Tisza Denise emlékére
Nem folytatta velünk az általánost, nem is
tanult tovább sem Párizsban, a Sacré Coeurben,
sem Genfben, a református leánykollégiumban.
Ki tudta mondani végig a néma H-t. Nem lett
a parasztasszonyok felcsere Szarvason, sem festő,
mint Zichy gróf felesége, Bolza grófnő. A félénk
kislány, Denise-Dönisz nem táncolt palotást soha.
Tejfehér bőre volt, és nagy zöld szeme, s ha
jól emlékszem, gesztenyebarna félhosszú haja.
Hatodikban férfi osztályfőnökünk lett. Mindnyájan
beleszerettünk. Ő már nem ismerte. Minden lány
tetszeni akart a vékony – mint később kiderült –
tébécés férfinak. Miért lett volna éppen ő kivétel?
Neki talán bevallja, hogy rettenetesen fél.
El is vitték a családot a Hortobágyra. Volt hát oka,
hogy féljen. Talán megrugdosták és leköpdösték
őket a megszégyenítésükre kivezényelt helybeliek,
mint anyám sógornőjének nyolcvanéves szüleit
Vácott. De hogy istállóban laknak? Nem járhatnak
iskolába sem, s a felnőttekkel együtt dolgozniuk kell?
Markot szedni a tűző napon a lázas gyereknek?
Hogy skarlátbetűvé folynak össze homlokán a
kiütések? Országos járvány volt, kórházban
feküdtem én is. Anyámat egy üvegfalon át láttam,
és követelőztem, vigyenek haza! Az istálló hűvös
szénájára biztos visszavágyott ő is, de nem
kellett sokáig várakoznia.
A szíve vitte el, mondták
a szüleim, még hozzátették, hogy
jobb így.
Ha ugyan ő volt, aki meghalt, és nem a testvére,
Mária, mert akkor Lajos Kálmán második gyermekére
vonatkozik, amit a néma H-ról állítottam, azaz, hogy
kimondta végül a
halál szót, ami bátor dolog
egy gyerektől. Ha elhiszi, hogy van isteni könyörület,
azért, mert elfogadja, amit nem tapasztal. S ha nem
hiszi el, azért, mert nem akar kétségbe ejteni senkit.
