×

Izsó Zita

2009 // 03
úton

te csak azért hagytad el az otthont,
hogy visszagörbüljön utad az érkezéssel,
mint a horgony –
és kivettél egy lakást, most költözöl.
dolgaid többé már nem hordozod
így véglegesen mozdulatlanok,
akár a temetőben nyugvó rokonok
a lakáson túl másra is költesz.
új ruha, cseh sör, knédli
az ember végül is önmagát is csak bérli
mi meg először munka után a gyár tövében találkozunk.
esőkabátként terülnek ránk a vízhatlan szagok.
és nincs hova bújj mert a háztömb alján
közös bejáratunkkal meglékelt magány.
ma még nem láttalak. talán meglátogatlak,
úgy hallottam valami nátha öltött magára
forró nagykabátnak
félsz egy kicsit de az emberek azt mondják
nem láz ez. csak éghajlatváltozás
közben papírokat fúj a szél főleg délnek
írjál rá valamit nehezéknek

pár országgal havazás előtt

húgomnak Maastrichtból

minden reggel ahogy felébredek
nyújtózom. és lusta vagyok gondolni rád.
de a szoba beásítja a térről
a talán pont neked felszolgált kávé illatát
aztán így délelőttönként eltévedni indulok,
a hajléktalanoktól hálát koldulok
és a parkolóban várom az autód, hátha jössz
köztünk a távolság már egyszer kerékbe tört
de mióta nem veszekszünk elválasztanak
a mosollyal cipzárazott szavak –
most végre végignézek a városon. havat játszó por.
és nagykorú felnőttek helyett
sok lejárt szavatosságú gyerek,
akik az eget akarták elérni
azokból nem lettek végül csak hegyek,
és már tudom hogy a világ
csak ehhez a tájképhez készült keret
mégis a szokott úton továbbindulunk
nézzük a vonatablakból a városokat
mint egykor együtt az elsuhanó fiúk hátát kezét
ez is csak a szemnek ismerős vidék
és hisszük azt hogy lesz még öröm
hogy boldogságunk magzatvize csak a könny
és felnézünk, és olyan fehérek a felhők
mint amikor még apánk festette nálunk a falakat
de lassan havazik és az égről is
lehullik az összes vakolat

körforgás

a hegyek mögé hullt az új nap is,
mint perselybe a vörös húszforintos

az előzőt sem tudtam mire költeni,
ezért az Isten újra csak ennyit ad most.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs áprilisi száma

Bővebben

Az előző lapszám letöltése pdf-ben