Tarkovszkij álma
Kovács Katáng Ferenc
2008 // 01
Arra fordítod arcod
hol a felhőtlen horizonton
Tarkovszkij szélfútta
gabonatáblái hajladoznak
Vár ott valaki
kerítésnek dőlve
távolba révedő tekintettel
alma lapul mindkét zsebében
A szamovár halk nótát serceg
aranyló lében fonnyadt tealevélről
darabka süvegcukorra szürcsölsz
kék mintás tányér pereméről
A kosárban alma és dió
tarka kendőbe tekert
feketekenyértégla
asztal sarkán fáradt kucsma
Aki rád várt
minden mozdulatod lesi
dió roppan ujjaid közt
olajos magva almaízbe fullad
Asztal alatt összeérő lábak
egymást kerülgető tekintetek
Elmenni sem könnyű
a kerítést támasztja újra
ki könnyeit visszatartva
rólad álmodott
Tarkovszkij lovai almát
ropogtatnak, az ajtó nyitva
a huzattal felhők tódulnak
kék falú szobák zugába
Kihűlt a szürke napkorong
hideg párát sóhajt a nyírfák közé
puskás emberek űzik egybe
a felriasztott vadakat
Csahol, csattog és rikolt a táj
ág roppan a lábak alatt
a hangrobbanás határán
tollpelyhekbe fullad a csend
Csatakos lovak ropogtatják
a ládákban megbújt éjszakát
bagolyleste vak időben
sorban bandukolnak
Aki téged várt, egyre hallgat
a szamovár kihűlt hitvesi ágy
dióhéj, morzsák
légy a süvegcukor torzón
Résnyire préselt fény
a behúzott ablaktáblák élén
egy sóhaj még átsuhan
mielőtt mindent elönt az éj
Csillagok tűzdelik az eget
tócsákról felpattanó
szikra fényzuhatag, csapdában
az idő, az álom, a csend.