Egy kapcsolatfelvétel kísérlete

Három ismeretlen Németh-levél Prohászka Lajoshoz

A három levél elé

A nagy levélgyűjtemények összeállítói – bármilyen pontosak legyenek is – szinte sohasem tudják egy-egy személy összes ilyen írásbeli megnyilatkozását összegyűjteni, hiszen a levelek gyakran elkallódnak, vagy éppen fenn sem maradnak, sokszor szétszóródnak, de hogy valami biztatót is mondjunk: legtöbbször csak úgy felbukkannak, miután hosszú ideig lappangtak. A lappangó levelek sajátja, hogy sokszor a teljes ismeretlenségből kerülnek elő, nem sejtett levélgyűjtemények, hagyatékok, fiókok, könyvtári, múzeumi vagy magángyűjtemények mélyéről vetődnek az irodalom- és a történettudományok tudatának felszínére.

Németh László kortársaival folytatott levelezése immár öt kötetben, szépen feldolgozva olvasható, ahol az 1914 és 1948 közötti anyag a Németh László Munkái életműkiadás utolsó köteteként jelent meg (1993),¹ ezt előzte meg a Gulyás–Németh levelezést tartalmazó vastag kötet publikálása (1990),² és végül a vásárhelyi korszak végétől az író életének végégig követhetjük nyomon levelezését három kötetben (2000).³ Németh Ágnes írja az általa szerkesztett és sajtó alá rendezett 1993-as leveleskötetben, hogy a teljes levelezés összegyűjtését ambicionálták, de több kisebb anyag nem kerülhetett bele, számos ok miatt.⁴ Az okok között értendő az is, hogy sok (?) Németh-levélről nem is tudunk, mivel azok a levélanyag feltárása közben a látókörön kívül maradtak.

Prohászka Lajos életművének felkutatása és egy erről írandó bővebb publikáció készítése közben elengedhetetlen volt, hogy hagyatékához hozzáférhessünk. A terjedelmes, több dobozból álló Prohászka-anyagban mintegy kétszáz levél között három Németh László által 1933-ban és 1934-ben írott levélre bukkantunk, amelyek eddig lappangtak, vagyis felszínre hozva (közölve, jegyzetelve, kommentálva) nem voltak. Könnyen lehet azonban, hogy a reményeink szerint más hagyatékokban továbbra is lappangó esetleges Németh-levelek olyanok, mint az Ady-sorok eljövendő értői, vagyis csak „az Ismeretlenség mélyén készülődnek”.⁵

Az itt közlendő három levél szűkebb és tágabb környezetét szeretnénk megvilágítani a továbbiakban akkor, amikor Németh és a Válasz Prohászka Lajossal való kapcsolatát vizsgáljuk meg.

1.

Németh László 1933-ban kezdett utat keresni a Tanun kívül.⁶ Már ezt megelőzően, 1932 októberében levélben fordult Illés Endréhez, mondván, hogy „A Tanu különben nem akar az idők végéig egy magányos ember demonstrációja lenni […] lehet csatlakozni; be lehet majd lépni a munkakörbe, mint egy új szerzetesrendbe.”⁷ Ezt követi az Illyéshez intézett 1932 végi levél, amely szerint Németh ekkor inkább csak egy különálló mellékletet csatolt volna a Tanuhoz, amelybe nemzedéktársai írhattak volna. Az 1933 szeptemberétől indítani tervezett Tanu-változatot az év elején már megnyitotta volna Illyésen kívül Tamási, majd Szabó Lőrinc és Halász Gábor előtt is. 1933 tavaszán „társas folyóiratnak” nevezte a meg nem valósult variációt, és úgy vélte, hogy a szerkesztőség nyolc-tíz főt számlált volna.⁸ Vagyis a mozgalom-időszakban Németh magán kívül Szabó Lőrincnek, Tamásinak, Illyésnek és az esszéíró nemzedék legkiválóbb alakjának, Halász Gábornak, majd Pap Károlynak és Gellérinek ajánlotta fel az együttműködést. A hét néven kívül eddig nem volt ismeretes, hogy Németh – levelezése alapján követhető módon – mást is felkért volna a közös munkára. A most előkerült két 1933-as Németh-levelezőlap viszont azt bizonyítja, hogy a Tanu kibővítésekor Prohászka Lajos is szóba jött mint eljövendő szerzetestárs. Ám az is lehet, hogy a közlendő levelek felkérései már az új lapra, a későbbi Válaszra vonatkoznak. Prohászka ekkor már két éve szerkesztette a Magyar Filozófiai Társaság lapját, az Athenaeumot, amelyet Németh meg is dicsért a Tanu kritikarovatában. A nem is túlzó pozitív kritika így hangzik, éppen 1933-ból: „[a Magyar] Filozófiai Társaság és [a Magyar Tudományos] Akadémia folyóiratában, az Athenaeumban annyi érdekes cikket találok. A szerkesztő még maga is egészen fiatal ember, s a cikkek egy részét olyan emberek írják, akiknek a szereplése egy filozófiai folyóiratban az utánunk következő nemzedék koraérettségének s újfajta érdeklődésének a jele. Félig kész, de tehetséges fiatalok mindig különb folyóiratot csinálnak, mint egészen kész s esetleg még tehetségesebb öregek. […] e filozófiai cikkekben a magam kérdéseire ismerek.”⁹ A lap fiatal szerkesztője tehát a kritika írásakor már két éve Prohászka volt! Szintén ezzel egy időben közölte a magyar szellemfilozófiai iskola „hivatalos” lapja, a Minerva Prohászka 1932-ben megkezdett sorozatát, amely majd 1935-ben fejeződik be, és később A vándor és a bujdosó cím alatt adják ki, kétszer is (1936 és 1941). A kötet, mint erre majd ki fogunk térni, sokakkal ellentétben tetszett Némethnek és Szerb Antalnak is.

Németh 1933 tavaszi kísérlete – úgy tűnik – nem sikerült; Fülep Lajosnak arra panaszkodott 1934 februárjában, hogy három-négy éve tervez egy nagyobb folyóiratot, amely először nemzedéklap lett volna, majd megkísérelte a Tanu megnyitását „azoknak a fiatal íróknak, akiket a legtöbbre becsültem”, de ismét sikertelenül járt.¹⁰ Németh hamarosan, 1933 őszétől kezdődően Debrecen felé tekintett, és sűrű levelezésbe kezdett Gulyás Pállal, valamint Juhász Gézával. Az ennek következményeképpen megtartott debreceni felolvasás, a zseniális Debreceni Káté megszövegezése és egy 1933 végi debreceni találkozó, ahol Gulyás és társai már egy Németh sugallta konkrét lap tervéről értekeztek, oda vezetett, hogy 1934 tavaszán, egészen pontosan áprilisban, megszületett a Válasz, amelyet ekkor Németh, Fülep Lajos és Gulyás szerkesztett és adott ki. A Budapest–Debrecen–Zengővárkony háromszög ekkor stabilnak látszott. A lap második száma 1934 nyarán ismét e triász feltüntetésével jelent meg, de Fülep ekkor már nem működött aktívan közre a szerkesztésben.¹¹ Szintén a második számtól kezdett érvényesülni Németh azon terve, hogy bővítsék országos és nemzedéki lappá a debreceni folyóiratot. A változásokat mutatta, hogy az ezt követő két számot összevonva publikálták, mégpedig egy meglehetősen furcsa és rendkívülinek mondható felállásban, ahol Gulyás maradt felelős szerkesztő, őmellette Fülep és Németh szerkesztőbizottsági tagként folytatta, a következők bevonásával: Buday György, Féja Géza, Illyés és Szerb Antal. A lap fejlécén hosszú sorban közölte főmunkatársai névsorát, amely az előbbieken túl magába fogadta Juhász Gézát, Kerék Mihályt, Kerényi Károlyt, Kodolányit, Matolcsy Mátyást, Prohászka Lajost, Cs. Szabót és Tamásit.¹² Az októberben megjelenő összevont szám előtt Németh rendkívüli szervezőmunkát folytatott, hogy a szerkesztőség tükrözze az új nemzedék minden csoportját: így a népiek (Féja, Kodolányi, Illyés) mellett a debrecenieket (Gulyás, Juhász), erdélyieket (Tamási) és az esszénemzedék tagjait (Halász, Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Cs. Szabó), a földkérdés szakavatott ismerőit (Kerék, Matolcsy) csakúgy, mint a fiatal filozófusokat (Prohászka Lajos) és az 1918 után kezdő tudósgeneráció tagjait (Kerényi, Fülep). Az 1934. 3–4. szám tehát valóban nemzedéki folyóiratként lépett fel.¹³

A Válasz szerkesztőségének kibővülése nem tartott sokáig, hiszen az év utolsó, ötödik lapszáma 1934 telén már Németh Imre szerkesztésében jött ki a nyomdából, aki egészen 1935 májusáig, Sárközi György megbízásáig szerkesztette a lapot.¹⁴ Németh László ekkor, minthogy rádiós munkája mellett a Tanura is időt kellett szánnia, kevesebbet tudott a Válasz gondjával foglalkozni. Mégis, 1934 októberének végén Kereszturytól kért kéziratot, novemberben Kerék Mihálynak üzent hasonló értelemben. A rádiós előadások szervezése közben többször hangot is adott annak, hogy a szerkesztőség munkáját ő szervezi, és az írások begyűjtését is ő végzi. E folyamatnak lehetett minden bizonnyal egy, eddig ismeretlen állomása az, amikor Prohászkának írt levelet, kéziratot kérve tőle. Ennek fényében lehet érdekes, hogy Prohászka kivételével a Válaszba minden szerkesztőbizottsági tag írt. A kortársak közül a lapban 1938-ig megszólaltak a népiek (Németh, Kodolányi, Féja, Veres, Illyés, Kovács Imre, Erdélyi József, Sinka stb.), de a „nem-népi” értelmiség fontos személyiségei is (Halász és Hamvas, Szerb Antal, Szabó Lőrinc és Cs. Szabó), továbbá néhány filozófus is (Kerényi, Bencsik Béla).

2.

Prohászka Lajos nem volt nemzedékének irodalompolitikai szempontból szervezőegyénisége. Csendben és magányosan élt és dolgozott, a kor vitáiban és szellemi csetepatéiban nem vett részt. Nagy felzúdulást kiváltó köteteinek – A vándor és a bujdosó (1936 és 1941), A mai élet erkölcse (1944–45) – vitáiban ő maga nem nyilvánított véleményt. Levelezésében számos kortárs hozzá intézett kisebb-nagyobb írása található meg, ám az elmondható, hogy kevesekkel tartott fenn igazán baráti viszonyt. Bisztray Gyula mellett egykori egyetemi társa, Kerényi Károly állt hozzá közel, rajuk kívül szívélyes hangú levelezést bonyolított két mesterével, Finánczy Ernővel és Pauler Ákossal, majd a kor filozófiai életének két meghatározó személyiségével, báró Brandenstein Bélával és atyai barátjával, Kornis Gyulával. A Prohászka köré szőtt baráti háló ritkás volt, amelybe egy-két levélen túl Thienemann Tivadar (a Minerva szerkesztője), Szekfű, Szerb Antal, Joó Tibor, Hamvas Béla, Moór Gyula sem tartozott bele, de Halasy-Nagy József és a ’40-es évek második felében Fülep igen.

Prohászka a népi írók közül senkivel sem tartott kapcsolatot, az esszénemzedék tagjai között is csak Szerb Antallal és Halász Gáborral mutatható ki – nem is túl intenzív – összeköttetése. Prohászka ráadásul 1935-ben Népiség és műveltség című művelődéselméleti írásában meg is kérdőjelezte a népből jövő kultúra felszivárgásának/felszívásának szükségességét, és az antik–keresztény értelemben vett humanista magaskultúra műveltségeszménye mellett állt ki.¹⁵

A Németh László kezdeményezte 1933–34-es kapcsolatfelvétel után nem tudjuk, hogy bármi létrejött volna az író és a filozófus között, Prohászka talán vissza sem írt, ennek nyoma legalábbis nincs – noha a három levélből sejthető, hogy valamilyen formában érintkeztek –, a Válaszban pedig biztosan nem publikált. Németh azonban nagyra értékelte Prohászka munkásságát. A San Remo-i napló egyik bekezdésében hivatkozik a nem sokkal előbb könyv formában megjelent A vándor és a bujdosóra, elismerve annak német és magyar típusjellemzését.¹⁶ Az év során a magyarságtudomány feladatai fölött töprengve írja immár bővebben, hogy a kötet „a tanulmányforma szerénysége mögött a »magyar lényeg« megközelítésére tulajdonképp az első kísérlet”. Majd megismétli a nemzetkarakterológiai tipizálás helyességéről mondottakat.¹⁷ A kötet fogadtatástörténete nem számolhat be minden oldalról ilyen kedvező kritikákról. A népiek részéről a Szabadságban Fábián Dániel lényegében nem tartotta elég magyarnak, Féja később, a második kiadás után, 1941-ben torznak nevezi, Szekfű pedig még 1938-ban utasítja el Prohászka gondolatát.¹⁸ Németh az 1940-es Szekfű-tanulmányában Prohászkát veszi védelmébe Szekfűvel szemben, mégpedig azért, mert szerinte Szekfűnek csupán ürügy a Prohászka elleni fellépés, amikor hajdani németbarátból most németellenesnek állítja be magát. Németh értékelése szerint nem érdemli meg Prohászka könyve ezt a bírálatot, majd így folytatja: „Most, hogy átlapozom: éppoly tiszta ízit érzem, mint hat éve. Igaz, hogy mint bölcsészeti munkák közt ért tudós, Prohászka is fogalmakban fogalmaz, s a színek rovására is vigyáz a fogalmi tisztaságra. Rám sokszor olyan benyomást tesz, mint aki sterilen eszik. Ha ez németség, németesnek is mondhatjuk, bár éppen nem látom át, hogy a Szekfű vagy Thienemann körül felnőtt ifjúságnál, de a »legnagyobb magyarok« közé számított Paulernél is (akinek bölcselete egy szép, együgyű német szonatina) mért volna németesebb. A nyelvét például magyarság dolgában alig lenne tanácsos a Szekfűéhez vetni.”¹⁹ Kicsit odébb Németh egyáltalán nem véletlenül fedezi fel a Kisebbségben és A vándor és a bujdosó magyarságképében vagy inkább tragikus magyarságsorsában a közös vonásokat: a „bujdosó” kifejezést „lehet vitatni, az elemzést csak dicsérni lehet. Hol vannak Prohászka mélységétől a Szekfű fogadta alkalmi karakterológusok? Magam is meglepetve ismerem föl ebben az elvont hálóban a Kisebbségben legmélyebbről húzott halait.”²⁰ Németh utoljára ebben az évben emlékezett meg Prohászkáról, mégpedig ismételten nagyon elismerően. A Sziget-gondolat újabb megjelenésekor Németh azt írta, hogy „kultúránk egyik úttörő elemzője »bujdosó«-nak mondta a magyart. Nos, a magyar sziget[ek]: a magyar szellemi bujdosóknak volt menedékhelyük.”²¹

Németh olyan fontosnak tartotta Prohászka Minervában közölt sorozatát, hogy 1934 elején megkérdezte Fülepet, nincs-e kedve reagálni rá a készölődő Válaszban.²² Fülep nem írta meg az ismertetést, de Szerb Antal igen. Ez volt egyben az első és az utolsó alkalom, hogy a Válasz Prohászkával foglalkozott. A kötetet Szerb minden bizonnyal Prohászkától kapta meg, ennek tényére egy levél is utal, melyben az író megköszöni a „szívéhez szóló” kötet postai megküldését a filozófusnak.²³ Szerb Antal a kézhezvételt követő négy hónapon belül megírta a recenziót, s az kifejezetten dicsérő volt. Úgy fogalmazott, hogy „a magyar szellemtörténet egyik legnevezetesebb eredménye” komoly filozófiai kísérlet a magyar nemzet karakterének meghatározására, szerzője pedig megkérdőjelezhetetlen felkészültséggel és tárgyismerettel felvértezett bölcselő. Szerb Antal külön kiemelte, hogy A vándor és a bujdosó stílusa „elsősorban Adyn […] nevelt stílus, amelyet bizonyos nemes, romantikus pátosz hat át”. A kötetnek Szerb végül kiemelkedő eredményei és újszerű megközelítése miatt elismerést kért, ám megjegyezte az – azóta nem szűnő ostoba félreértéseknek valóban tápod adó – utószó hibájaként, hogy az „azt a látszatot kelti, mintha napi külpolitikánk orientációját akarná igazolni”, noha erről nincsen szó.²⁴

Vajon találkozott-e Németh és Prohászka? Erre semmilyen bizonyíték nincsen, de lehetőség volt rá, mégpedig Kerényi Károlyon keresztül! Kerényi hellenista köre, Németh görög pajtás-keresése és Prohászka antik és keresztény ideája összekapcsolód(hat)ott a ’30-as évek utolsó harmadában. A Sziget-körhöz ugyanekkor, a ’30-as évek közepén-végén rajtuk kívül kapcsolódott Gulyás Pál és Szerb Antal, Honti János és Waldapfel Imre, valamint Hamvas is.²⁵ Németh – mint ismeretes – a Sziget-antológia mindhárom kötetébe írt, Prohászka csak az utolsóba, ahol viszont életműve egyik legkiemelkedőbb alkotását helyezte el, a Variációk a Kalokagathiaról című filozófiai esszéértekezést.²⁶ Németh az 1939-es utolsó kötetben publikálta az ő életműve szempontjából sem elhanyagolható A mítosz emlőin – Ars poetica helyett című dolgozatát. Talán a Sziget-kör lehetett az a kapocs, ahol egy vélt vagy valós, talán meg sem történt találkozás lezajlódhatott: Kerényi ugyanis barátját 1937 nyarán lakására hívta, ahol rajta kívül Németh megjelenése is várható volt.²⁷

*

Az itt közlendő három, jóllehet rövid levél nem terjedelme okán, hanem Németh László és Prohászka Lajos kérdéses kapcsolata szempontjából tarthat számot érdeklődésre, hiszen benne arra kapunk információt, hogy Németh 1933–34-es terveiben Prohászkával is számolt.

A leveleket időrendben, az eredeti írásmód megtartásával közöljük. A levelek mindegyike kézzel íródott, lelőhelyük: Egyetemi Könyvtár, Bp., Kézirattár, Prohászka-hagyaték: F 103/XI. Magyar tudósok és írók levelei. A levelek sorszámai: 145., 146. és 147. A leveleket – erőnkhöz mérten – magyarázó jegyzetekkel kísérjük.

Levelek

1.

Németh László Felsőgöd

Duna u. 6.



Nagys.

Dr. Prohászka Lajos

egyet. r. tanár úrnak

Budapest

Egyetemi Könyvtár

Ferenciek tere



Kedves Tanár Úr, júliusban vártam, hogy meglátogat; most meg a cikk lenne esedékes. Remélem itthon van már s nincsenek túlságos skrupulusai a Pedagógia új irányaival szemben.²⁸ Kérem, értesítsen, elkészült-e s mikor mehetek be érte vagy nincs-e kedve Önnek itt kinn meglátogatni. Szeretettel üdvözli igaz híve



Németh László.

[A kétoldalas levelezőlap nincs datálva, a posta pecsétje 1933. szeptember 10-i.]

2.

Németh László. Felsőgöd.



Nagys.

Dr. Prohászka Lajos

egyet. r. tanár úrnak

Budapest

Egyetemi Könyvtár

Ferenciek tere



Kedves Tanár Úr,

hétfőn bemegyek az Egyetemi Könyvtárba, legyen olyan jó hozza be az ígért dolgozatot, ha csak beilleszthető valahogy a mi folyóiratunkba,²⁹ közöljük.

Szeretettel üdvözli

Németh László.

Felsőgöd 1933 szept 29-én

3.

Kedves Lajos,



nagyon kérem, hogy ha tud, legyen feleségem segítségére a könyvkölcsönzésnél; én sajnos képtelen vagyok bemenni a Könyvtárba,³⁰ reggel 8–este 7 [között] nincs egy szabad percem.³¹

Nagyon örülnék, ha a Válasznak adna kéziratot, ha csak nehány oldalnyit is

Szeretettel üdvözli híve

[19]34. XI. 17.

Németh László.

Jegyzetek

¹ Németh László élete levelekben, 1914–1948 (Németh László Munkái). Szerk., s. a. r.: Németh Ágnes. Jegyz.: Grezsa Ferenc. Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1993. [A továbbiakban: Levelek.]

² Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése. S. a. r., jegyz.: Gulyás Klára–G. Merva Mária. Utószó: Gulyás Klára. PIM, Bp., 1990.

³ Németh László élete levelekben, I–III. Összegyűjt., szerk.: Németh Ágnes. Jegyz., utószó: Domokos Mátyás. Osiris, Bp., 2000.

⁴ NÉMETH Ágnes: Bevezetés. In Levelek. 5–6.

⁵ NÉMETH László: Az Ady-vers genezise (1925). In Két nemzedék (Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1970, 24.

⁶ FÜZI László: Alkat és mű. Németh László, 1901–1975. Kalligram, Pozsony, 2001, 255.

⁷ Németh László levele Illés Endréhez. Bp., 1932. október 14. In Levelek. 111. sz. l., 130.

⁸ Németh László levele Szabó Lőrincnek. Bp., 1933. március és Németh László levele Illyés Gyulának. Bp., 1933. március 4. In Levelek. 134. és 132. sz. l., 145. és 143.

⁹ NÉMETH László: A hét napjai (1933). In Két nemzedék. 452–453.

¹⁰ Németh László levele Fülep Lajosnak. Bp., 1934. február 8. In Levelek. 163. sz. l., 162.

¹¹ SZÉCHENYI Ágnes: Utószó. In Válasz, 1934–1938. Vál. szerk., utószó: Széchenyi Ágnes. Magvető, Bp., 1986, 638.

¹² BATA Imre: A Válasz indulása. II. Alföld, 1963. 12. szám.

¹³ SZÉCHENYI, 638. és BATA, uo. Lásd még a régebbi irodalomból: K. NAGY Magda: A Válasz. Tanulmány. Szépirodalmi, Bp., 1963 (vonatk. részek).

¹⁴ SZÉCHENYI, uo. és BATA, 61. és 63.

¹⁵ PROHÁSZKA Lajos: Népiség és műveltség. Magyar Paedagogia, 1935. 7–8. szám.

Prohászka cikkében amellett érvelt, hogy a népiség nem zárkózhat be önmagába, mert mint az élettel rokon szinten kifejlődő nemzeti adottság csak értékkel, azaz kultúrát biztosító műveltséggel lehet teljessé. Másrészt a tömegességtől iszonyodó Prohászka úgy vélte: „Népiség, fajiság, nemzet a maga lényegénél fogva kollektív alakzat; a műveltség ezzel szemben mindenkor csak egy individuális létező tartalma lehet.” (Uo. 137.)

¹⁶ NÉMETH László: San Remo-i napló (1935). In Európai Utas (Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1973, 734.

¹⁷ NÉMETH László: A magyarságtudomány feladatai (1935). In Életmű szilánkokban (Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1989, I. 408. és 411–412.

¹⁸ A hivatkozott kritikák: FÁBIÁN Dániel: Prohászka Lajos könyve: A vándor és a bujdosó. Szabadság, 1937. március 21.; FÉJA Géza: Fejezet a magyar alacsonysági érzés történetéből. A Híd, 1941. 16. szám; SZEKFŰ Gyula: Nem vagyunk bujdosók. Magyar Szemle, 1938. 4. szám.

¹⁹ NÉMETH László: Szekfű Gyula (1940). In Sorskérdések (Németh László Munkái). Magvető – Szépirodalmi, Bp., 1989, 586.

²⁰ Uo. 587.

²¹ NÉMETH László: Magyar szigetek (1940). In Sorskérdések, 668.

²² Németh László levele Fülep Lajoshoz. Bp., 1934. február 13. In Levelek. 167. sz. l. 167.

²³ Szerb Antal levele Prohászka Lajosnak. Bp., 1936. június 9. [Kézzel írva.] Egyetemi Könyvtár, Bp., Kézirattár, F 103/XI. 175. sz. l. [A továbbiakban: EKK.]

²⁴ SZERB Antal: Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó. Válasz, 1936. 10. szám, 581–582.

²⁵ A Sziget-kör irodalmából: LACKÓ Miklós: Sziget és külvilág. Kerényi Károly és a magyar szellemi élet. In uő: Szerep és mű. Kultúrtörténeti tanulmányok. Gondolat, Bp., 1982; VINCZE Zsuzsa: Palackposta – A szellem szigetéről. A Sziget-kör és a Sziget-mozgalom. Jelenkor, 1997. 9. szám.

²⁶ PROHÁSZKA Lajos: Variációk a Kalokagathiaról. In Sziget. III. [Szerk., kiad.: Kerényi Károly.] [1939.] (A szöveg nem sokkal később német nyelven Görögországban is megjelent: Variation über „Kalokagathie”. Klny. [Thessarakontaeteris Theofilon Varea] En Athenais, 1939, 298–317.)

²⁷ Kerényi Károly levele Prohászka Lajoshoz. Bp., 1937. június 7. [Kézzel írva.] In EKK, F 103/XI. 87. sz. l.

²⁸ Utalás Prohászka érdeklődési körére és talán egy tervbe vett írásra. A filozófus, miután pedagógiából habilitált (1929), a nevelés történetével foglalkozott.

²⁹ Itt Németh minden bizonnyal vagy még a kibővítendő Tanura, vagy már a tervbe vett új lapra – a későbbi Válaszra – gondolt.

³⁰ Németh itt az Egyetemi Könyvtárra gondolt, ahol Prohászka ez időben könyvtárosként dolgozott. Németh egy nappal később Rédey Tivadar könyvtároshoz fordult hasonló kérelemmel, akitől a Magyar Nemzeti Múzeumban kért kölcsönzési segítséget. (Németh László levele Rédey Tivadarhoz. Bp., 1934. november 20. In Levelek, 219. sz. l., 204.)

³¹ Az elfoglaltság oka a Tanu és a Válasz írása és szerkesztése, valamint a Rádiónál betöltött állás volt. Ez a kijelentés egyben biztosítékot ad a levél hiányos, budapesti keltezésének valószínűsítésére is.