Ősfa; Nyers hajnalban; Könnyel és irgalommal; Csengők mennydörgő hangja

Ősfa

Szerettem volna lenni én tölgyfa,
de gyermekké tett a sors helyette.
Nőtt mellém, hogy óvjon, egy asszony-fa,
olyan, ki mélyen markol a földbe.

Miként rám, úgy rakták a fészket
ágbogain a madarak.
Egy percem mellette el nem enyészett.
Nagy nő lett, nagy asszony is maradt.

Szórja lombjait a vén tölgyfa,
ráhajtom hűvé lett fejemet,
s ő, mintha ölébe takarna,
hullatja, dönti rám a levelet.

Áldozom asszonyom nyirkain végsőt,
áldozom, s álmodozom,
hogy újra kezdenék minden hétfőt
mellette minden vasárnapon.

Nyers hajnalban

Állva vártam a virradatot,
sarjú gyepen, madárricsajban,
csíz, pinty zajongott, szólt a kakukk,
bent Vivaldi-zene pityegett halkan.

A fehér liliom kék ködben játszott,
széttárva bókolt a Bence-virág,
kutyám a bukszusban valamit rágott,
lehajlott a párás rózsafaág.

Bort töltöttem még pintes kannámból,
az illett ilyen nyers pillanathoz.
A pók a sarokban sötéten posztolt,
légy-skalpokat fűzött potrohához.

Aztán megint a padhoz kaptattam,
már hatalmas vörös vérszem igézett,
farkasszemet néztünk,
ő bírta jobban,
s mámorban skribáltam le az egészet.

Könnyel és irgalommal

Csak a sok ember lehet szép,
és köztük legszebb az egyetlen.
Uram, engem miszlikre szedj szét,
ám maradhassak mégis egyben.

Legyek mindig egynek bolondja,
de bennem ő százakat lásson.
Cseréljem föl az egyet sokra,
de az az egy szívmélyig ásson.

Legyek számára regiment,
ki egy kardsuhintásra él, hal.
De egyetlenként élje meg
sorsom könnyel és irgalommal.

Csengők mennydörgő hangja

Ködöt legel a szél a Badacsonyról,
s a hold kampója
Isten kezében ragyog.
Az ember ilyenkor nem a holnapra gondol,
bár karistolják szívét
a csillagok.

Foltos juhod voltam én, Uram,
bár jobban tetszett volna lennem
fehérnek.
Magasztal Téged mégis szomorúan
meghimbált csengőm,
ha már nem karének!

Csengőt raktak rám, s ez is  fehérség.
Kedvedre vagyok, néha azt gondolom.
Híred vigyázom, hisz Te a mindenség
fölött pásztorkodsz,
nemcsak a Badacsonyon.

Szavam bezártad, völgyön túl nem hat,
pedig hogy ráznék
világnagy harangot.
Maholnap a kiscsengő is
elhallgat.
De mi benne hallgat,
az is a Te mennydörgő hangod.