A mélypont megkísértése; Baljós ösztönzések; Nem óda, csak „főpróba”

A mélypont megkísértése

Bárcsak találnék szavakat:
Isten gondviselése, kegy;
avagy pech – piszkos balszerencse.
(Horpadt mellkasomat ki mentse
hőség, hűvös permet alatt?)

Ráncok mögül az ember arca
kisüt, nyiroklében forog –
szédít a fény, hajtok sikerre,
mint a bogár keringek, persze
csak önmagam körül. A hajsza

mint égitestek vallatása;
fojtogató burok. „Hol a
törzse, gyökértelen lábszára?
Izmaiból könnyű moha
lesz: közönyös szél rongyszakálla.”

Az ádámcsutkám fölkiált még
ég és pokol közt dagadozva;
csupa csatak vagy lázas torzsa.
Szennyes szó, tajtékos tivornya
vonz, közszemlére ha kiállnék.

Arccal a sárban, a salakban.
Ernyedt izmok, lanyhul a vágy –
életet kaptam; az álom csaló.
Mire várok, ha a való
világ visszafordíthatatlan?

2005. április 12.

Baljós ösztönzések

1.

bástyahomlokod térképarcod
meg nem vesztegethető –
hazafi!
sejtjeid R(r)ákos-mezejére az idő
véredben oldott sója
hazahí

percek porcogtatják kétkedő
gerincedet

hol kipusztult spermamagány van
lágyékodon derékszög-árnyban
a sáfrányerezet
hónaljad szórványrejtekében bolond-
gombatelep

felköhögöd a rezervátumi
madártojás fekete pettyeit
és amit üveghártyájára
az emlékezés kivetít

a vércseppeket
a képzelet nemzette (képzelt) nemzetet

2.

sötét merénylet földön égen
megkopott értelmetlen éden

az ösztön mégsem élhet gyáván
átüt a halál álruháján

2005. április 13.

Nem óda, csak „főpróba”

Kiket álmomban is reinkarnáltam,
nem csupán éber bódulatban: Nektek
tartozásomat leróni hálátlan
dolog lesz odaát (lám, máris kezdek
zavarba jönni, boldog Mesterek!)
A Múzsa csókja szinte semmi – várom,
hogy viszontlássam horpadt fejetek;
reméltem, kifoghatok a halálon:
hosszú estéken hosszú verseket
motyogva ima helyett, Tőletek.
Világvárosok ködét kiköhögve,
szédelgő főm – fogadjatok örökbe –
csoda híján hadd érinthesse meg
kankalinsárga mellényeteket.

2005. június 11.