Fordított szerep; Látogató; Groteszk; Fél; Kötés; Madrigál

Fordított szerep

Nem én ülök itt viaszfehéren
szárnyamszegetten,
most nem én,
jártányi erőm elveszejtve, a kétes
világú napokkal eggyé romolva,
fojtott dobogásban, és mintha folyna
cseppfolyóssá omolva láb s e kéz
– láttam ilyet rég háborús fotókon.
Fordított szerep: karomba fonódva
jössz velem e kettős vergődésben el-elfogódón.
Indítókulcs a zárban! Nem volt árvaság,
bennünket emésztő kór még ilyen falánk.

Látogató

Egész kezemre áll már minden itt:
branül, a gyanús műanyag lavór
s kétes tisztaságú edényeik.
Viszem a madárnévre hallgatót.
Oly otthonos a síró vízcsap is,
miként az állvány, az infúziós.
Lábadhoz vackolom magam. Ma mind
megtört: a vér- s kloroformiszony.

Groteszk

Mosogatjuk-öblögetjük, mint kisdedet,
a dermedt lábfejet, a lábujjak közét.
És most ideképzelni sem lehet
úszkáló kicsi játékok hadát.
Sikló halacskák, vadkacsák
képe, fénylő buborékok, a fürdősó sörét-
szerű szemecskéi úgy peregnek elő,
mintha csak sosem-volt mamák
álmodnának kobakot, pufókra telő
arcocskákat – merengve, vágyón.
Ha már adtad, Uram, miért ilyen kegyetlen áron?

Fél

Együtt megyünk most, hová soha máskor,
kart a karba fűzve, megtámogatva
gyengébb a másikát. Tiéd a lábom.
Nincs semmi külön, amíg oldalazva
ajtórésekbe fordulunk. Szemérem?
Öltözék? Fölösleg itt. Ami fél
ma rajtunk, úgy tapad, mint rész a részhez.
Tánc ez is, melyre vágy, ki égten ég.

Kötés

Most Tebenned látom minden napunk
új diadalát. S bár mulattató
a szó, hogy lépni tudsz viszont alul-
nézetből nem egyszerűen bravó!,
de felejthetetlen, s ahogy a kéz
megint emel, eljut pohár, kanál
a szájhoz, mely újra szólít. A Rész
a Fővel újfent együtt cimborál.

Madrigál

Lépcsők, emelkedők után az enyhely,
szélvédett terasz, hogy felejtni tudj
lúdbőrző eget, a borzolt vizeknek
tarajos távlatát. Miként kigyúl
asztalon sárgán-homálylón a lámpa:
vékony zöld szálon ringó fejecske virul,
s benne narancs, a törtfehérnek árnya;
így élünk most már e látványba zárva.