×

Börtönszerenád

Esteban Zazpi de Vascos y Aitzgorri

2010 // 07-08


Szél süvít a rács között
ködös hajnaltájon,
csak a vasbilincs zörög:
küldi szerenádom,
vonszolódik tefeléd,
orra bukik, földbe ég
áldásom s az átkom.

Cellám falán az arcod
hervadó nőszirom,
akit reszketve karcolt
mészfoltba kőiron –
sóhajtás e szerenád,
fátyolként borul terád
könnyező szent ikon.

Fekszem a rohadt szalmán,
kopog a dögbogár,
ezernyi pondró varr rám
leplet, s a csapodár
pókok, mint a döglegyet
szövik el a nevedet,
te eltörött pohár.

Kezed helyett kezemben
lánc hidege éget,
szemed helyett szememben
fölborong a végzet –
többé sohasem látlak
talán, hiába szállnak
feléd költemények.

Csókod ízén penész hál,
keserül az ámbra,
ajkad rongy lett, széjjelmállt,
a börtön sarába
hull le mind, mi tovatűnt,
s volt szerelmem mint a bűnt
zárja kalodába.

Fáraóknak oszlopa
te voltál az égen,
rád hullt csillagok pora,
hajadra az ében,
fáklyalángként lobogott,
mögötte már zokogott
az elveszett éden.

Temiattad vagyok itt
a pokol bugyrában,
álmaimban felvonít,
sakált szül a vágyam,
minden, ami volt, mi nincs,
valóság lett, rabbilincs
világűr-magányban.

A cellaablak fölött
fészket rak a fecske,
míg a göthös rabőrök
leverik a szennybe,
ekként oltják el a fényt,
így veszik el a reményt –
te is el vagy veszve.

Sevilla, 1777
(Ferenczes István fordítása)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben