×

Tévedés; Szóvers 1956-ra; Fohász

Végh Attila

2007 // 04
Tévedés

Volt, hogy összetévesztettelek valakivel,
akit nem ismerek, de most már késő.
Nem vagy ők. Szereped van nálam.
Most már legrosszabb esetben is csak
veled téveszthetlek össze.
Benned történik meg a fatális hiba,
a házibuliban, ahová veled érkezem.
Már az ajtóból megpillantalak.
Hozzád lépünk. „Engedjétek meg, hogy
összetévesszelek benneteket. Ez te vagy.
Ez meg te.” Azzal elengedem a kezed,
te helyet cserélsz, én kézen foglak.
„Úgy. Most már mehetünk. Szia.”
Távozunk. A buli egy tévedéssel több.
Nem sokkal utánunk megint csöngetnek.
Újabb tévesztő érkezett. Téved és távozik.
Amikor már mindenkit összetévesztettek,
az árnyékbuli levegője sóhajt. Soha ilyen
tág tér a szeánsznak. A tévedők egymásra
néznek, körbeülik a hatalmas csontasztalt.
Szemükben elszánt esték. Összeérintik ujjaik.
Zár az áramkör, az idézőkön végigfut, kisül.
Tévotthonaikban a hazatértek mind elterülnek.
A padlóra zuhanok. Azt hiszem, infarktus.
Érzem, közel a halál. Fölém hajolsz. Az
utolsó kép: hajad szemembe lóg. Az utolsó
szavakat szomorúan mondod: „Azt hiszed,
haldokolsz? Tévedsz. Isten hozott a világban.”

Szóvers 1956-ra

CÍMER FREI

Fohász

Jöjj el, Bethor, segíts meg engem, aki megnyitottam szellemkapum szárnyait, mert emlékszem az eljövendő röpülésre, mert én etetem a még meg nem született
denevért, kinek Togruim lesz majd neve, ki eljön majd, hogy hatalmas, kék lelkeivel elborítsa az éjszakát, kinek szurkos pillantásából csillóözön árad, s megmérgezi a bomló éghajlatot, mert a Föld megérett már a Legszentebb Rohadásra, mert amíg idióta seregei az eget fürkészték, amíg tenyerükből etették a búcsúzást, amíg háziasították a távolság szellemét, s amíg szabadidejükben a Jó piramisát pingálták, addig alant, a tömörség ho­nában, a savószagú mélyben mi, éjjellátók a Rossz tükörgúlájának adtuk életünket, és lásd, Bethor, Vérömlenyek és Húscafrangok Parancsolója, elkészült az irdatlan homokóra, a negatív piramis, a kiherélt fáraók és nyomorékká vert királyok sírkertje, és nem porló ideák feküsznek benne, hanem benne rohangál, őrjöng ádáz cseléded, a Halál, csak arra várva, hogy te, Sebek Bűzhödt Fejedelme, Férgek Gyóntatója, sikolyoddal betöltsd üregét; jöjj hát, Undorító Isten, ölj úgy, mintha élelmet adnál, okádd mohos szívem odvába a fiait felfaló Kronosz, a lepkenyelv-úton vágtázó Sátán és a Nagy Önfertőző erejét, és ezerszer ne legyen remény; szard tele, Belek Tekergő Rémhercege, a végtelen tölcsért, a fordított földmélyi piramis emléklatrináját, szívd magadba a talaj vak lakóinak akaratát, pumpáld baljóslatú lelkünk a reménykedők, a hívők és a szeretők évezredes panoptikumába, és borítson el mindent a gyötrelem, pupillámban robbanjon fel a Hold, perzselje föl szívek millióit, és te, Halvaszületettek Dajkája, szüld világgá a dögvész véres, ordító csillagát: Uram, fogadj szolgáid közé, nyisd meg előttem a szürke sereget, engedd, hogy én is a politikusi pályát válasszam!

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben