Puskin: A postamester – Anyegin-strófákban elbeszélve

Szokatlan vállalkozásba fogott Gáti István, a „fordításnak” sajátos változatát megteremtve: prózát „fordított” versre, elbeszélést elbeszélő költeményre. Puskin A postamester című elbeszélésének magyar változatát (Makai Imre fordítása) – Anyegin-strófára (Áprily Lajos, Galgóczy Árpád Anyegin-fordításainak áthallásával). Jogosan vetődhet fel a kérdés: egy orosz mű fordításának átirata lehet-e része a magyar hagyománynak, kapcsolódhat-e egyáltalán irodalmi örökségünkhöz? A válaszom: igen, elegendő ehhez röviden áttekinteni az Anyegin-fordítások magyarországi történetét. Az első Anyegin-fordítás 1866-ban jelent meg, Bérczy Károly készítette el orosz nyelvből a Kisfaludy Társaság megbízásából. Ez a fordítás, az elavult nyelvhasználat ellenére, mind a mai napig jól olvasható, hitelesen puskini hangvételű. Arról nem is beszélve, mekkora hatást gyakorolt a magyar irodalomra, Arany Jánostól kezdődően a Nyugat nemzedékéig. Imre László tanulmányaiból tudjuk, hogy az Anyegin nélkül elképzelhetetlen a verses regény meghonosítása a magyar irodalomban (Arany László: A délibábok hőse), s hogy a Bérczy-fordítás hatása érződik Arany János Bolond Istókjában is. A következő Anyegin-fordítás a nyelvész Mészöly Gedeon műve volt, 1945-ben született. Ez a műfordítás kevésbé bizonyult sikeresnek, ezért 1953-ban Áprily Lajost bízták meg az Anyegin lefordításával. Áprily fordítása mind a mai napig szeretett Puskin-szövegünk, bravúros megoldásai ma is elkápráztatják az olvasót. Talán kissé könnyedebb, mint az eredeti Puskin-szöveg, néhol vét a pontosság ellen, de igazi költői remekmű. Galgóczy Árpád, aki a szovjet lágerekben tett szert briliáns orosz nyelvtudásra és az orosz irodalom és kultúra ismeretére, 1992-ben jelentette meg Anyegin-fordítását. Galgóczy fordítása pontosabb, mint Áprilyé, s versbeszéde talán jobban idézi a XIX. századi magyar költészetet, noha Áprily szintén, közvetett idézetként beépített a fordításba Petőfi-motívumokat is, például A puszta télen című versből vett allúziókat az orosz tél ábrázolásához. Tehát elmondhatjuk, hogy van két, egyenértékű remek Anyegin-fordításunk, amelyek a mai magyar költészetre is megtermékenyítően hatottak és hatnak.

Az Anyegin-strófa 14 soros versszak, három négysoros és egy kétsoros egységből áll, az első négy sort keresztrímek, a másodikat páros rímek, a harmadikat ölelkező rímek kapcsolják össze, s az utolsó két sor egymással rímel. Magyarra viszonylag könnyen átültethető, könnyed, zeneiséggel teli forma. Az Anyegint egyébként Puskin egyik korabeli kritikusa a zenei capriccióhoz hasonlította, hiszen „a költő szüntelenül játszik; hol egy gondolattal, hol egy érzéssel, hol a képzelettel…”. Ezért különösen alkalmas a posztmodern állapot „vidám viszonylagosságának” (Bahtyin) átadására. A magyar költők közül az utóbbi időszakban Térey János Paulus című verses regénye íródott Anyegin-strófában, és tartalmaz felismerhető áthallásokat Puskin művéből: a három „Pál” (egy magyar kortárs átlagember, Pál apostol és Paulus tábornok) korának „enciklopédiája” bomlik ki az olvasó előtt.

Gáti István átiratának tárgyául Puskin ciklusának, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszéléseinek (1831) A postamester című darabja szolgált. Puskin ekkoriban a prózához fordult, ahogy írta, megpróbált „egyszerűen és tömören” írni. Több kritikusa a Belkin-elbeszélésekben az orosz klasszikus regény csíráját látta. Puskin célja Török Endre szerint az volt, hogy „a stílus révén átlátni a sorsokon és jellemeken, beolvasztva és meghaladva a romantikus eljárást, amely a sorsok és jellemek elképzelésén alapult”. A Belkin-elbeszélések a vidéki Oroszországot mutatják be, szembeállítva a lélektelen, felszínes nagyvárosi léttel és erkölcsökkel. Közvetlenség és emberi melegség hatja át majdnem mindegyik történetet. Gáti István, mikor újraírja „elbeszélő költeményében” A postamestert Anyegin-strófában, a puskini próza közvetlenségét és intimitását jelentősen felerősíti. Az előhangban a beszélő egyértelműen az Anyegin elbeszélőjének maszkja mögé bújik: „Nagynéném, jámbor, drága lélek, / Az édességre rákapott…” (Gáti: A postamester) // „A bácsikám jól tette végre, / Hogy nem tréfából nagybeteg…” (Puskin: Anyegin, Áprily Lajos ford.). Gátinál viszont a nagynéni a „beszély” közvetlen címzettje, aki már nyolcvan fölött jár, szereti az édességet, s kis nyugdíját beosztva „Huszonhat négyzetméterén / Tenyérnyi rendben, szépen él”. Neki mesél az „orosz vidék”, az elbeszélő által „verssé szabva”, „mit Puskin prózában megírt”. S valóban, Gáti híven követi a Puskin-elbeszélés történetét, visszaadva minden részletet, az apa megcsalattatását, szeretett lánya elrablását, amibe végül bele is pusztult. Olyan érzése támad az embernek, mintha egy XIX. századi magyar költő elbeszélő költeményét olvasná, egyszóval a stilizáció tökéletes, akár magyar történet is lehetne. Gáti István átirata is igazolja Babits Mihály szavait, melyekkel Puskint értékelte 1937-ben, halálának 100. évfordulója alkalmából: „Mi, akik Petőfi népének valljuk magunkat, Puskint sem érezhetjük egészen idegennek. Minden időbeli és nyelvi távolság ellenére hozzánk is szól…”