Szonett egy tubus fogkrémről; Szonett Balázs hóemberéről; A kert erotikája; Megváltás

Szonett egy tubus fogkrémről

Tárgya vagyok Istennek, s néha társa,
mint puha fogkrémet, a lelkemet
apránként nyomja ki, míg testemet
markában szorongatja, fogmosásra

használ engem csupán, és semmi másra,
kiürít, s aztán gyorsan félredob,
harminckét csillaggal mosolyog
az illatos, fogyasztható világra,

egyszer-egyszer szeret, s mindig haragszik,
de vigyáz rám, és éjjel velem alszik,
hát fontos nekem, mint egy feleség,

s mert egy viszony ilyesmiken is múlhat,
csak annyit kérek tőle: a tubusnak
az alját nyomja, ne a tetejét!

Szonett Balázs hóemberéről

Olvadni kezd a hóember a kertben,
és sorra felbukkan, mi benne volt,
előbb sovány kutya, aztán ügyetlen,
piros csőrű lúd, majd medúza-folt,

és lassan-lassan az is elszivárog
az éledező fűcsomók között,
ki tudja, hova lett, s most arra várok
én is talán, hogy ott lent egy tücsök

hegedűjén mégiscsak fennakadt
a fogyó lélek: vidám hópehely,
és nyáron majd ismét életre kel,

tücskök zenélnek, lepkék szállanak,
kutyák ugatnak, hangosabb a szó,
s nő a hóember, mint a hógolyó.

A kert erotikája

Színes szoknyájukból kilépnek sorra,
s ott állnak, összehúzva csontos válluk,
fél szemmel, szégyenkezve nézek rájuk,
a tarka holmi egy kupacba szórva

még szinte gőzölög, míg körbejárja
őket a szél, fogdossa, belepaskol
sovány combjukba, s vissza-visszakarmol
ijedten egyik-másik, mert a nyárra

emlékezik ilyenkor, ahogy lengett-
ringott kacéran, sohasem didergett,
beburkolózva saját illatába,

lemerült éjjelenként önmagába,
s felbukkant reggel hajában darázzsal,
párnapihével és csillag-parázzsal.

Megváltás

Nagyon hideg van, nem tapad a hó,
hiába próbálgatjuk mind a ketten,
hiszen még hóembernek sem való
ez az idő, s most elkeseredetten

gondolkozom, hogy vajon mit tegyek,
ha megígértem a tegnap Balázsnak,
majd fogom magam, lapátot veszek,
hogy legalább egy kupacot felhányjak

az omló porcukorból, s nehezen
megy ez is, így hát teletűzdelem
szúrós, frissen letördelt rózsaággal,

s most tart már, sárgarépa-orra van,
áll ott kint szinte-szinte boldogan,
nagy fehér fején töviskoronával.