„Vesztét kellett látnom…”

Kodolányi János levelei Fischer Bélának a negyvenes évekből, 1. rész

A Janus Pannonius Irodalmi Társaság alakuló közgyűlésére, melyre a Kisfaludy Társaság üdvözletét a hajdani pécsi diák, Babits Mihály hozta el, és amelyen Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter tartott előadást, 1931. június 10-én került sor a pécsi Nemzeti Kaszinó dísztermében. Az irodalmi társaság alapításának a gondolatát a Bácskából Baranyába települt, jogász végzettségű költő, Lovász Pál hozta Pécsre.¹ Ő készítette el a társaság alapszabályainak tervezetét, és ő nyerte meg Fischer Bélát, Baranya megye alispánját, hogy legyen az előkészítő bizottság elnöke. A társaság első elnöke Surányi Miklós, két társelnöke Fischer Béla és Tolnai Vilmos, titkára Lovász Pál volt. Surányi Miklós (1936), majd Tolnai Vilmos halála (1937) után, 1941-ben az elnökség átalakult, és a társaság elnöki tisztét Fischer Béla vállalta, a társelnökét Kodolányi János kapta, az alelnök Várkonyi Nándor lett.

Fischer Béla 1877. május 1-jén Gyöngyösön született.² Középiskolai tanulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte, majd a pécsi jogakadémián szerzett jogi végzettséget. Ezt követően a Baranya megyei közigazgatás szolgálatába állt. Amikor az első világháború után Dél-Baranyát a szerb katonaság megszállta, többször letartóztatták. 1925-ben alispánná nevezték ki. 1937-től a felsőház tagja a vármegye képviseletében. A „méltóságos” megszólítás járt neki. 1941-ben az alispáni címe előtt már a „nyugalmazott” jelzőt találjuk. 1941-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán díszdoktorrá avatták. Életében nyomtatásban (akkor is társszerzőként) megjelent egyetlen munkája: Fischer Béla – Németh Imre: Surányi Miklós Széchenyi-regényéről (Janus Pannonius Társaság kiadása, Pécs, 1936). A második világháború után feleségével nehéz körülmények között élt, 1951-től nyugdíjat sem kapott. 1953. február 11-én hunyt el Pécsett.

A Janus Pannonius Társaság működését az első tíz évben elsősorban a felolvasó ülések tartása és a Janus Pannonius Társaság Könyvtára nevű könyvsorozat kiadása jelentette. 1941-ben a társaság elindította folyóiratát, a Sorsunkat, amelynek szerkesztésére Várkonyi Nándor kapott megbízást. A folyóirat igazgatótanácsának elnöke Fischer Béla lett. A társaság főtitkára, Lovász Pál írta 1963-ban: „Megilletődéssel gondolok vissza Fischer Bélának arra a lankadatlanságára, amellyel az induláshoz szükséges anyagi kellékek megteremtésén évekig fáradozott.” A Sorsunk főszerkesztője, Várkonyi Nándor pedig ugyanakkor így emlékezett vissza: „Fischer Béla alispán, minden kulturális ügynek tevékeny, emelkedett szellemű és nagy tekintélyű pártfogója vitte végbe a lap anyagi megalapozásának munkáját; a vármegye támogatását már puszta személye biztosította… Ugyancsak Fischer Béla eszközölte ki a Pécsi Takarékpénztár és egyes mecénások, végül a miniszterelnökség pénzbeli segítését.”³ A Sorsunk első, összevont 1–2. száma 1941 nyarán látott napvilágot.

A fővárosban élő Kodolányi János és a pécsi Fischer Béla a Janus Pannonius Társaság keretei között találkozott először: Kodolányi már 1939-ben elbeszéléssel szerepelt a társaság felolvasó ülésén. Majd kapcsolatuk a Sorsunk megindulása után vált intenzívvé. Kodolányi és Várkonyi 1928 óta tartó kapcsolatát, majd barátságát is a Janus Pannonius Társaság és a Sorsunk fűzte szorossá. „Mint a legjelentősebbnek és kiváltképpen dunántúlinak, Kodolányinak elsődleges helyet kívántam biztosítani” (ti. a Sorsunkban) – írta Várkonyi.⁴

Fischer Béla özvegye, Márta asszony az ötvenes évek végén, amikor Pécs irodalmi hagyományainak fölkutatásával kezdtem foglalkozni, megmutatta – többek között – azokat a leveleket, amelyeket Kodolányi János írt férjének. A leveleket Fischer Bélánénak visszaadtam, majd amikor az özvegy Budapestre költözött, majd elhunyt, a levélanyagot szem elől tévesztettem. A közelmúltban különféle Kodolányi-témával foglalkozva ismét eszembe jutott a levelek ügye. Arra gondolva, hogy Fischer Béláné Pécsről való elköltözése előtt talán a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozott különféle tárgyakat, és azok között a Kodolányi-levelek is ott vannak, a múzeumban kerestem a leveleket. A múzeum leltárkönyvében találtam is özvegy Fischer Bélánétól a múzeumnak ajándékozott relikviákat, de a tételek között levelek nem szerepeltek. Aztán az F. Csanak Dóra szerkesztésében és gondozásában megjelent Fülep Lajos levelezése VII. kötetében⁵ váratlanul rábukkantam Fischer Béláné Fülep Lajosnak írt, 1970. április 14-én és július 1-jén kelt két levelére, és ezekből – valamint a levelekhez fűzött jegyzetekből – megtudtam, hogy a nehéz anyagi helyzetben élő özvegyen Fülep azzal próbált segíteni, hogy azt tanácsolta: a férje hagyatékában fennmaradt leveleket a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának ajánlja föl megvásárlásra. „Más körülmények között szó sem lehetne megvételről, legszívesebben ajándékba adnám, de mindenképpen örülök, hogy a legjobb helyre kerülnek” – írta Fischer Béláné Fülep Lajosnak. A levélhez fűzött jegyzetből pedig megtudtam, hogy a levélcsomag – benne Kodolányi tizenhét levelével – F. Csanak Dóra közvetítésével valóban a kézirattárba került, és ott 21/1970. növedéknaplószám alatt megtalálható. Ezt követően Babus Antal, az MTA Kézirattárának munkatársa fölhívta figyelmemet a könyvtár Örökségünk, élő múltunk című kiadványára, amelyben Horányi Károly tanulmánya ismertette Kodolányi Jánosnak a kézirattárban őrzött hagyatékokban talált – több személyhez, Veres Péterhez, Fischer Bélához és Szabó Lőrinchez írott – leveleit.⁶

Ezután jutottam hozzá Kodolányi János Fischer Bélának írt leveleinek másolatához. 1941-ből nyolc, 1942-ből egy, 1943-ből hat, 1944-ből és 1947-ből egy-egy, összesen tizenhét Fischer Bélának írt Kodolányi-levelet ismerünk.

*

A negyvenes évek Kodolányi János életében és írói pályáján fontos, meghatározó időszak. 1941 és 1947 között életének színterei: Budapest, Balatonakarattya és Pécs. Ebben az évtizedben a folyóiratok közül a legszorosabb kapcsolat a Sorsunkhoz fűzte (hat év alatt itt tizenhét közleménye jelenik meg), ugyanitt a kritika is gyakran (hét év alatt tíz könyvkritika és egy hosszabb tanulmány) foglalkozik írásaival. A negyvenes évek első felében írt fontosabb tanulmányai: Kelet népe, 1941. január; Márai és a kultúra, 1942. április; Arvi Järventaus és egyéb emlékek, 1943. április; Zárt tárgyalás, 1943. május; Bevezető előadás a szárszói konferencián, 1943. augusztus.

A negyvenes évek elején még Emese álma címmel nagyszabású, hat kötetből álló regényfolyamot tervez a magyar honfoglalást követő időről, Szent István koráról. (A ciklusból az Istenek és a Holdvilág völgye, valamint az Ojbarsz futása című töredék lát napvilágot. A két teljes könyv később a Pogány tüzek címet kapta.) 1942 táján azonban (talán nem függetlenül Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai című könyvének hatásától, de mindenképpen azzal párhuzamosan) szépírói érdeklődése megváltozik, a magyar előidőktől a mitikus idők felé fordul, és 1946 tavaszán belekezd Vízöntő című regényének írásába. (A mű később Vízözön címmel jelenik meg.) Ekkor – az évtized második felében – kezdetét veszi az író elhallgattatásának korszaka, de ez az az idő, amikor az írói pálya csúcsán az archaikus időkben játszódó, a babiloni és biblikus korokat megelevenítő regényei sorra születnek.

*

Említettük, 1941-ben Fischer Béla a pécsi Janus Pannonius Társaság elnöke, a Budapesten élő Kodolányi pedig a társaság alelnöke lett. Az év elején Pécsett már tervezik a társaság folyóiratának megjelentetését. Kodolányi – Fischer Béla kérésére – a fővárosból igyekszik segíteni az irodalmi vállalkozás elindítását.

1.

Budapest, 1941. március 11.

Kedves jó Béla Bátyám!

Nem írhattam korábban, mert embereimet nem tudtam idején előkeríteni. Most azonban örömmel közölhetem, hogy a főváros mindent meg fog tenni a folyóirat támogatása érdekében. Pénzbeli segítséget az első negyedév lepergése után fog nyújtani, annak ellenére, hogy a lap nem Budapesten jelenik meg. Hogy ez mennyi lesz, egyelőre nem tudom, külön megbeszélés tárgya. De bizton hiszem, hogy legalább ezer pengőre számíthattok. Ez, ha nem is sok, mégis valami.

Az EKÉ-ben tömörült egyesületek vezetői kitörő örömmel vették a folyóirat megindulásának hírét. Propagandával, előfizetésekkel támogatni fogják. Minthogy én állandóan közöttük vagyok s némi becsületem is van előttük, ez az ígéret nem lesz üres szó. Szívós, kitartó munkával megvetjük a folyóirat biztos alapját, hiszen mindenki megértette első hallásra, milyen fontos érdekeket szolgáltok.

Kérlek, add át kézcsókomat a Méltóságos Asszonynak. Szeretettel s mély tisztelettel köszönt igaz híved:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

EKE: Egyesületközi Együttműködés, országos társadalmi egyesületeket magában foglaló szövetség. 1938-ban alapították. Kodolányi a szövetség rendezőbizottságának a tagja volt.

Fischer Béla megköszöni Kodolányi levelét (Fischer Béla géppel írt levelének másolata is fennmaradt), és arról tájékoztatja Kodolányit, hogy a lap indítását Pécsett „egy felolvasó ülés keretében” kívánják bejelenteni. Jelzi a tervezett felolvasó ülés műsorát, szereplőit (elnöki megnyitó; gróf Révay János [helyesen: József] tanulmányát olvassa föl; Jankovich Ferenc néhány versével szerepel), és arra kéri Kodolányit, hogy egy elbeszélését ő is mutassa be. A felolvasó ülést áprilisban akarják megtartani. Továbbá szorgalmazza a személyes találkozást, akár több napra terjedő pécsi látogatását, mert a társaság „újjáalakításával kapcsolatban a személyi kérdések” megtárgyalásába is szeretné bevonni.

2.

Budapest, 1941. március 25.

Kedves Béla Bátyám!

Szíves meghívásodnak örömmel teszek eleget, akár április 19-én, akár 26-án kívánjátok megtartani az ülést.

Alig várom az alkalmat, hogy ismét Pécsett s Közöttetek lehessek s a lap valamint az egyesület dolgairól elbeszélgessünk.

Szeretettel köszönt s a Méltóságos Asszonynak kézcsókját küldi mély tisztelettel igaz híved:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

1941. április 3-án az ország miniszterelnöke, Teleki Pál öngyilkosságot követ el. Majd néhány nap múlva a magyar kormány döntésére a német katonasággal együtt a magyar katonai alakulatok is részt vesznek a Jugoszlávia elleni támadásban, Bácska és Drávaszög, az ún. „baranyai háromszög” visszafoglalásában. Kodolányi valóságos apátiába esik, Pestről balatonakarattyai nyaralójába menekül, és kétségbeesett levelet ír Várkonyi Nándornak. A levél hiányzik levelezésük nyomtatott gyűjteményéből. Néhány sorát Kodolányiról írott könyvemben idézem.⁷ (A levelet még Várkonyi mutatta meg nekem.) Kodolányi a teljes visszavonulást fontolgatja, írói pályájának végét sejti. Fischer Béla előbb táviratot küld, majd levelet ír Kodolányinak (nyilván vigasztalni próbálja, erőt önt belé), aki ezután hosszú levélben igyekszik megmagyarázni döntését és kétségbeesett lelkiállapotát.

3.

Budapest, 1941. április 21.

Kedves jó Béla Bátyám!

Táviratodat, amelyet 18-án adtál fel, ma délben kaptam meg. Leveledet pedig ebben a percben. Nagyon helyesen tetted, hogy írtál s hogy azt írtad, amit írtál. Kétségbeesett lelkiállapotomról nyilván Várkonyihoz intézett levelemből értesültél. Most meg kell egy kissé magyaráznom, miért írtam azt a kétségbeesett levelet. Bizonyára jobb lett volna, ha nem írom meg s azért mentem el Pestről is, hogy senkivel ne érintkezzem s ne terheljek senkit kétségeimmel s meghasonlásommal. Azonban Várkonyit sokkal közelebb éreztem magamhoz, semhogy hallgatni tudjak s így követtem el a hibát.

Gondold el mármost a következőket:

Teleki halálát megelőző szerdán volt a plágiumperem tárgyalása a táblán. Ez a tárgyalás olyan fertelmes volt, olyan undorító s elszomorító, ellenfelem, az ismeretlen fogorvos, valamint Németh Antal és Szűcs László szereplése olyan szánalomraméltó s megalázó, hogy teljesen feldúlva s mindentől megundorodva hagytam el a tárgyalótermet. (Ítéletet nem hoztak.) Másnap reggel telefonon közölte velem a Távirati Iroda egyik munkatársa Teleki halálhírét. Ez annyira fölkavart, sorsunk iránt olyan mély aggodalommal töltött el, hogy szinte szédelegtem belé. Szinte menekültem Akarattyára, ahol hóvihar, fagy, istentelen magány és siket csend fogadott. A Nagypéntek amúgyis lehangoló atmoszférájában kellett azután tépelődnöm az eseményeken – egyedül. Ne vitatkozzunk talán arról, hogy helyes volt-e a kormány lépése, avagy sem. Ez majd csak évek múlva derül ki talán. Ne vitatkozzunk arról sem, vajjon időszerű volt-e, avagy várhattak volna vele egy hétig. Erről nálam magasabb pozícióban lévő magyar s idegen politikusok több joggal vitatkoztak s vitatkoznak ma is. Félmillió magyar hozzánktartozása, vagy szenvedése engem is éppen úgy érint, mint Téged. Hogy végre visszakerültek, engem is örömmel tölt el. Nem erről van szó tulajdonképpen. Hanem arról, hogy egy, az én írói becsületemet gyökerében érintő tárgyalás, ellenségeimmel való szembenállás után vesztét kellett látnom az ország miniszterelnökének, azután pedig szoronganom azért, hogy az amúgyis veszőfélben lévő baranyai magyarság fölött a pusztulás veszedelme lebegett. Érző s érzékeny ember vagyok. Talán van hozzá némi jogom, hogy tépelődjem, hogy találgassam: így, vagy úgy lett volna-e jobb?

Várkonyinak nem azt írtam, hogy cserbenhagyom a lapot s a társaságot, hanem azt, hogy nem tudok írni, nem tudok olvasni, úgy érzem, le kell tennem a tollat, vissza kell vonulnom stb. Azt írtam, hogy leteszem minden tisztségemet s eltűnök a nyilvánosság elől. Ez több, mint amit Te írsz leveledben. Ez még attól a kétséges írói dicsőségtől való megundorodást is jelenti, amiben részem volt, pedig, meg kell mondanom, mindig iparkodtam elkerülni minden kitüntetést, ünneplést stb. Szó sem lehet tehát arról, hogy tollamat és szerény tehetségemet a magam fitogtatására használtam volna valaha. De az ember lelki egyensúlyának is vannak határai. Gondold csak el: könyveim nagyrészét baromi módon tönkretették, vagy egyszerűen elnémították. Színpad számomra nincs. Film nincs. Lap nincs. Pimasz támadások sorában részesültem az utóbbi hetekben. Egész életem, családom élete bizonytalan, hiszen állásom sincs. S mindezt megtetézték az említett események. Hát mondd igaz lelkedre, Te, Akinek minden szavából s mai leveléből kiérzem az őszinte szeretet melegét: vajjon, amikor látnom kell még mindezek tetejébe népem veszedelmét is, nem foghatnak-e el kétségek? Nem szabad éreznem a magam gyengeségét, munkám meddőségét, hasztalanságát? Te még sohasem voltál olyan lelkiállapotban, hogy azt hitted, nem tehetsz semmit a végzet vak erői ellen?

Add meg nekem a jogot, hogy néha, nagyon ritkán, évtizedenként csak egyetlen egyszer, én is kicsinynek, hasztalannak, értelmetlennek érezzem a magam erőit s kételkedjem munkám értékében.

Pestre visszajővén néhány barátom megmagyarázta, hogy sokkal inkább szükség van rám is, mint ahogy gondolnám. S éppen egyik barátomnak Keresztes-Fischer Ferenccel folytatott beszélgetése döntötte el, hogy nem szabad visszavonulnom, sőt többet s jobban kell dolgoznom, mint eddig. Ő ugyanis rólunk s írói tevékenységünkről azt a véleményt adta tudtunkra, hogy amiben lehet, segítségünkre lesz s egyenesen elvárja, hogy folytassuk tevékenységünket. (Itt az EKÉ-ről s más hasonló természetű dolgokról is szó volt.)

Most pedig megkaptam kemény leveledet.

Mindegy, akárhogy alakul a jövő, számítsatok reám.

Te pedig próbáld megérteni, hogy vannak az ember életében pillanatok, amikor úgy érzi, meginog a föld a talpa alatt.

A megígért cikket megírtam volna, ha idejében megkapom a finn statisztikai évkönyvet. Azonban csak elutazásom előtt két nappal kaptam meg s akkor már benne voltam abban az átkozott lelkiállapotban, amelyről Várkonyinak írtam. S ha nem lettem volna benne, akkor sem írhattam volna már meg, mert az idő elszaladt s egy vaskos és komplikált statisztikai kötetet nem lehet két-három nap alatt komolyan elolvasni. Már most nem tehetek mást, megírom a következő számra.

Jankovichtól hallottam, hogy a 26-ára tervezett összejövetelt elhalasztottátok júniusra. Ha kellek, okvetlenül ott leszek.

Várkonyitól pedig elvártam volna, hogy ír nekem egy baráti, vigasztaló és biztató levelet. Nagyon egyedül éreztem magam s ha arról lehet szó, hogy valaki valakit cserbenhagyott, akkor ő volt az, mert nem érezte meg, milyen ellentétes érzések között vergődöm s nem sietett hozzám humorával, hitével, szeretetével.

Nem, nem Titeket akartalak cserbenhagyni.

Cserbenhagytam magamat. Ez eddig nemigen történt meg velem. Nem is fog, remélem, bármi történjék is velünk.

Minderről jobb lett volna élőszóval beszélgetnünk. Te nyugodtabb, tapasztaltabb vagy, meghallgattad volna aggályaimat s kétségeimet s talán mosolyogtál volna rajtuk. A mosoly mindenesetre sokat számított volna azokban a napokban. De még nem késő. Kérlek, mosolyogj. Az ember nem véletlenül lesz íróvá. Kétségek, sőt kétségbeesések között keresi meg az egyetlen lehetséges utat. Ki láthat az ösztönök mélyébe? Az sem, aki elszenvedi hullámzásaikat.

Nagyon örülnék, ha néhány rövid sorban értesítenél, hogy levelemet megértetted s hogy bizalmadat nem vonod meg tőlem ezután sem. Köszönöm őszinte leveledet s azt, hogy a szál, amely engem Baranyához s így egész múltamhoz köt, olyan erős, amilyennek a leveledből kiáradó szeretet mutatja.

Méltóságos Asszonynak add át, kérlek, kézcsókomat. Őszinte híved és tisztelőd vagyok s maradok, abban a reményben, hogy barátságodra méltónak tartasz a jövőben is.

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással és kézi aláhúzásokkal. 2 ff. Boríték hiányzik.

Teleki halála: Teleki Pál miniszterelnök 1941. április 3-án lett öngyilkos. – Plágiumperem: Erdős László fogorvos azzal vádolta Kodolányit, hogy Földindulás című drámájának alapeszméjét, sőt egyes jeleneteit a Nemzeti Színházhoz benyújtott egyke-tárgyú drámájából vette át. Kodolányit a Kúria a plágium vádja alól fölmentette, de a per elhúzódó eseményei mélyen érintették. – Németh Antal (1903–1968): ekkor a Nemzeti Színház igazgatója. – Szűcs László [helyesen: István] (1901–1976): ekkor a Nemzeti Színház fődramaturgja. – Könyveim nagyrészét baromi módon tönkretették: a könyveivel szemben eljáró németbarát cenzúra tevékenységére utal. – Keresztes-Fischer Ferenc (1881–1948): politikus, ekkor belügyminiszter, Fischer Béla unokabátyja. – EKE: Ld. 1. sz. levél. – A megígért cikk: Kodolányi első finn tárgyú írása a lapban: Arvi Järventaus és egyéb emlékek I–II. Sorsunk, 1943. 2. sz.; 3. sz.

Fischer Béla újabb, 1941. április 28-án kelt gépelt levele másolatban maradt fenn. Ebben megértéséről biztosítja az írót, és örömét fejezi ki, hogy Kodolányi nem hagyja cserben a pécsiek törekvését. „Tehát a miénk maradsz és velünk dolgozol – ha ránk szakad is az ég, nem tágítasz Te sem.” A közbejött politikai események miatt azonban mind a tervezett felolvasó ülést, mind a Sorsunk megindításának bejelentését, mind a személyes találkozást a pécsiek későbbre halasztják. Fischer Béla a találkozásra, a felolvasó ülésre újabb, májusi terminust javasol. Ezekre várja Kodolányi válaszát.

Kodolányi megköszöni Fischer Béla 1941. április 28-i levelét. Ugyanakkor jelzi, hogy a felolvasó ülés megtartására javasolt májusi időpontok nem alkalmasak a számára. Pesten beszédet kell mondania, majd Erdélybe utazik. Csak júniusban tud Pécsre menni.

4.

Budapest, 1941. május 4.

Kedves Béla Bátyám!

Szíves soraiddal igen boldoggá tettél. Biztosíthatlak, hogy ismét a régi vagyok s többé nem is esem vissza vajdajánosi hangulatomba. Közben nagy levelet kaptam Várkonyitól is, barátságunk még jobban megerősödött.

Nem írhattam előbb, mert hasztalan kerestem Jankovich Ferencet. Végül beszéltem vele. Neki bármely időpont megfelel.

Sajnos, nekem viszont sok akadályoztatásom van. Mához egy hétre a finn tanfolyamok záróünnepélyén kell beszédet mondanom s ettől nem szabadulhatok, a meghívók már szétmentek. Holnaphoz egy hétre Erdélybe utazom s ott maradok 20-áig. Megvan a vasúti jegyem is, tovább nem halaszthatom az utat, mert a jegy 21-én érvényét veszti s akik utaztatnak, számítanak reám. Utazásomig még függőben lévő adó és kamarai ügyeimet kell személyesen rendeznem. Viszont 26-án folytatódik a Táblán plágiumügyem tárgyalása, személyesen ott kell lennem. Ezután végre szabadulnék, de akkor már benne vagyunk júniusban, ami Nektek okoz nehézséget.

Mindezt sehogysem tudom megoldani. Április jó lett volna, ha közbe nem jön a csetepaté, annakidején éppen azért terveztük áprilisra pécsi utamat, mert később szanaszét vonszolnak nem is egészen kellemes ügyekkel.

Így áll az én dolgom. Kérlek, rendezzétek el valamiképp az irodalmi összejövetelt másképp, vagy nélkülem s én azután június elején leutaznék mindazok megbeszélésére, amiket szükségesnek tartasz.

Változatlan, igaz szeretettel köszönt s Méltóságos Asszonynak kézcsókját jelenti szolgálatodra kész híved és tisztelőd:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték megvan. Címzés: Méltóságos Fischer Béla úrnak, ny. alispán, főrendiházi tag. Pécs. Feladó: hiányzik.

Fischer Béla május 7-én újabb időpontot javasol, június 7-ét, szombatot. Ez a nap Kodolányinak is megfelel. A felolvasó ülést ekkor valóban megtartották.

5.

Budapest, 1941. május 9.

Kedves Béla Bátyám!

Május 7-én kelt soraidat, csodálatosképpen, már tegnap este megkaptam. Az említett terminus megfelel, de csak 6-án tudok utazni, mert 5-én egy igen fontos és nagyszabású kultúresten kell bevezetőt mondanom a Városi Színházban.

Ilyenformán minden jó rendben lévén, szeretettel köszöntelek s kézcsókomat jelentve maradok igaz tisztelőd s hű barátod:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

A felolvasó ülésről fennmaradt meghívó szerint a műsor végül így alakult: 1. Fischer Béla: Elnöki megnyitó. 2. Várkonyi Nándor: Dunántúl történeti hivatása. 3. Jankovich Ferenc: Versek. 4. Kodolányi János: Elbeszélés.

Kodolányi Pécsről Balatonakarattyára tér vissza. Megköszöni a vendéglátást, és visszanyerve lelki egyensúlyát újból kifejezi háláját Fischer Béla áprilisi, vigasztaló, „szigorú” leveléért.

6.

Balatonakarattya, 1941. június 16.

Kedves jó Béla Bátyám!

Most, hogy ismét itthoni magányomban vagyok, nem mulaszthatom el, hogy köszönetet ne mondjak Neked azért a meleg szeretetért, amiben pécsi látogatásom során részesítettél. Felüdülve, jókedvben s hitemben is megerősödve tértem vissza körötökből s mennél jobban távolodtam Pécstől, annál inkább fájt, hogy el kellett hagynom. Igazi otthonomnak mindig Pécset és Baranyát érzem s ha körülményeim engednék, ott telepednék meg, mint a tékozló fiú, visszatérvén testben is oda, ahová lélekben végképpen visszatértem.

Most vagyok hálás igazán azért a szigorú levélért, amit elkeseredésem idején írtál, mert ráébresztettél kötelességemre s feladataimra. Ha azt a levelet s szeretetedet csak részben is meg tudom hálálni azzal, hogy munkatársadként szolgálom Pécset, Baranyát s azokat a célokat, amiket Te oly tiszta hittel s példátlan idealizmussal szolgálsz, igen meg leszek elégedve magammal.

Minden jót, főként jó egészséget kívánok Neked is, kedves Családodnak is. Szentül bízva munkánk sikerében, kérlek, használj fel mindig, amikor szükségét érzed.

Igaz szeretettel köszönt s a Méltóságos Asszonynak kezét mély tisztelettel csókolja híved, öcséd és szerény munkatársad:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

Kodolányi később is többször szerepel a Janus Pannonius Társaság felolvasó ülésén (például 1941. október 18-án, a társaság megalakulásának tizedik évfordulója alkalmával rendezett ünnepi ülésen Az apa és a fiú című elbeszélését olvassa föl), és többször ad kéziratot a Sorsunk folyóiratnak. A szerkesztésben Várkonyi Nándor egyik legfőbb tanácsadója.

1941-ben Emese álma címmel hat kötetből álló regénysorozatot tervez. Ennek első része az Istenek. Már 1941 őszén, a regény befejezése után, a kiadás során különféle nehézségei támadnak a műben kifejezésre jutó németellenesség miatt. A cenzúra fontos részleteket kíván a kéziratból törölni. Kodolányi ekkor Fischer Bélához fordul, segítségét és közbeavatkozását kéri. Fischer Béla előbb táviratot küld Kodolányinak, majd levélben tájékoztatja. Kodolányi megköszöni Fischer Béla eredményes segítségét és közbelépését a belügyminiszternél, egyúttal jelzi, hogy az ügyészség eljárása egy másik könyvével, cikkgyűjteményével kapcsolatban is aggodalmat ébresztett benne.

7.

Budapest, 1941. november 21.

Kedves Béla Bátyám!

Végtelen hálával köszönöm tegnapi táviratodat, mai leveledet s azt az erélyes és szeretetteljes intézkedést, amellyel segítségemre siettél. Nem volt más választásom, mert most befejezett történelmi regényemből olyan fontos, költői és az egész mű szempontjából szükséges részeket töröltek, amelyek nélkül meg kellett volna tagadnom az egész művet s kétséges, hogy lett volna-e kedvem és lelkierőm egyáltalában folytatni. Fölzaklatva attól a szívós üldözéstől, amiben több mint egy év óta különböző német lapok, folyóiratok bujtogatására műveimet részesítik s amely ellen eddig tehetetlenül léptem fel minden elképzelhető helyen, most már Hozzád kellett fordulnom, ha meg akarok még maradni írónak. A legártatlanabb részeket is egészen kifürkészhetetlen szempontok szerint megcsonkítják s ez már elviselhetetlen volt. Új művemet nem dobhattam teljesen áldozatul, ha belenyugodtam is abba, hogy kisebb-nagyobb részeket kihúztak.

Közbelépésed teljes sikerrel járt, a kihúzott részeket még tegnap engedélyezték s remélem, a könyv lényeges csonkítások nélkül jelenhetik most már meg.

Így új könyvemet, de munkakedvemet is Neked köszönhetem most. Sohasem felejtem el jóságodat, igaz barátságodat, segítségedet!

Még ma levelet írok a belügyminiszter Úrnak is, hogy megköszönjem megértő viselkedését.

Egyébként valószínűleg a miniszter Úr közbelépésének tulajdoníthatom, hogy másik könyvem – cikkgyűjteményem – anyagát ma az ügyészég nem adta vissza, hanem, Isten tudja, miért, fölküldte a miniszterelnökségre. Ez viszont aggaszt.

De ettől eltekintve bízom benne, hogy ezután emberségesebb viszonyok közé kerülünk mi, írók, különösen én, aki már egy sort sem merek leírni, mert a legképtelenebb módon teszik tönkre írásaimat.

Ha minden jól megy, új regényem december 8-án megjelenik. Nagy kő esik le a szívemről, nehéz körülmények között, igen megerőltető munkával írtam. Remélem, tisztességes mű lesz s nem kell szégyenkeznetek, hogy annyi szállal kötöttetek Magatokhoz és Pécshez.

Köszönöm mégegyszer, kedves Béla Bátyám, hogy segítségemre siettél. Kérlek, add át tiszteletteljes kézcsókomat a Méltóságos Asszonynak, Téged végtelen szeretettel és igaz hűséggel ölel híved:

Kodolányi János

Géppel írt levél, kézi aláírással. 1 f. Boríték hiányzik.

Belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc. Ld. 3. sz. levél. – Cikkgyűjteményem: Kodolányi János: Esti beszélgetés. Magyar Élet, Bp., 1941. („Ez a könyv megjelent 1941. őszén…” – olvassuk a könyv belső címlapjának hátoldalán.)

Még ugyanebben az évben, 1941 novemberében Fischer Bélát a pécsi egyetemen tiszteletbeli doktorrá avatták. A jókívánságok kifejezését Kodolányi fölhasználja arra, hogy írói helyzetéről, életkörülményeiről, az ügyészséggel folytatott harcáról is tájékoztassa a nyugalmazott alispánt. A levélben még mindig főként az Istenek című regénye körüli cenzúrázási ügyekről esik szó.

8.

Budapest, 1941. december 5.

Kedves jó Béla Bátyám!

Engedd meg, hogy díszdoktorrá-avatásod alkalmával szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki. A lapokból értesültem róla s olvastam beszéded kivonatát is. És nagy lőn én szívemnek ő gyönyörűsége! Szép a kitüntetés, mert méltó helyre jutott, s nagyszerű a beszéd. Kemény, egyenes válasz a Deutsche Zeitungnak s mindazoknak, akik a mi bőrünkre isznak.

Egyébként életem immár teljességgel tűrhetetlenné vált. Írnom lehetetlen. Az igazságügyben vizsgálatot rendeltek el a cenzúrázások ügyében, ezért regényem befejező részét az ügyészség felküldte az igazságügybe vitéz Tamási László főügyészhelyettesnek. Most ott hever. A nyomda nem tudja nyomtatni. Áll a munka. Lee ügyész úr ilyen üzeneteket küldöz nekem: „Vajjon baj-e az, hogy az orvos túlságosan ápolja a beteget?” A hasonlat csapnivaló. Mert én, az író vagyok egészséges, a kor s a szellem életére baromian sandító rendszer a beteg. Ezt üzentem neki: „Vajjon jó-e az, ha a fogorvos az ember valamennyi fogát kihúzza?” Egyébként ott már reszketnek az idegességtől. Lee ráripakodott az irodahölgyre: „Kodolányi ügyeit ne is említse, elég volt a molesztálásból!” S húznak rendületlenül. Azt sem mondhatja a pogány magyar: „Az istenét neki!” Ezt írják bele: „A mindenit neki.” S így tovább.

Hogyan írjam meg a hat kötetre tervezett művet, ha már az elsővel ennyi bajom, keserűségem van? Az Athenaeum sincs arra berendezve, hogy egy-egy íróval hónapokig bajlódjék a cenzúra miatt. Éppen most vigasztal Bary főügyész úr: „Nehéz ma az írók helyzete, mert jó cenzúra nem lehetséges.” No, de ilyen rossz?! Tegnap meséli Kállay Miklós, hogy a Wallenstein-előadás bírálatát, amit a Nemzeti Újság számára írt, kidobták, mert bírálta a rendezést. A lap erre írt egy sort: „Az előadásról bírálat saját hibánkon kívül nem jelenhetett meg.” S az ügyész ezt sem engedélyezte.

Rabszolgaság ez, nem élet. Abba kell hagyni az írást. A szellem meghalt, megfojtották. S nemcsak azt a részét, ami külpolitikai szempontból „kényes”, hanem az egészet mindenestül, totálisan, hogy így mondjam. Nem szabad emlegetni a Bach-korszakot sem. Nem szabad leírni, hogy Szent Gallenben egy Heribald nevű ütődött barát találkozott a magyarokkal, a Szent Gallent kihúzzák. Sőt: kihúznak ragokat, képzőket is. Kötőszavakat helyettesítenek. Stilizálnak. Borzalmas!

Most hát az a helyzet, hogy regényemnek azt a részét, amelynek érdekében szíves voltál közbelépni s amelynek kapcsán a belügyminiszter úr a cenzúra dolgát szóvátette, visszaállították. Ellenben az egész mű kinyomását lehetetlenné tették egy vizsgálattal, amelynek kimenetele igen kétséges, de jó arra, hogy a karácsony-előtti torlódó munka megálljon s a vállalat kárt szenvedjen, az író pedig sürgősen kötelet és kampót keressen, hogy elintézze az egész irodalmat az élettel együtt.

Még egy érdekes dolog: a Tiszántúlból népi napilapot csináltunk, én végzem a budapesti szerkesztői teendőeket. Vasárnap Debrecenben föladtak a Honszeretet egyesület budapesti címére kétezer példányt. Szerdán közölte a postás, hogy a 72. postahivatalnál egy nagy csomag van. Tegnap kimentek a csomagért: nyoma veszett. Fölforgatták az egész raktárt: nincs sehol. A posta átadta nyomozó szervének az ügyet, szagolja ki: hogyan s kik tüntették el a lapot. Ugyancsak eltűntek a Magyar Élet dec. 1-i számai is. Csak egyes kerületekben kapták meg az előfizetők. Íme, kedves Béla Bátyám, ilyen időket élünk.

Én hát végkép elkeseredve, megbénítva, reményemet és hitemet vesztve gyömöszölöm egyik napomat a másik után. Nincs mentség. Most már a regényem, szívem kedves gyermeke sem jelenhetik meg karácsonyra – s egyáltalában mikor láthatom? És milyen állapotban? S vajjon nem húzzák-e rám a vizes lepedőt, mert egyáltalában panaszkodni mertem?

Szorongó aggodalmak között élek, szinte tehetetlenül. Még jó, hogy vannak olyan vigasztaló jelenségek, mint a Te beszéded s Nándor tanulmánya, amit kéziratban megküldött.

Kiöntvén keserűségemet, mégegyszer Isten áldását kérem Reád s őszintén gratulálok a díszdoktorsághoz. Bár a pécsi egyetem ismét teljessé válnék a Te közbenjárásodra. Mert hogy Pécs magyar marad, abban nem kételkedem a pokol minden mesterkedése ellenére sem. (Mert ez nem a kultuszminisztertől függ!)

Méltóságos Asszonynak, kérlek, add át tiszteletteljes kézcsókomat. Téged, kedves Béla Bátyám, nem változatlan, hanem egyre növekvő szeretettel köszönt s szolgálatodra mindig készen áll igaz híved:

Kodolányi János

Ne írjak meg mindent a belügyminiszter úrnak?

Géppel írt levél, kézi aláírással. Az aláírás utáni mondat is kézzel írott. 1 f. Boríték hiányzik.

Kállay Miklós (1885–1955): író, kritikus. – Wallenstein-előadás: Friedrich Schiller drámájának előadása. – Tiszántúl: „A népi Magyarország független napilapja” Debrecenben jelent meg 1941 decembere és 1942. július 31. között. Szerkesztője Simándy Pál (1891–1978), Kodolányi János a szerkesztőbizottság tagja volt. – Magyar Élet (1936–1944): havonta megjelenő „nemzetpolitikai szemle”. Kodolányi rendszeresen írt bele. – Nándor tanulmánya: Várkonyi Nándor: Regények és regényírók. Kodolányi János. Sorsunk, 1941. 3. sz. – Kultuszminiszer: 1941 decemberében Hóman Bálint (1885–1951). – Belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc. Ld. 3. sz. levél.

Míg az 1941-es évből Kodolányinak Fischer Bélához írt hét levelét ismerjük, 1942-ből Fischer Béla hagyatékában csupán egyetlen Kodolányi-levél – pontosabban: képeslap – található, amely akkor íródott, amikor Várkonyi Nándor meglátogatta Kodolányit Balatonakarattyán.

9.

Postabélyegző: Székesfehérvár, 1942. június 22.

Szeretettel köszöntünk mindnyájan a béke és lustaság e csendes házából. Méltóságos Asszonynak kézcsók, Téged ölel

Kodolányi János

Várkonyi Nándor

Kodolányiné

Kézzel írt, balatonakarattyai témájú képeslap. Címzés: Méltóságos Fischer Béla úrnak ny. alispán, felsőh. Tag. Pécs, Káptalan u. 4. Feladó: hiányzik.

1943-ban ismét felélénkül a levélkapcsolat Kodolányi János és Fischer Béla között. 1943 első négy hónapjából hat Fischer Bélának írt Kodolányi-levelet ismerünk.

Kodolányi ideje nagy részét Akarattyán tölti, leveleit innét írja. Feleségével csaknem „önkéntes száműzetésben” él a Balaton-parti telepen. Fischer Bélának írt levelei hűen tükrözik ekkori életkörülményeit, „remetei” magányát, lelkiállapotát, szorongató gondolatait.