Búcsú Deák Lászlótól: Szól hozzám; Deák Laci

Szól hozzám

Vidáman jár-kel,
a jól ismert hangján szól hozzám,
álmomban semmi sem jelzi, hogy holnap temetjük.

Deák Laci

Ő az első közös halottunk.
Megszeretted pillanatok alatt, akárcsak harminc év előtt én,
hiszen maga volt az életöröm és a szeretet.
Sűrűn leveleztünk a nyolcvanas években,
gyakorta vonatoztam hozzá három évtizedig,
hiányzott, ha eltelt egy hónap, s nem telefonáltunk.
Soha nem volt érdektelen a vele való beszélgetés,
könyvek sokaságát olvastam azért, mert ő ajánlotta,
pontosan megegyezett irodalmi ízlésünk.
Utaztam vele Szabadkára, Palicsra,
néhány éve a soproni hegyek közé,
ahol határőrként szolgált, figyelnie kellett a vasfüggönyt.
Fiaink örömére építettünk homokvárat a szigligeti strandon,
két éve pedig te is tanúja voltál, mennyire szeretett játszani.
Nézem a tőle kapott rajzot,
olvasom szívet szorongató verseit,
kazettáról szól a Deák-féle válogatás.
Mindig hallani fogom derűs hangját,
ahogyan beleszól a telefonba, és cz-vel ejti közös nevünket.
Látom finom ujjait,
ahogyan lassú élvezettel lapozgatnak egy könyvet.
Születésnapján még átölelhettem,
hosszan sorolta, mi mindent szeretne megírni.
„Élet és halál van a nyelv hatalmában,
amelyiket szereti az ember,
annak a gyümölcsét eszi” – mondja bölcs Salamon.
Az élet gyümölcsét hagyta ránk Deák Laci.