A XXI. század költői

Kedves Petőfi Sanyi, kerek százhatvanegy éve azt tetszettél megállapítani, hogy

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül: a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő – ne nevettessél, Sanyi öcsém! Éppoly komikusnak tetszel lenni, mint Prométheusz barát a tűzlopásával. Mi már a posztmodernben diszkózunk: nem Isten és nem a művészet, hanem a tudomány és a sajtó oszlatja el a lelkek homályát, amúgy pedig egyszerűen fölkapcsoljuk a villanyt. Manapság – meg ne orrolj az őszinte szóért – se nép, se lángoszlop, sőt Petőfi költő se nincsen. Nyisd ki a legújabb szakmunkát, a Magyar Irodalom Történeteit, abban P. S.-tárgyban csak egy porhadt életrajzi váz olvasható, műveinek húsa nélkül. Ki tetszettél punnyadni a megreformált magyar irodalomtudomány látköréből, megérdemelted, mert az új korszak álláspontja szerint csúf megélhetési költő valál. No, az oktatásban sincs helye a költeményeidnek, hiszen az említett háromkötetes reformszakiratot egyenest a jövendő tanárok tudós tanítói írták-szerkesztették. Nem kétséges, hogy a tanárjelölteket ugyanúgy levizsgáztatják majd belőle – hiányodból! –, mint a dialektikus materializmusból. Vigasztalódj – ha ez neked orvosság –, mert a te sorsodra jutottak mindazok a szaktársaid, akik komolyan vették föntebbi költeményed intelmeit, s népük-hazájuk, mi több, az emberiség gondjait is nyakukba vették, s netán bele is szőtték műveikbe. Nemcsak ők „hulltanak” ki a szakma rostáján, hanem a Pilinszky-féle metafizikai ihletésű kartársaid is, mert Isten megtapasztalása és az idevágó élmények művészi hírlelése ezentúl tilos. Süllyesztőbe kerültek továbbá azok a huncut versész szakik, akiknek örökké a babájukon járt az eszük meg a tolluk. Az égi és földi szerelem idejétmúlt, viszont a káromlás és pornó haladó. Hogy ezeket Isten ihleti-e, Erósz vagy valaki más, most ne firtassuk.

Ha beleolvasol a Magyar Irodalom Történeteibe, öcsém, megtudhatod, hogy az író művével együtt piaci tényező lett. Piac istennő – a sajtószabadság nemtőjének mostohaanyja – pedig azokat vonja szilikontól dús kebelére, akik szerint már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földe van. Maga a csudaszép világelfogyasztói társadalom. A milliók ugyan nap hevében, éhen-szomjan / Kétségbeesve tengenek. Mi több, kihalni készülnek, a Föld rájuk roskadni, a légkör fölforrni, de a sorsproblémákról csitt! Ne zavarjuk a dance macabre-ot! Istennőnknél kizárólag azok a kollégáid kebelképesek, akik könnyelműen fognak a húrok pengetésihez, s még csak nem is a saját fájdalmukat-örömüket dalolják, hanem azt, ami az ő, mármint a szent Piac kéjnő erogén zónáit ingerli. És e tájakat a tudomány jelöli ki. Vedd eszedbe, Sanyi, hogy ezután az irodalomítészek nem az írók-költők műveit búvárolják. Ez reakciós dolog. A posztmodern irodalomtudomány tárgymentessé vált, akár dicső elődje; balkézi, de vér szerinti atyja, a tudományos szocializmus. A szakalkalmazottak föladata a műterméstől független ideológiasablonok koholása. A múzsák csókos szeretői firkálhatnak, amit akarnak, a művészetipari fegyőrök addig „nem látnak” sem verset, sem regényt, sőt képet és oratóriumot sem, amíg elméletet nem ismernek róla. Homlokpuszit tőlük kell kérni. Ha az elmélet illik az ő ideológiájuk sablonjába, akkor a mintájára kisütött mű is az ítész tekintete elé somfordálhat. Ha megkapja a járlatlevelet, akkor mehet a tankönyvbe, a világpiacra. Oda bizony! Lásd be, hogy ez mily hatalmas előrelépés a szocialista realizmushoz képest! A szocreál hivatalos bélyegzője – lásd még: szennyfolt, a Vadállat jele – legföljebb a KGST-be eresztette be a törekvőket.

Az ily módon szabványosított-engedélyezett – ISO! – mű alakú nyomtatványok ezek után szabadon profitorientálódhatnak az irodalmi export-importban. Természetesen a sznobok jól megvásárolják, és éppen annyira olvassák őket, mint a villamosított fogkeféjüket. Hivatali idejükön kívül persze a tudós bírálók sem gyönyörködnek mennybemenesztettjeikben. Bolondok volnának, hisz pajkostársaik, az egészségügyi, gazdasági, oktatási és egyéb reformerek sem önmagukon és családjukon próbálják ki ötleteiket.