×

mignon

Aczél Géza

2009 // 05
az ötvenes éveknek éppen a közepe történelem nélkül az egésznek nincsen szerepe se bőszen
társadalmi se magán csak az akadozó líra foglya amint szűkös keleti gyermeki honja lassan
kering egy töppedt mignonban mely ünnepként emeli a lelket mikor ezek a szívszorítóan árva
percek a bugyi-rózsaszín mázzal kentek felkápráznak a kis vágyak maszatos magasában holt
üvegek mögött lomha legyek sűrűjébe zártan a fáradt megigazulásban hunyorogva a belépő
anyukára ki a jóság sűrű szirupjába mártva húzta maga után csenevész kisfiát a kitüntetettség
dimenzióiba hol a repedt tányérba csörrentve egy-tízet mert szerényen ünneplünk most és fizet
az életminőség ismeretlen útjait megmutatva akkor ugyan nem tudhattuk mi lesz a hosszabb
távú haszna ennek a rongyrázó igyekezetnek csak annyit éreztél hogy szeretnek s csurog belül
a hála-méz ez az örök absztrakt befektetés miközben a fáradt anyag ravaszul gördülő morzsáit
gondosan vigyáztad ha épp torokgyulladás jött az egészet kihánytad és napokig búslakodtál
az esztelen pazarláson nem kutatva még persze a hiányról az innovációról gyorsan porladozó
kategóriákat kicsiny fejedben mindig az voltál aminek a megbízható felnőttek szántak hírét
sem hallottad a nyári mikulásnak és nagy meleg boltozatként borult rád a bizalom a közbülső
állomásokat most kihagyom bár a stációknál csak nem értem ha a jólét aprócska bugyraihoz
értem mért nincs feledésem vissza az agyas elméleteket aztán felaprítva ám a műveltség okán
mégis a szorongást némileg kinagyítva fölvetíted valamelyik gyűrött agyteke sötétlő kamráiba
a halványuló képzetet s ha némelyike a meszesedő idővel netán észrevétlen elillan szorgalmas
gerincesként toldozgatod a tekintélyt veszejtő pulzáló lyukakat a finom hangolódás ártatlan
révülete közben már régen odavan de tesszük mintha belül foszforeszkálnak a letagadott
titokzatos érzések kívül mint a bölcsességek trónjára föltuszkolt magányt nézed idegenkedve
mozgásod odaát a szánalmas sikerekig miközben egyre ajzottabban keríted be napi ritmusban
a budit hogy azért biológiai lényed se feledd a telt fórumokra mért kell a fontoskodó semmit
folyton fölcipelni emberek feledném én is a cukrászdában azt a szegletet mikor somlóit zabál
a kisgyerek és a vastag habot odakeni csak ez már egy újabb emberi viszony belül megszakad
a lírai közeg epikus folytonosságot a távolodó emlékben még csak-csak érzel ám a forrásig
már nem botorkál vissza senki a zsigerek furcsa szivárgását a psziché lassan elereszti már
nincs kulcsa az első nyomatokhoz visszanyitni talán csak a fölösleges köröket futó tévelygő
tudat inti az ürgét hogy őszülő fején rögtön virulni kezd a sápadt koszorú mivel előbb-utóbb
eltemetik az érlelődésről most csak ennyit a mignon alagútjából kijutva hisz az összetépett
képek játékát már bukta az emlékezet nem érdekes már ha kinevet az újabb nemzedék belátni
ugyanis nem nehéz a tekintélyelv akkori nagyobb súlyával mi sem cselekedtünk kevesebbet
cincáltuk a kellően föl nem dolgozott időrendet melynek egyik meredeken futó görbéje volt
a pedantéria gondosan simogatott irat levetett nadrág sorban a tárgyak ahogy derékszögekben
kellett élni a szegénység védhetetlen vonulását leképezve a kisszerű rendnek valamiféle védő
gátját mely az elesettséget szomorú tömbjeibe bezárta sápadt mignonomnak ebből a hajlatból
is lehet lírai indulása például az ajándékozó öröm felé törés forradalma amint a gyerek szebb
napokat is látott anyja fellázad cukrászdai vonulást szervez s fél kenyérnyivel apadó kopott
pénztárcájának nem kérve fölsőbb kegyelmet övéjét aprócska desszerttel eteti no jó a fogalom
legfeljebb mostanában ha elnyeri eredeti szemantikai üzenetét de mikor nagy a sötét a gesztus
fénye is nagyobb fél századdal később ülök a fekete asztalnál mint a ravatalon nyomkodva
a fekete gombokat s egyre édesebb a gond akár az a bugyi-rózsaszín mázzal kent mignon

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben