavalkád (mert már nem akadt más

látványosság), visszafojtotta asztmás
lélegzetét e mutatvány egy pontján,
éppen, mikor a nyitva tartás combján
beteljesült a harisnya-akasztás.

Kávé kotyog a fáradt konyha mélyén,
az aszfalton kint forróság folyik szét,
de itt szobánk ránk húzta hűvös ingét,
„A fekete is jobb így”, mondod, és én

bólintok, míg a kávé gőze libben,
„De hamarabb ki is hűl. Mint itt minden.”

A dolog

Végtére is a dolgot ő akarta,
talán másképp alakult volna, bár
gyökeresen nem változtatna rajta,
az egészen, belegondolva már,

az a tény sem, magunk közt szólva persze,
hogy nemcsak én, ott más is mondta már,
ne mozduljon, mint egykor eltervezte,
és akkor stagnálhatna is akár.

Így nézve már az ötlet is lelomboz,
számítottam rá, mégis meglepett,
hogy annyira kötötte a karóhoz
makacs öszvérként egyre az ebet.

Idő előtt szóltam, de lelke rajta,
végtére is a dolgot ő akarta.