×

Király Zoltán: Férfifiók

Halmai Tamás

2010 // 03
„Vajon blaszfémia azt állítani, hogy Istennek is vannak rossz napjai, s hogy Isten napjai nagyon-nagyon hosszúak?” – teszi föl a kérdést Raymond Chandler egyik regényhőse. Hogy blaszfémia-e, nem tudjuk, de hogy egy efféle, hoszszúra nyúlt rossz napnak verseskötet is emléket állíthat, Király Zoltán negyedik, Válogatott és új verseket közlő munkája tanúsítja. A szép hagyományú „Előretolt Helyőrség Könyvek” sorozatban megjelent Férfifiók szinopszisa ugyanis lényegileg ennyi: önsajnálat, férfihangra. A kötetet uraló depresszív tónust a szövegek jól érzékelhető igénye szerint lírahagyományokat és keleti filozófiákat evokáló nagyvonalúság, illetve szójátékos irónia és vendégszövegező derű oldaná – ám ehhez szellemre, szellemességre, leleményre és műgondra lenne szükség. A Férfifiók egyikben sem dúskál.

Tematikus egysíkúság és alaki fésületlenség hangolja le az olvasót. A két kitüntetett verstárgy, a kocsma és a nő önmagában persze még nem volna szerencsétlen választás. A baj az alkoholelvű önsorsrontás vállalható tradícióként való félreértésével s a női princípium dehonesztálóan szexista bemutatásával van. (Sem előbbin, sem utóbbin nem segít az öngúnyig ható szarkazmus.) A beszédmodor, a képalkotás, a jelenetezés hol infantilis, hol giccses, egyszer közhelyes, másszor csupán ízléstelen. Verstani szabatosságról a kötött formák esetében sem beszélhetünk; a ritmusképletekből a következetesség, a rímelésből az eredetiség hiányzik. A többségükben rövid versek gyakorta rekednek meg az ujjgyakorlat, a vázlat, az egyszeri ötlet szintjén; akárha a költői munka megtakarítását óhajtotta volna programmá emelni a kötet.

Az italozás rítusait rendre esendő poétikai formációk idézik meg.  Hol lapos nyelvjátékkal („leigázom Európát, / mint Napóleon akarta; / végül legigáztam egy sört, / mint én akartam” – Gondoltam), hol invenciót nélkülöző katalóguspoétikával („1 gondolat se bánt engemet / 2 üveg vörösbor / 3 unicum után / 4 nek csak konyak jöhet” – Második beszélgetés magammal). A konyhanihilizmus unalma az olvasóra is átragad („nikotinnal szabályozgatom / szívbillentyűm ritmusérzékét. / vodkás sörös pakolással / kényeztetem magam. Viszlát” – Hatodik beszélgetés magammal); a „hadjáratom: nihiliáda” hitvallásának igazából bőséggel részesül a befogadó is (A semmi trónján). „Asztalomon csíki fekete sör / ágyamban csíki fekete nő” – olvassuk, s kevéssé értjük, mennyiben tartozik ránk, amit olvasunk (Avantgárd keserves); „két kocsma közt a gyepen / kelek birokra fejemmel” – szemlélgetünk egy nyegle poént, s tanácstalanul állunk szemben a képzavaros kimódoltsággal (Fejtusa).

Önmagát ironikusnak vélő, de alapjaiban szellemtelen (az első példában egyenesen sértő) versnyelvi magatartás fordul a női minőség felé: „kurnikovák” (A teniszlány-típus), „a nők ragadozók” (Három tézis), „ne higgy az ithakainak, / ha nő” (Penelopéról kiderül, ő Lady Macbeth), „megkapni / és elfeledni / egy óra / műve volt” (Tisztelgés Sára asszony erkölcse előtt).

Hosszasan sorolhatjuk a vulgáris szóhasználat poétikai zsákutcának bizonyuló eseteit: „éjjel 1 óra volt s szombat / azon gondolkodom, ki s hol toszhat” (Natasával már nem hálunk együtt); „ülök a háromszínű padon, / gyomorgörcsök gyötörnek, / attól tartok: / lefosok egy gondolatot” (Kolozsvár főterén). Aránylagos rendben bontakozik ki például A helyzetről első két strófája: „Időnként, úgy hiszem, / Írok magam köré egy világot, / Játékszabályokat szabok, / Rostálom a résztvevőket. // Időnként úgy hiszem, / Rajzoltak körém egy világot, / Rendet szabtak s / Fegyelmet akartak.” A befejező szakasz azonban kamaszos szertelenséggel jelenti be igényét indokolatlan alulstilizálásra: „Időnként úgy hiszem, / Leszarom a délibábot, / Szabok reá törvényt, / Néhány jó tanácsot.”

Mi vár még a gyanútlan olvasóra? Egyebek mellett fölszínes civilizációkritika (Kétezer felé), suta fogalmazásmód („Elér egy pesszimista megnyugvás” – Csendélet), reflektálatlan giccs („miközben gyalog / haladok / a kerted felé, / kinyitom a szemem / por van / visszanézek / köd van és / téged látlak / amint ülsz egy / szürke szivárványon” – Lucky Strike I.), üres nagyotmondás („te, ki most itt fekszel, / nyílj meg ezeregyszer” – Ágyamban, egyáltalán), defenzív ars poetica (Öncélozgatás), árnyalást nem ismerő ítélkezés („Tetvek. Kint is, rajtad is” – Kései vers a kocsárdi állomáshoz), távlatokat nem feszegető bölcselet („rothad a test, rothad a lélek, / végére ennek sosem érek” – Bölcsebben, majdanán).

Találni mindezeken fölül erőtlen Kassák-parafrázist („Fejünk fölött elrepül / Egy nikkel pléhszamár” – És búcsú a fegyverektől), a kölcsönvett metaforával semmit sem kezdő Petri-hommage-t („kiesett / a locsolócső / a házmester / kezéből” – Belevájok a margarinosdobozba) s kínosan ötlettelen József Attila-átiratot (Születésnapomra).

Igazságtalanok volnánk, ha nem jeleznénk: a Férfifiók bő másfél száz oldala tartogat néhány jobban sikerült darabot – vagy legalább szöveghelyet – is. Az Ötven év múlván, vers fölütése pontos, higgadt, érzékletes: „Néha fejemre / száll / egy avantgárd / pillangó.” A Magamon kívül vagyok kiskompozíciója az én–te viszony fájdalmas bonyolultságáról vall megragadóan: „kívül-belül benned vagyok / élsz a perspektívámban / magányodban vagyunk / nincs már felnőtt– / gyerek kapcsolat / kiszeretlek Picasso / Guernicájából”. Modoros címe ellenére érvényes álomi szcenikát rajzol Az akciófilmek fölöttébb szükséges voltáról című szöveg: „álmodom, / a tarnicai tóból megszökött / az egyetlen erdélyi magyar / atom-tengeralattjáró. / a vízözön áttörte a gátat, / a fenesi benzinkútig vitte magával. / erdélyi magyar matrózok / énekelték benne: / »a régi mániám…«”. Eszköztelenül magasztos versbeszédet visz végig a Vallomás a városról, s hasonlóan meggyőző az Akik nincsenek itt felsorolásos poézise. A főszereplő hajnalban meghal, bár címe fölöslegesen bőbeszédű, példázatos erőt sűrít magába: „nem Polonius. nem Mercutio. / nem az Anyakirálynő. / nem a Színészek, nem a Szellem. / nem a tanulság. nem Shakespeare. / nem a kritikusok, rendezők, zeneszerzők. // Hamlet dán királyfi hajnalban meghal”. Közönséges élethelyzetet emel profán egekbe az Ima gipszben fohászos retorikája (avagy fohászparódiája): „Vesd le tekinteted, Uram, a féllábúakra. / Adj nekik harmadik kezet a mindennaphoz. / Vezesd őket csonka Kánaánba, / hol Tiéd a Láb, a Mankó és az Akarat, / mindörökké, ámen”. S finom eréllyel rajzolja meg egy párkapcsolat sajátos ívét (s vele a férfi-nő viszony dilemmákban összpontosuló természetét) a címadó költemény: „beköltöztünk. // a konyhaszekrény hat fiókjának egyikére / K. rámutatott: legyen ez a férfifiók, mondta. / abban kellett volna tartanom a: / biciklimet / kétes sörözéseket barátaimmal / féltett bicskagyűjteményem / utcán lányok farának nézését / a hülye fociközvetítést / sáros cipőmet / és csúf festményeim. // aztán K. elköltözött” (Férfifiók).

A Férfifiók ízléses kiállítású, szakszerűen gondozott kiadvány, azonban a címe pontosan megjelöli, hol lett volna tanácsos hagyni a versek zömét.

(Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy – Ráció Kiadó, 2009)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben