Minden rendben?!; Árulással kezdődhet

Minden rendben?!

Miért van minden rendben,
lezsírozva, lepapírozva,
törvényes útra terelve?

Nem vág át rajtam vodka
csörtető vadkan-kortya,
évszak nem iszik össze
pancsolt színeket, kevertet.
Télre ősz meggyötörte.

Miért van minden rendben,
kisiklott acél rímpárok
vakvágányai pengnek?

Csikorog a nyelv, nyivákol
fölemelt sínen, hordágyon,
piros, piros-sárga, zöld:
forgalmi könny lecseppen.
Szerelvény nem áll elő.

Miért van minden rendben,
zakógallérok s ingnyakak
dörgölőzése versem?

Adódna indok, pillanat,
strázsálni ideírjalak –
strófáimból lelépjek:
szakítani sincs kedvem.
Szerelem nem ér véget.

Miért van minden rendben,
Newton rossz társaságába
ma miért keveredtem?

Pumpálván tüdejét tágra
tévedhet letarolt tájra,
szaknyelvi benzingőzbe,
ki a mennyboltot egyszer
líráig letüdőzte?


Árulással kezdődhet

Gerendává gyorsítván a szálkát,
árulással kezdődhet a férfi.
Tervezgetni van ideje, vár rá
öt év, míg a jogi kart elvégzi.
Tekintetére kulcsokat akaszt,
mint minden körív, kicsorbul ez is
elméletek kulcscsomója alatt:
végül pénz- vagy istenkérdés neki.
Figyeli az órát aktus közben
– szintidőn belül még mennyi hátra –,
s hogy vajon „jó napot”-tal köszönt-e
az új eladó, vagy lesziázta.
Versbe apportált drága szerelme
cégnevén köti szerződéseit,
melyeket, hisz mind rajta keresne,
partnerei alulértékelik.
„Ugyanaz nem fogható meg kétszer,
átrendeződnek a zsírszövetek –
elkotródhat innen kis keblével,
fedezetül nem ér az összesen…”
Ő ne tudná? Tanúja több éve,
tűnt pasikon vigasztalódik így:
más nőnek kerekedtek fölébe,
érintéseikre mégis irigy.
Sorait mintha megírták volna,
elírták előle életkorát,
el a lányt, szenvedélyeit sorra,
ahogy alkonyfényben hűs csókot ád.

Mindenki egy irányban dilettáns,
érti már, miért nem véletlenül.
Ama slampos sleppbe aki beáll,
árulása sosem életszerű:
szíve tele annyi békességgel,
betölteni nem kell több, mint havi
fix és szex, s hogy teljesítse érte
az apporttárgy kritériumait. –
Pikareszkből szalajtott poéta,
rezsit nem fizet, igazi júdás,
tüzel mozgó, mozdulatlan célra:
nincs ennél tökéletesebb húzás.
Törvények gondolatritmusában
szedi lábát állásinterjúra.
Arra vágyik? Ott az ifjúsága,
ebrudalják ki újra meg újra.
Nem esik jól tőle sem a pátosz,
számonkérhető deklaráció,
hit ha párosul fogadalmához,
két sora ha összecseng: lázító!
Ki bízná ügyét képzeletére,
egyáltalán, vannak-e még ügyek?
Nő van, akit elárulhat végre,
elvervén nagy, perverz verséhüket.