Ideje van; Pilinszky tükréből

Ideje van

Nagy Lászlóval

Hogy lerázva végre a múlt,
Velem a szörnyű düh végre
Halálba ártalmatlanult,
S hízelgő szavak fonódnak

Fehér falra mohaéknek;

Most, amikor szabad mindent:
Hírbe szentülhet a senki,
Röhöghetik azt, aki szent,
S bűzök ezer csatornája
Latrok dicsőségét zengi;

Tahó, júdás tündökölnek,
Csürhének elég a bármi,
Jó, hogy ma még meg nem ölnek,
Addig is az igazaknak
Kell itt szemlesütve járni.

Most van ideje, eljövök.
Benézek a bálterembe,
Hol talpatok alá röfög
A banda: mint az ítélet,
Úgy nézek veletek szembe.

Ne féljetek, nem zörgetek
Vitrinetekben porcelánt:
Nem vagyok misétlen lélek,
De tűzben nevezek néven
Újra virágot és csalánt;

Föltépem a táncparkettet,
Megetetem akkor este
Veletek az etikettet,
Irgalmatlan haragomtól
Sírni fogtok földre esve.

Jövök felhők bikáival,
Dúlatok gazvetésben,
Villámszarvuk szablyáival
Reggelre ha rendet vágtam,
Megtérek, mint az a másik,
Talpig gyöngyverítékben.

Pilinszky tükréből

Lámpaoszlop görnyed: epét hány,
Undorodva térne ki az út.
Megtartja az időtlen botrány.
Bent vérrel csöppen a falikút.

*

Nyitott ablak, mégis vaksüket.
Oly valószínűtlen minden.
Szenvtelen óra: Hold üget.
Vallatja egymást ember, Isten.

*

Veled akarnék szót érteni,
De a némaság a szürkülettel megül.
Szikrázó szavaid zuhannak
A csillaggal lyuggatott, konok ég mögül.

*

Bűntől tisztán, tisztaságtól bűnösen:
Gyermekben zokog így a lélek.
Ördögűző, józan férfikorban
Azt hittem, már semmitől se félek.

*

Ha szó sincs rá, mégis kimondva
Minden rettenet,
Ki emel ki véres lucsokból
Óriás halfejet.

*

És ki áll meg ott,
Ahol megállni nem lehet.
Méretlen idő,
Mióta ontják véremet.

*

Célozza hosszan lámpa fénykeresztje,
Fölötte bakó a rutin, fegyelem.
Bibliáját, keresztjét el ne ejtse:
Nem gondja már se végzet, se kegyelem.