Főhajtás XXX.

Újszövetség

Régi magyar mondás: nem látja a fától az erdőt. Sok éve őrzök egy kézbe simuló, 1917-ben kiadott, Károli Gáspár fordította könyvecskét: Új Testamentum azaz a mi Urunk Jézus Krisztusnak Új Szövetsége. Az első oldalon reszketeg, tintafoltos írással ajánlás: Higyj Istenedben és magadban [olvashatatlan szó] 44.10.13.

Alatta újabb ajánlás: Zoltánnak szeretettel Mezei Mária – 968. [piros tintával javítva: 9] jan. 7. Budakeszi

Az eredeti első lap elé díszes papírból újabb lapot és az eredeti ajánlásokkal szemközti oldalon erre egy fehér papírlapot ragasztott – valaki.

Ismertem a könyv történetét.

Mezei Mária 1944 nyarán már nem bírta elviselni az őt körülvevő világot, megcsömörlött a semmitmondásban megfeneklett színházi mindennapoktól, a hazug politikától, és gyűlölte a háborút – a Tátrába menekült, magas hegyek között bújt el, ott találkozott Istennel.

Betegen feküdt egy kis faluban, egy idős asszony ápolta. Gondviselőjétől kapta 1944. október 13-án az Újszövetséget. Ezt olvasgatva (az utolsó oldalon ceruzás bejegyzés, a színésznő szorongó kérdésbe rejtett vallomása: „Jézus is félt a kereszten?”), újra és újra beletemetkezve az evangéliumok szövegébe írta hitvallását, embertársait megszólító prédikációját: Hoztam valamit a hegyekből.

Hitét őrizte, hitéhez hű maradt akkor is, amikor ezért megaláztatás, Liliputi Színházba száműzetés járt, amikor drámai szerepek helyett szocreál csasztuskákat kellett énekelnie, s amikor mint megtűrt klerikális reakcióst a Vidám Színpadon 1953-ban kinevezték vécéfelelősnek!

Látszólag békésebb időkben – már a Nemzeti Színház színésznője –, 1969-ben közös költői estre készültek Latinovits Zoltánnal az Egyetemi Színpadon. Az izgága Jézusok: Ady Endre, József Attila, Nagy László – és természetesen ők: Mezei Mária és Latinovits Zoltán, az „érzékeny antennájú, égi fogantatású, mégis ember-formájú gyerekemberek”. Akkor ajándékozta Mezei Mária féltve őrzött Újszövetségét Latinovits Zoltánnak.

Sokáig úgy tudtam: Latinovits Zoltán halála után Ruttkai Évától visszakérte Mezei Mária. A színésznő életében-halálában hűséges társa, atyai jó barátom, Lelbach János is így mesélte, amikor – már Mezei Mária halála után – a nagy színésznőre emlékező kiállítást rendeztem, és bemutattam a lapozástól, olvasástól megviselt Újszövetséget. A kiállítás lebontása után kértem Jánost, ajándékozza nekünk a könyvet, szeretnénk azt feleségemmel a Ruttkai Éva emlékszobában kiállítani. A vitrinben, kinyitva az ajánlásoknál, tizenöt évig volt látható Mezei Mária és Latinovits Zoltán Bibliája.

Azóta édes emlékké porladt parányi emlékmúzeumunk, és az Újszövetség az én könyvespolcomon talált új otthonra az 1947-ben édesapámtól örökölt Károli-biblia, az 1986-ban Ruttkai Éva halálakor ránk testálódott, 1944 júniusában édesanyjától kapott katolikus énekeskönyv és a feleségemmel harminc együtt töltött boldog évünket megáldó eskető papunktól 2004-ben kapott református Szentírás társaságában. És csak most, sok-sok év múltán vettem észre: az előzéklapra ragasztott fehér papírlap ragasztós, nem látható oldalán Mezei Mária kézírása rejtőzik.

Eddig csak a fákat láttam, most bolyongok az erdőben.

Fény felé tartva fedeztem föl az elmosódott, olvashatatlan, régi írást. Kíváncsiságtól hajtva leáztattam a ragasztót, próbáltam megfejteni a nehezen kibetűzhető, néhol örökre olvashatatlanná vált szöveget.

Nem akarok téves, önkényes magyarázatokat kiokoskodni: miért írta erre a papírlapra, s miért, mikor ragasztotta így be a könyvbe a néhány szavas feljegyzést Mezei Mária. Ami biztos: már Latinovits Zoltán halála után született a titokzatos, „eltüntetett” üzenet.

1976. nov. 18. Budakeszi

Kaptam [olvashatatlan név]

Ótátrafüreden 1944. október 13-án

Latinovits Zoltánnak én adtam

1969. január 7-én [olvashatatlan szó]

Halála után édesanyja visszaadta

1976. nov. 17.

[két sor olvashatatlan]

ha egyedül marad [olvashatatlan szó]

és örüljön hogy L. a világban

egészen élte az életet

nem is csalódott Istenben

Az utolsó sor, egy zárójelbe tett megjegyzés olvashatatlan.

Mondattöredékek: „ha egyedül marad”, „és örüljön” – talán Ruttkai Éva? Talán. Kideríthetetlen. Talán nem is fontos kideríteni. Csak a végső üzenet fontos, azt nem akarom elfelejteni: „egészen élte az életet, nem is csalódott Istenben”.

Néha leveszem a polcról halottaim Újszövetségét, újra és újra elolvasom a talán Mezei Mária, talán Latinovits Zoltán által a Máté evangéliuma szövegében tintával megjelölt, aláhúzott sorokat. A 10. rész 22. verse: „És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki mindvégig megáll, az megtartatik.” Apám is ezt a három sort húzta alá, tőle is ezt a három sort örököltem.

Egy régi Biblia, egy régi Újszövetség – tintával, ceruzával aláhúzott sorok. Halottaim üzennek. Kezemben az Újszövetséggel kötök velük újra és újra örök szövetséget.