Kalendárium; Tükörpontyok az éjszakában

Kalendárium

Január. A kora hajnali fény
birseket ragyogtat föl aranysárgán
a szobaszekrény tetején.

Február farkasfoga még harap,
de olykor, mintha tavasz lenne már,
oly erővel ontja fényét a nap.

Rügyzsongató március elején
ibolya nyílik erdőn, ligetekben,
szedi csokorba lány, legény.

Ó, április bolond szeszélyei –
Borul-derül, esik-süt egyidőben:
az ördög a feleségét veri.

Május. langyos aranyeső szakad
lándzsás füvekre, termékeny rögökre.
Rigók szárnya súrol zöld lombokat.

Magtól súlyosul a rozs kalásza
június ömlő sugaraiban,
pipacs integet vörösen kiáltva.

Július fülledt-forró éjjelébe
beleharsog, álmunk elűzve,
tücskök őrjítő-monoton zenéje.

Arany búzaszemek peregnek
az augusztusi sötét boltozatról.
Hűlő tóvizen ezüstpára reszket.

Gálickék, tiszta szeptemberi ég.
Kottafejek a dróthuzalokon:
útra készülődik a fecskenép.

Október. Dió burka pattan.
Bíbor vércsöppöket hullajt a kert
a muskotályillatú alkonyatban.

November. Varjú ül tar gally hegyén.
Fa kérge alá köd nyirka szivárog.
Szobákban kora esti lámpafény.

Bor és kalács az asztalon. Karácsony.
Angyalok hullatják szárnytollukat.
Kivirágzik a madárlábnyom.

Tükörpontyok az éjszakában

Kosztolányi témájára

Bandukolva a néptelen, kihalt
éji városon át, a csendet őrző,
komoran magasodó házfalak közt,
melyek mögül mintha minden élet
elköltözött volna rég, hirtelen
megállsz egy halkereskedés előtt,
s látod a kirakat üvegfalán túl:
mint egyetlen élők az éjszakában,
tükörpontyok kerengnek, összevissza
cikázva iránytalanul, nyüzsögve egymás
fölött, alatt, a haltartó derengő
zöld vizében, csapkodva nesztelen
ezüst uszonyukkal, arany szemük
szemedbe villan a gyér lámpafényben,
s megérted akkor: ez az örökös
nyüzsgés, ez a céltalanul kavargó
tenyészet, mit életnek nevezünk,
borzalmasabb és érthetetlenebb,
mint a halál végleges csöndje és
mozdulatlan, sívó szobormagánya.