×

Az 1956-os magyar forradalom öröksége

Nagy Károly

2006 // 10
A szabadság, a demokrácia, az emberi jogok érvényesítése olyan elemi és természetes szükséglet, mint az egészség. Az elnyomattatás, a hátrányos megkülönböztetés, a jogfosztottság az betegség. A totális diktatúra zsarnoksága: maga a halál...

Az 1956. október 23-a és november 4-e közötti napokban Magyarországon majd mindannyian úgy éreztük magunkat, mint akiket halottaiból támasztott fel a forradalom. A mámoros öröm napjai voltak ezek. Kacagtunk és sírtunk, az igazság rég betiltott szavait ittuk és dadogtuk, sokáig elfojtott himnuszunk dallamai szakadtak föl szívünkből. De a komoly, elszánt józanság tízszer huszonnégy órája is volt ez a rövid kegyelmi idő. Lázban égve fogalmaztuk nyilatkozatainkat, terveinket a diktatúra szerkezetének lebontására, a függetlenség, a demokrácia, a szabadságjogok társadalma feltételeinek megteremtésére – szervezkedtünk, küzdöttünk, harcoltunk, tanácskoztunk, tárgyaltunk és szavaztunk.

Ezt a feltámadást, ezt a reményt, ezt az alkotó, országos demokratikus kibontakozást fojtotta vérbe a Szovjetunió fegyveres agressziója. A szabadság hozsannáját a börtönök, a kelet felé deportáló marhavagonok, a pufajkás-karhatalmista sortüzek, a kínzókamrák, az akasztófák terrorja némította el.

Mi lehet e tizenkét nap tanulsága? Mi az 1956-os magyar forradalom öröksége?

Nemzetközi történelmi jelentősége ma már nyilvánvaló: az 1956-os magyar forradalom volt a szovjet birodalom bukásának egyik első előidéző eseménye. Milovan Gyilasz ezt már 1956 novemberében megjósolta, amikor a New York-i New Leadernek ezt nyilatkozta: „A magyarországi forradalom a kommunizmus végének kezdetét jelenti”. Albert Camus francia filozófus pedig ezt írta: „A népfelkelés első budapesti süvöltései porként söpörték el a tudálékos, rövidlátó, hamis és hazug-szép filozófiákat, magyarázkodásokat és doktrínákat. Az oly sokáig megcsúfolt igazság, a meztelen igazság robbant a világ szeme elé.”

És mihelyt az igazság, a meztelen igazság a maga megsemmisítő egyszerűségével nyilvánvalóvá vált, többé semmiféle orwelli hazugságözön nem tudta visszaagymosni a bizarr rémképeket, miszerint a háború az tulajdonképpen béke; az elnyomás az szabadság, és a forradalom az ellenforradalom. Ötvenhatban megtanultuk és a világ elé tártuk az alapigazságot: egy országot, egy társadalmat nem ideológiák határoznak meg, nem dogmák és elméletek minősítenek, hanem a szabadság megléte, mértéke vagy hiánya. Minden ideológia és doktrína felhasználható az erőszak, az elnyomás igazolására, magyarázására, legitimálására, mindegy, hogy minek nevezik: fasizmusnak vagy antifasizmusnak, kommunizmusnak vagy antikommunizmusnak, rasszizmusnak, kapitalizmusnak, szocializmusnak, vallási vagy etnikai fanatizmusnak. József Attila ezt így fejezte ki: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet...”

A szabadság: létszükséglet. Ez volt az ’56-os forradalom kitörésének egyik szikraforrása is. Ahogy egy tizennyolc éves diáklány vallotta az ENSZ különbizottságának 1957-ben: „Szabadságot akartunk, nem jólétet. Lehet, hogy kenyerünk se volt, és sokunknak nem volt megélhetési lehetőségünk se – de mi szabadságot akartunk! Hazugságok között nőttünk fel. Állandóan hazudnunk kellett. Egy ép gondolatunk nem lehetett, mert mindent belénk fojtottak. Gondolatszabadságot akartunk!”

Szabadságot akartunk, és ez függetlenséget, önrendelkezést jelent. Ehhez önkormányzatra van szükség. A forradalom első napjai alatt drámai spontaneitással és egyidejűséggel országszerte mindenütt megalakultak a forradalmi tanácsok, nemzeti tanácsok, munkástanácsok. Sokan e tanácsok megválasztását és működését tekintették a forradalom legjelentősebb vívmányának. Hannah Arendt filozófus így írt erről A totalitarianizmus eredete című alapművében: „Nem volt káosz, nem volt rablás, nem volt fosztogatás. Tömeges boszúálló emberölés sem történt – a néhány ÁVH-tiszt nyilvános felakasztása rendkívüli mértékletességről és körültekintésről tanúskodott. A talán előfeltételezhető csőcselékuralom helyett majdnem azonnal, a felkeléssel egyidejűleg megalakultak a forradalmi és munkástanácsok. E tanácsok megválasztása és működése legvilágosabb jele volt a diktatúrával és a zsarnoksággal szemben a demokrácia és a szabadság fellendülésének.”

A forradalmi tanácsok működtetése azt is jelentette, hogy a magyar nép nemcsak megszüntetni, megtagadni, lebontani akart, hanem alkotni, megteremteni, felépíteni is. Embertelen, elnyomó diktatúrát megszüntetni és emberséges, demokratikus társadalmat építeni.

Két hét természetesen nem elég egy új, szabad társadalom kialakítására, de annak előfeltételei megteremtésére elégnek bizonyult tíz nap. Az egyik legfontosabb előfeltétel az önbizalom visszaszerzése volt. Amikor legördült szívünkről az életünk minden területén minden percünket átható, testet-lelket bénító félelemérzet, akkor el tudtuk kezdeni építgetni a demokratikus viselkedés kereteit. Ahogy Bibó István, egyik legnagyobb politikai gondolkodónk fogalmazta meg szállóigévé vált megfigyelésében: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni...”

Bibó Istvánnak a személyes bátorsága is legendássá vált. November 4-e véres vasárnapján, a szovjet ágyúk, tankok és repülők pusztító inváziója hajnalán ő volt a forradalmi Nagy Imre-kormány egyetlen tagja, aki a Parlamentben maradt. Leült egy írógéphez, és „Magyarok!” címmel proklamációt fogalmazott. Írógép küzdött tankokkal, érvek szegültek szembe áruló terrorral, szavak, gondolatok – golyókkal. Ezt írta ekkor többek között: „Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.”

Mi hát az 1956-os magyar forradalom tanulsága, öröksége? Egyéb fontos tényezők mellett az, hogy az igazság, az önrendelkezés, a szabadság, a félelem nélküli élet, a demokrácia olyan alapvető egyéni és társadalmi szükséglet, amelynek eléréséért az ember minden áldozatra kész.

És ez az örökség, ez az üzenet nemcsak Magyarországra vonatkozik, és nemcsak a távoli múltra érvényes, muzeális kincs. Ez a tanulság nemcsak ott és akkor, hanem itt is és most is fontos, sőt egyetemes és a jövő számára is erőt adó érték. Úgy, ahogy ezt már Bibó István is tudta, amikor két hónappal 1957. májusi letartóztatása előtt ezt írta: „A magyar népnek […] feladata, hogy minden rágalommal, feledéssel és elszürküléssel szemben tisztán őrizze meg a maga forradalmának zászlaját, mely az emberiség szabadabb jövőjének a zászlaja is.”

*

Az Amerikában élő szociológiaprofesszor angol nyelvű írásának magyar változata: Nagy Károly–Peter Pastor ed.: The Legacy of the 1956 Hungarian Revolution. Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör, Hungarian Alumni Association, 1996.

Nagy Károly

Szociológus, egyetemi tanár. 1956 októberében az Erdősmecske Forradalmi Nemzeti Tanács elnökévé választották, majd novemberben elhagyta Magyarországot. A Rutgers egyetemen tanult, és a New York-i New School for Social Researchen doktorált. Számos angol és magyar nyelvű tanulmánya, cikke jelent meg. A New Brunswick-i magyar közösségnek, valamint az Anyanyelvi Konferenciának vezető egyénisége.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben