Körintenzív; A víztorony

Körintenzív

Az ablakomból a havas tetőket nézve
jól látszik, nem igaz a fele sem:
a víz sebe maradt a város,
hiába építették újra teljesen.

Az ártéri erdőben
jéggallérok az ágakon és gallyakon.
Befagyott az erdő alja a kiöntött folyóval.
És mint egy rossz akol,

recsegve dőlt a jégtükör magába,
hogy elvonult alóla az élő Tisza.
De a fehér gallér a fák körül,
akár egy tizennyolcadik századi udvar nimbusza.

A víz sebe maradt a város,
hiába építették újra teljesen,
az ablakokból a havas tetőket nézve
jól látszik, nem igaz a fele sem.

Az elöntött rakpart felezőcsíkjai
halványan átütnek a sáros víz alól.
Mögöttem a körintenzív beton- és üveghengere.
Hol száz éve egy városrésznyi rossz akol,

most klinikák. A víz sebe a város,
hiába építették újra teljesen.
Az ablakomból a havas tetőket nézve
jól látszik, nem igaz a fele sem.

A víztorony

Fölhúztad a redőnyt, és meztelen
testedet a korai fény
egy másodpercig úgy öntötte el,
ahogy a nap szegélye a holdnak körén

vakítón túlcsúszik
egy teljes napfogyatkozás múltával.
Cseréptetők kinn. Fák. Véletlen villamoskocsik
a kereszteződésben állva.

Mint letekert rongy gézek,
a víz leoldott éjszakai arcommal csigavonalba fut a lefolyón.
És a friss cseppekkel már nyíltan a tükörképemre nézek.
A ház fölött napfényben úszik a százéves víztorony.