Gábriel; Elvegyült veled

Gábriel

nem engem látsz a tükörképem
a hang enyém a szó Övé
ki nem a föld porában fényben
jár s idéz majd színe elé

a boldogság terhét hozom
testté kellett lennem oly nehéz
sok mindenen csodálkozom
tudatlanságom mint sűrű méz

amibe beleragadok
nem értem én az üzenetet
teszem ami rám bízatott

nem csupán az van ami lehet
úrnőm előtted megnyílott

a titkok titka Ő egy veled

Elvegyült veled

fölvillant hirtelen csak úgy ahogy
vonatablakból villan kép eléd
mímelve szinte színt és alakot
nincs benned tükre foncsorozva még

csak annyira tiéd mint fal mögött
a másik akit nem látsz ám tudod
hogy ott van s olyan jó ott tudni őt
a semmitől hogy elorozhatod

tudod hogy van de még nem ismered
mint hogyha mindig ott lett volna benn
nem vetted észre s elvegyült veled

te vagy az és most már te folytatod
sietsz elébe annak ami nem
másképp ahogy lehet történni fog