kutyák, hold

apró szemű szemtelen eső
mossa el a nemrégi nappalt
a nedves útról
visszatükröződnek a város
oszloptetőkre aggatott
csillagai

aszfaltpatakok aszfaltfolyók
aszfalttavaktengerek

csavargók ölelkeznek
a koszos padokkal
altatót hortyognak nekik
az öreg platánok

ebben az éjszakában
már minden valakié
az utcák a parkok terek
nem vonítanak a kutyák
és nem vonít a hold
hiszen az ugatások is már
mind valakiék
ahogy tiéd e vers
s az enyém sörrel öntözött
késői vacsorám

de legalább megvan
az irány és a cél

megcsónakázhatatlan
meghajózhatatlan
aszfaltfolyó

hazalépkedek