Mint tócsák vizét a veréb

Már csak a földre hullt szavak
szél rázta, ősz felé igyekvő
gyalogos vándorok reménye
vagy fűbe elbúvó titok
férges-e, jó-e, megért-e
sárga és piros hajnalok
játékos kedve, szemefénye

mit találsz, mit találhatok
magamban, benned, a határban,
hol föl-le jár a láthatatlan
idő vagy szél, tán kéz a kézben
letépve ezt-azt, szarkalábon
futkos arcodon egy madár
elröpül, aztán visszaszáll

szeretnél szállni, szeretnének
veled repülni, hová lettek
mind, akiknek szavait ittad,
mint tócsák vizét a veréb
ha vannak még, talán csak benned
talán csak szavaik szerint
hogyan is mondták, mikor mondták,
kik vettek akkor még körül

fekszel hanyatt a fűben, virágon
rád gondol néhány babona
valaki megbabonázott
szeretnél eljutni, hova
nincsenek jelek a fatörzsre festve
a jeleket belül hordozod
őrző vagy, akit elveszítettek
csonthéjú világ az otthonod

egyedül, együtt, mikor érted
mikor érted meg, ez az egész
– út, ház, szavak, csúnyák és szépek –
mit mond, mit jelent, mire mész
ha jössz, ha mész, ha szólsz, ha hallgatsz
mire megy ki, ha megigéz
ha elvarázsol, ha semmivé tesz,
hol vagy, ki vagy, és hova érsz

már hull a sárga levél a fáról
letéped magadról magad
rád vár a szél, hogy megcibáljon
ámítva, most lettél szabad
húzod a gyerekkor harangját
mesél a mesék szelleme
szabadságodat odaadnád
nincsen, akinek kellene