Húsvétvárás. Bolyongás Babits Mihály verssoraiban (A harmadik éjszaka)
„Kinek-kinek oldalán fegyvere,
az éjszakának félelme ellen.”
Énekek éneke 3,8
Emberi létünk egyetlen bizonyossága, hogy a tél után eljön a tavasz, tavasz után a nyár, nyár után az ősz, s amikor újra körülölel havas csöndjével a tél, reménykedve elkezdjük várni a tavaszt.
Adventben újjászületésünk reménye mindennapi létünk éltető forrása, nagyböjtben a feltámadás hite.
A húsvét Babits Mihály életében, lelkében, költészetében téma, gondolat, élmény, ima – az örök feltámadás hite.
1906-ban irodalmi
téma a húsvét; a
Golgotai csárda zajos-zaftos életkép: miközben Jézus Krisztus haldoklik a keresztfán, otromba, üres szívű katonák iszogatnak a kocsmában, és káromkodós jókedvükben kockán vetik ki, kié legyen a kínhalált halt
zsidó király kopott köntöse.
Az
Új esztendő beköszön című „naptár”-versben, talán 1913-ban, néhány sorba sűrűsödik a bibliai történet, de a záró két sor titkokat rejtően sokértelmű:
mert a nap feltámadás
és az éj csak rév.
Furcsa szó a
rév; magyarul ha révbe érünk, úgy érezzük: valami beteljesedett, hazaértünk, megnyugodhatunk. De az éjszaka mindig csak átmenet, és minden éjjel (
mindenfajta éjjel) reménykedve várhatjuk a jó illatú reggelt: a feltámadást. Babits Mihály húsvétváró verseiben mindig ott visszhangzik a
30. zsoltár hitünkből fakadó bizonyossága:
Ha este sírás látogat is meg,
reggel visszatér az öröm.
S bár 1916 elején a költő úgy érzi,
örökké tart a Poklok uralma a földön, márciusban – nagyböjt idején,
Húsvét előtt – mégis azt kiáltja prófétai hevülettel az őrületté bolydult világba:
Szakadjon a véres ének! Háború dúlta földrészünkön mindenki számára a béke lesz a remélt, vágyott, várt, boldog feltámadás.
Akkor még senki nem tudta: az áhított békében majd temetésre harangoznak Magyarországon, nem feltámadásra.
Aztán elhallgattak a fegyverek.
Vers, mely a Bor szellemének ébredését a Szőlő roncsaiból a Feltámadáshoz hasonlítja – Babits Mihály
Őszi pincézés című verse alcímében nagy kezdőbetűvel írja a bor, a szőlő, a feltámadás szavakat, s látszatra hangulatos szüreti tájképet fest. A vers 1919 késő őszén született, s akkor a két utolsó sor –
Így leng e bús présház felett / a Feltámadás drága titka. – nemcsak őszi, óarany ragyogású szüreti kép, hanem 1919 októberében Magyarország és a magyarság álma: háború dúlta, kommunisták rombolta országunkban a szüret, az újbor születése a lelkünkben éledő remény, a feltámadás hite. 1919 őszén Babits Mihály – és talán akkor még senki – nem sejtette, hogy 1920. június 4-én majd csonka Magyarországon ébrednek szomorú sorsra a magyarok.
De a hívő ember a szakadék mélyén sem felejti a húsvéti imát:
Jézus feltámadt! Valóban feltámadt! A költő a történelmi szakadék mélyén sem felejti:
a nap feltámadás / és az éj csak rév.
Verstöredék, talán a húszas évek derekán keletkezett, természeti képbe sűrűsödő életigenlés:
Köd! sivár fal ember és Isten között.
De az éj fölissza a kételyt és a ködöt.
Ezekben az években (sokszor volt, sokszor van történelmünkben
ezek az évek), amikor milliók érzik úgy hazánkban: mindennek vége, Babits Mihály számára már nem a passió, nem Jézus Krisztus szenvedéstörténete, nem a bibliai
történet a húsvéti versihlető forrás.
Hinni akar a feltámadásban, hinni akar Magyarország feltámadásában.
Fut a fénytől a homály – jövőremélő látomássá fordítja Aquinói Szent Tamás tárgyszerű latin kifejezését, s hasonlóképpen az 1933-ban lefordított Pázmány Péter-vers
leírása (illuminatrix, tenebras excludens, azaz sötétséget elűző, fényhozó asszony) költői jóslattá, napragyogású próféciává tágul Babits Mihály költői átiratában:
tőled az éj fut, s kigyullad a nappal.
Trianon után, a reménytelenség ködében fuldokló éjszakában feltámadásra vártak a magyarok. Babits Mihály versekben imádkozik –
Krisztus urunk, segíts meg! –, ébren tartja lelkében, lelkünkben a reményt, mert pillanatra sem hiszi el, hogy örök éjszaka vár hazánkra.
Babits mélyen hívő ember: a szakadékba zuhant országban a húsvéti evangéliumi szó –
Eucharistia – oltja szívébe újra és újra a reményt. Bármilyen sötét az éjszaka, bármilyen mély szakadékba zuhant (taszították) nemzetünket és hazánkat: van Feltámadás.
Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.
Babits Mihály tántoríthatatlan hite égesse szívünkbe a reményt: nincs veszve semmi még.
Fut a fénytől a homály!