Két tűz között
romantikus vígjáték, I/2. rész
Mészöly Dezső
2005 // 09
Második felvonás
I. jelenet
A Szent István-székesegyház előtt.
– Antal és Vencel várakozik –
M. Antal (a toronyórára pillant)
Korán érkeztünk! Bosszantó eset!
Csak várni, várni!… Nincs keservesebb!
Vencel
Majd szóval tartom az urat. Talán
úgy jobban bírja, hogyha jár a szám.
M. Antal
Gonosz Szerencse packázik velem.
Vencel
Már megbocsásson… mi ez? Szerelem?
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Szép mátkájára alig vet szemet
az én uram, de szédülten fut ám
egy sűrű fátyol födte hölgy után!
Nem tudni: zsenge vagy már hervatag?
Most bimbózik, vagy pártában maradt?
Facér?… Kacér?… Okos vagy oktalan?
Horgas, fitos vagy krumpliorra van?
Éjszínü fátyol és hószínü kéz…
Itélni ennyiből igen nehéz.
Ki ítél könyvrül a kötés után?
Pengérül a hüvely után csupán?
Mit ér, ha mutatós? Mit ér, ha szép?
Mi a hüvely?…
M. Antal
Elég, elég, elég!
Nincs semmi kedvem hüvelyezni itt
a hüvely csínját-bínját, titkait!
Vencel
A hüvely csak úgy kiszaladt a számon.
Hanem a zacskó…
M. Antal
Zacskó?
Vencel
Bánva bánom
a pénzeszacskó vesztit. Kétlem én,
hogy visszahozza ez a… hölgyemény…
M. Antal
Mi? „Hölgyemény”? Ez meg miféle szó?
Vencel
Jobb híján mondtam. Ez kimondható.
M. Antal
Kimondhatatlan mocskos szád, szived!
Megszégyenülsz hamar, ha nem hiszed,
hogy nemsokára itt a hölgy – s vele
a pénzeszacskó, arannyal tele.
Vencel
Jó, jó… de azért nehogy elszalasszon
olyan pártit, mint Orsika kisasszony!
Koslatni más után – ugyan minek?
Mi híja van mátkájának?
M. Antal
Hideg.
S oly átlátszó, mint egy vizespohár.
Vencel
Titokzatos legyen, mint egy mocsár,
csalóka fényű, vészhozó lidérc?
M. Antal
Beszélsz, beszélsz – ezer szóval mit érsz?!
Nem érted a legfontosabbat, azt,
mi egyre vonz, mi váltig itt maraszt…
De pszt! Nem hallod?
Vencel
Léptek! Erre jönnek!
Egy úr meg egy hölgy…
M. Antal
Csitt! Egy szót se többet!
(Mindketten egy oszlop mögé húzódnak.)
Jön a gyászruhás, fátylas Huszár Orsolya. A festő Mészel Viktor ráköszön.
M. Viktor (bókolva)
A Jó Szerencse rám nevet,
hogy itt találom Hölgyemet!
Csak az a fátyol, az ne volna!
Örökké vésszel fenyeget,
de vonz is, mint úszót az örvény…
Ám ne feledjük: ősi törvény,
hogy alamizsna kérhető
a dóm előtt. Szép Hölgy, kegyed
tán enged kérnem egy kegyet.
H. Orsolya
Mi volna az?
M. Viktor
Kis művelet.
Fátyoltalan mutassa meg
csak fél szemének drágagyöngyét!
H. Orsolya
Merész kérés. De hangja gyöngéd…
Szép szónak mindig engedek.
(Kivillantja fél szemét a fátyol alól.)
M. Viktor (fojtottan)
Ő az valóban! Istenem!…
Üdvösség volt lefestenem!
(Hangosan)
Hölgyem, rendelkezzék velem!
Minden szava parancs nekem!
H. Orsolya
Ez kedves. – Lát ott egy urat
a bejárati bolt alatt?
M. Viktor (odanézve)
Barátom ő és rokonom.
H. Orsolya
Engedjen véle szólanom
pár hűvös szót – rövid leszek.
M. Viktor
Ha kegyed az, kiért eped,
s most itt lehűti őt… Nos, ez
örök hálára kötelez.
H. Orsolya
Tudassa hát kérésemet!
M. Viktor (a várakozó Antalhoz megy)
Szervusz, rokon! A hölgy amott
üzeni, hogy pár röpke szót
intézne hozzád. Jól vigyázz,
mert fátylán s köntösén a gyász
– bár tisztes – nem veszélytelen.
M. Antal
Most kíván szólni énvelem?
M. Viktor
Azért küld hozzád.
M. Antal
Istenem!
Ez Ő, bizonnyal Ő – igen!
Vencel
Ej, úrfi, ez a gyászruhás
könnyen lehet akárki más.
Hány kóricál igy Bécsben itt!
M. Antal
Ő az! Nézd karcsu termetit!
(Viktorhoz fordul.)
A hölgynek mondd, megtisztel Ő!
M. Viktor (visszatérve Orsolyához)
Azt mondja, hogy kitüntető
kérése, Hölgyem! – Én megyek.
(Távoztában, mintegy magának mondja.)
Jó- vagy balsorsom ez a nő:
megölhet – s boldoggá tehet! (El.)
M. Antal (a fátylas, gyászruhás Orsolyához megy, s meghajol)
Hölgyem, rendelkezzék velem!
Vencel (ujjával csettint)
Megadja módját tisztesen!
M. Antal (Vencelhez)
Most hagyj magamra engemet!
Vencel
Jó, jó, de messze nem megyek.
(Odébbáll.)
H. Orsolya (lehúzva jobbjáról a kesztyűt)
Tán ismerős e kéz, lovag?
M. Antal
Ó, párja nincs a nap alatt!
H. Orsolya
Eljöttem, mert szavam kötött.
M. Antal
Ha nemcsak szótartó, de több:
nagylelkü is, úgy sor kerül
most arra is, hogy rám derül
szép arca fénye, mint a Nap,
mely rejtezett felhő alatt,
de végre most…
H. Orsolya
Hadd folytatom!
Volt idejönnöm más okom:
a tárca, melyhez nincs jogom.
Amíg nálam van, nyugtalan
a lelkem, furdal untalan.
Reméltem, itt majd megtudom,
kié valóban…
M. Antal (szavába vág)
S az vajon
nem bántja, hogy a más szivét
magánál tartja? Semmiség,
hogy ott rabként senyved szegény?
H. Orsolya
Kinek szive?
M. Antal
Kié? Enyém!
H. Orsolya
Volt egy álmatlan éjszakám
e szív miatt. Rabom? Talán
inkább ravasz kis zsarnokom,
ki – hogyha van rá alkalom –
lobogva ontja bókjait,
s görögtüzével elvakít.
Csapdába estem volna itt,
ha egy véletlen nem segít.
Sétálgattunk egy régi jó
barátnőmmel, s egy légió
finom, bizalmas ügy között
ön is, barátom, szóba jött.
Nos, így tudtam meg, hogy szegény
„rabom”: szerelmes vőlegény,
az én barátnőm jegyese!
M. Antal
Nem igaz annak fele se!
Igy nem igaz! Mit megtudott
jegyességemről, nem titok:
érdektelen história,
nevetséges frigy, amit a
szülők kötöttek gyermekek
gyanútlan kis feje felett
még hajdanán… Felejtsük el!
Szivem rég más ütemre ver!
E szív, mint Föld a Nap körül
kering a Fátylas Hölgy körül,
s egyetlen gondja van neki,
hogy az mivel kecsegteti!
De sorsom bármily mostoha,
a próbát állom emberül:
más párom nem lehet soha!
Soha!
H. Orsolya
Megszédülök szavától…
M. Antal
Lehull-e végre hát a fátyol?
H. Orsolya
Nem! Bármit inkább levetek!
Tudom, hogy ön most kinevet…
De kérve kérem: értse meg
riadt, szorongó lelkemet!
Ön elképzelt, fölépitett
egy tündöklő, oltári képet,
mit én valómmal föl nem érek.
(Kis szünet)
De persze azt sem akarom,
hogy az a vágy, mely oly nagyon
lobogva ég az ön szivében,
mint árva gyertyaszál leégjen,
s kihűljön… Hadd kérjem tehát
Istenre, ki szivünkbe lát,
és bölcs Atyánk, ha áld, ha ver:
még most az egyszer érje be
látvány helyett egy esküvel!
M. Antal
Halljam! Hogyan szól esküje?
H. Orsolya
Megesküszöm, hogy engemet
ravasz számitás nem vezet.
Eskümhöz még hozzáteszem
nyilt szóval, tisztességesen:
mátkájánál se szebb, se jobb,
se rútabb, rosszabb nem vagyok.
M. Antal
Hiszem, tudom: százszor különb!
H. Orsolya
Lovagszavára kérem önt:
előttem meg ne sértse őt!
Tudom, hogy mi tüzet szitott
szivében, az csak a titok,
csak a derengő rejtelem,
mitől vágy lesz a sejtelem,
és égig csap a lángolás –
igen: a titok! Semmi más!
Legyen szabad kérnem tehát
egy döntő elhatározást
öntől, uram. Szakítsa meg
jegyességét, mi engemet
nem hagy nyugodnom – s ahelyett,
hogy ott lakik vendég gyanánt
a választottja közelében,
keressen másik lakhelyet!
M. Antal
Akár ma még!
H. Orsolya
Segíthetek
találni új vendégszobát,
a közelünkben is, lovag!
Hiszem, hogy ott egy perc alatt
a sok borúra fény derül.
M. Antal
Örök hálára kötelez!
H. Orsolya
Eh, semmiség.
M. Antal
Tudom, mi ez!
S hogy megnyugtassam jó szivét,
bizalmasan megsúghatom:
aki kegyedet az imént
idekisérte, rokonom –
és tőle magától tudom,
hogy forró vággyal, komolyan
szereti azt… Hogyan… hogyan
nevezzem… azt, kit a világ
az én mátkámnak tart… De hát…
H. Orsolya
Kár is folytatnia szavát:
az egész bécsi társaság
jól tudja ezt – én magam is.
M. Antal
S a híresztelés nem hamis!
Én rajta leszek majd, hogy ők
eggyé legyenek mielőbb!
Egy libériás futár érkezik, s bókol Orsolya előtt.
Futár
Urnőm, a mise véget ért,
s megáldva elszéledt a nép.
H. Orsolya
Nem hajt a tatár! Várj reám
amott a fogatok során!
(Antalhoz)
Ha elkisér egy darabon,
örömmel tovább hallgatom.
(Elsétálnak kettesben.)
Vencel
Kolléga úr! megkérhetem,
hogy szóba álljon énvelem?
Futár
Kollégám szép szóval fizet?
Vencel
Nem csak szép szóval! Nem vizet
igér szavam, de jó italt.
Futár
S az ígéret mellett kitart?
Vencel
Ki én! Kivált, ha megtudok
nehány dolgot, mi még titok.
Futár
Ne tartsunk egy kis pihenőt?
Italt elébünk mielőbb!
Vencel (kulacsából kínálja)
Ez csak magyar törköly, de jó,
álltunkban is kortyolható.
Igyunk pertút!
Futár
Isten neki!
Vencel
Legyen szabad megkérdeni
itóka közben tőled egyet!
Mióta szolgálod a hölgyed?
Futár
Annak még két órája sincsen.
Vencel
Két órája se? Boldog Isten!
Futár
Egy jó formájú kis „madám”
beszerzett engem hamarán
ilyen libériás lakájnak.
Vencel
S azt sem tudod, kik dirigálnak?
Futár
Nem mindegy az?
Vencel
Hogy volna mán
mindegy neked! Ej, egykomám,
nyilván titoktartást fogadtál!
De én átlátok a szitán!
(Egy tallért vesz elő.)
No, nézd ezt! Hogy tetszik neked?
A szép császárnő díszeleg
képes felén. Tiéd lehet!
Futár
A szép császárnő az enyém?…
Ha kikapós is, vakremény
álmodni azt!
Vencel
Tiéd lehet –
ha nem is Őfelsége, de
a pénze, amit Ő veret!
Futár
Hogyan?
Vencel
Felelj, ha kérdezek!
Futár
Okos kérdésre felelek.
Amott egy kocsma! Asztalán
– grinzingi bor mellett – talán
lekönyökölhetnénk mi együtt…
Vencel
No lám, az eszed végre meggyütt!
(A Futár nyúl a pénz után, de Vencel még nem adja.)
Hohó, majd aztán! Még elébb
halljuk a dolog velejét!
Futár
Mit… mit?
Vencel
Urasszonyod nevét!
Ugy sejtem, selymaság lehet
a köntörfalazás megett.
Futár
Jól van no, megmondom neked:
Polansky grófnő a neve.
Vencel
Polansky?… S hogy kerül ide?
Futár
Polóniából…
Vencel
Mondd tovább!
Futár
Ne kérj genealógiát!
Felséges hölgy. Ezúttal itt
inkognitóban utazik. –
Gyerünk!
(Indulna, de Vencel leinti.)
Vencel
Az én uram jön ott!
Mehetsz, de én még maradok.
(Zsebre vágja az imént fölkínált tallért.)
Futár
Igy jár minden finom lakáj,
ha egy bunkóval szóba áll.
(Dühösen távozik.)
Ismét feltűnik a gyászruhás Orsolya, balján a hű Antallal.
H. Orsolya (kedvesen)
Szép séta volt. És azt, hogy ön
lovagként kísért: köszönöm.
Mély gyászban a vigasztalás
fontos… és senki, senki más
olyan vigasztalást nem ad,
mint ön, nemeslelkű lovag!
A kondoleálók elől
megszöktem… Rossz szokás… megöl.
De az, hogy önt hallhattam itt
– őszintén mondom: boldogít.
Egy jó rokont vesztettem el…
Üresen tátong az a hely
lelkemben, ahol Ő lakott…
Nem is tudom, mikor s miképp
háláljam meg gyöngéd szivét…
M. Antal
Mikor s miképp?… Szaván fogom!
Most, most, most itt az alkalom!
Villantsa rám most legalább
csak egy tündöklő sugarát
szemének! Azt! S ne fátylon át!
H. Orsolya
Ha erre vágyik – ám legyen!
(A gyászfátyolt félrehúzva föltakarja jobb szemét.)
Ime, uram, a jobb szemem!
A párját így már, azt hiszem,
könnyű hozzáképzelni – nem?
M. Antal
Egy új csoda, egy üstökös
vonul most át sötét, ködös
lelkem mezőin végtelen
bájjal, vakító-fényesen!
Vencel
Nem vagyok itt felesleges?
(Indulna.)
M. Antal (karon ragadja)
Velem tarts! Bűvöletbe ess!
Többé ne merd azt mondani,
hogy elszalasztom azt, aki
a mátkámul rendeltetett!
Nézd ezt a páratlan szemet!
Vencel
Úgy sejtem, félszemű lehet.
M. Antal
Befogd a szád, vagy lekenek
egy nyaklevest!
Vencel
Inkább megyek.
(Besurran egy támfal mögé.)
M. Antal (megbűvölten nézve a föltakart szembe)
Ó, hadd legyek ma telhetetlen!
Ily szemmel nem lehet kegyetlen –
mutassa párját is, szerelmem!
Ezer veszélyben, fergetegben
e két szem őrködjék felettem!
H. Orsolya
Imádkozik?… Elhiggyem-e?…
Meghallgatom szavát – ime!
(Orsolya feltakarja bal szemét is,
Antal megbűvölten, némán nézi.)
Nos, jó lovag?…
Most megtörtént a fordulat?…
Mit kincsnek hitt: por és szemét?
Nézné ezerszer szívesebben
mátkája hűséges szemét?
M. Antal
Hogy téved, Egyetlen Szerelmem!
Ezernyi csillag nyári égen
nem bűvöl úgy el, mint e két szem!
H. Orsolya
Dalnok szebben nem énekel!
(Ruhája fodrai közül egy kis kazettát húz elő.)
Hálám jele… Fogadja el!
(Hirtelen ellebben.)
M. Antal (megbűvölten nézi a kazettát)
Madonnám!… Nincs drágább vagyon!
(Most veszi csak észre az ajándékozó eltüntét.)
Ne hagyj el, Őrző Angyalom!
(Felkapja a kazettát, s fut az ellebbent hölgy után.)
A toronyóra harangjátéka jelzi az időt. Kilép a templom kiskapuján Félix lovag, testvérhúgával, Teréziával.
F. Terézia
Bátyám, hallgass rám egy kicsit!
Félix
A gyónás rajtam nem segít.
F. Terézia
Vedd észbe, hogy…
Félix
Az észt, az észt
ne emlegesd! Mi úgy emészt,
a féltékenység, esztelen!
F. Terézia
Nagy átok. Én is ismerem.
Sietni kell!
Félix
Azt elhiszem!
F. Terézia
A szerződés már megvan, igy
hamar megköthető a frigy.
Félix
Beléhalok!
F. Terézia
Én is veled.
Félix (döbbenten)
Mit hallok?… Tárd ki lelkedet!
F. Terézia
Kibírhatatlan, őrjitő,
hogy Orsolyának párja Ő!
Félix
Elég volt!… Még ma délelőtt
vagy magam ölöm meg, vagy Őt!
F. Terézia
Ne, ne! Végünk, ha elragad
ilyen vérengző indulat!
Én abba is beléhalok,
ha meghallom, hogy Ő halott,
mert mindörökre szeretem!
Félix
Holtat szeretni esztelen!
A holtat majd meggyászolod…
De hagyjuk ezt! Az óra üt –
valamit tenni kell ma itt,
hogy ők a szentelt bolt alatt
oltár elé ne álljanak!
F. Terézia
De mit tegyünk így sebtiben?
Félix
Majd azt mondom, hogy Orsolya
már jegyet váltott énvelem.
F. Terézia
El nem hiszik neked soha!
Ki volna rá tanúd?
Félix
Akad…
Pénzért akad egy perc alatt!
F. Terézia
Kalandos terv. Ez nem elég
megtörni kettejük frigyét.
Félix
Ha késleltetnem sikerül,
meglátod: egy héten belül
mint gazdag mágnás megnyerem
a szülők szívét könnyeden.
Móringra is van vagyonom,
s kastélyom, földem, aranyom.
F. Terézia
Antalban nagy a vonzerő!
Félix
Lesz pénzem is oly megnyerő!
F. Terézia
Annyit megmondok jó előre:
ha meghívnak az esküvőre,
én nem megyek! Elköltözöm –
és utánam a vízözön!…
Félix
Nem is kerül sor arra, meglásd!
A vermet ásom lopva folyvást.
F. Terézia
Tanút, tanút, tanút szerezz!
Nincs fontosabb!
Félix
Ej, semmi ez!
Csak bízd rám! Tudd meg: pénz beszél…
A baksis mindennel felér!
Nyugodtan indulj haza most!
Követlek én is hamarost.
(Elsiet jobbra.)
F. Terézia (indul balra, de megtorpan)
Micsoda káosz, Istenem!
Azt sem tudom, hol a fejem!
Vencel (előmerészkedik a támfal mögül, s mélyen meghajol
Terézia előtt, aki összerezzen a meglepetéstől)
Bocsánat, hölgyem! Zavarok?
F. Terézia
Ki az?
Vencel
Kérem, lovász vagyok
a nemes Mészel Antal úrnál…
F. Terézia
S itt kóborolsz?
Vencel
A dolog úgy áll…
nyomát vesztettem… Ha lehet,
én megkérdezném, hogy kegyed
nem látta őt?…
F. Terézia
Mi a neved?
Vencel
Vencelnek keresztelt a pap.
F. Terézia
Vencel, szedd össze jól magad,
mert mostantól én kérdezek.
Vencel
Megtisztel azzal is kegyed.
F. Terézia
Tudsz titkot tartani?
Vencel
Akár…
akár hálószobán a zár.
F. Terézia (elővesz egy gyűrűt)
Vencel, figyelj! Tudod, mi ez?
A hallgatásod díja lesz!
Nyujtsd azt az ujjad: ráhuzom.
(Vencel kinyújtott ujjára húzza a gyűrűt.)
Vencel
Örök hálám, kisasszonyom!
F. Terézia
Tudod-e, hogy én ki vagyok?
Vencel
Csak azt tudom, hogy szép személy,
kivel más dáma föl nem ér.
F. Terézia
Más dáma – senki?… Senki se?
Az se, ki gazdád jegyese?
Vencel
Úgy letromfolja azt kegyed,
akár makk-ász a makk-hetest!
F. Terézia
Nincs egybeforrva Antal úr
ővéle bonthatatlanúl?
Vencel
Hogy egybeforrva véle?… Á, nem!
Egymástul ők oly messze vannak,
akár Makótul Jeruzsálem.
F. Terézia
De akkor mi az oka annak,
hogy Bécsig lovagolt az úrfi?
Ezt, ezt szeretném végre tudni!
Nagyon homályos ez, nagyon!
Vencel
Én megvilágosíthatom.
Azzal kezdem: gazdám szerelmes…
csak épp nem abba, akit elvesz…
vagyis el kéne vennie,
de másért lángol a szive.
F. Terézia
Hogy másért lángol?…
Vencel
Így igaz.
F. Terézia
Ki az? Beszélj! Ki az, ki az?
Vencel
Őróla annyi tudható:
felséges hölgy – inkognitó.
F. Terézia
Felséges? Furcsa! Módfelett
csodás titok van emegett!
Országa, trónja hol lehet?…
Vencel
Az ő országa, tartománya:
aranycsináló tudománya.
Ez többet ér, mint sok remek
kincset kináló drága bánya!
F. Terézia
Tréfálsz velem?
Vencel
Nem én! Nem én!
Nem mese ez! Nem költemény!
Az én gazdám aranya bánja,
hogy ilyen megveszekedett,
boszorkányos nő rabja lett!
Két szép szeméért úgy eped,
hogy mátkaságát veszni hagyja…
Nem folytatom.
F. Terézia
Csak rajta, rajta,
folytasd! Hadd halljam!
Vencel
Mán elég.
F. Terézia
Nem, nem elég!
Vencel
Mi kéne még?
Világos minden, mint a nap.
F. Terézia
Egy csepp reményem sem marad.
Vencel
Dehogynem! Tessék csak figyelni!
Én mondom, hogy nincs veszve semmi!
F. Terézia
Hogy értsem ezt?
Vencel
Nos, az a nő
akármilyen előkelő,
s akármilyen vonzó lehet,
de eddig még csak két szemet
meg egy kis kesztyűtlen kezet
volt ám hajlandó megmutatni!
Hát tessék ennél többet adni!
F. Terézia
Többet… de mit?
Vencel
Hát azt a kis
finom szép orrot, ajkat is,
meg a fogacskák gyöngysorát
mosolyra nyíló szájon át!
Meg azt a két kerekded almát,
kikandikáló keble halmát…
Fogadni mernék bármibe,
úgy lángra gyúl gazdám szive:
nemcsak mátkáját hagyja ott,
de az a felséges kokott,
a fátylas díva is legott
feledve lesz!
(Fejéhez kap.)
Időm lejár!
Most mennem kell: az úrfi vár!
Bocsássa meg nekem kegyed,
ha sebten búcsuzom – s megyek!
(Bókol és elsiet.)
Zaklatott zene zendül.
F. Terézia (nyugtalanul jár körbe-körbe)
Mi zene zeng a föld alól?…
Vagy szívem dobzenéje szól?
Remélhetek?… Nem, nem lehet!
Vagy haladékot nyerhetek?…
Kétség s remény csatáz szivemben.
Valamit tenni kell – de menten!
Időt kell nyerni most, időt!
Halasszák el az esküvőt!
Ha még egy-két napot nyerek –
mindent nyerek! – Megyek, megyek –
a bátyám most otthon lehet –
ha ővele szót érthetek,
tudom, hogy nyugodtabb leszek.
Vagy őrült, vak remény ez is?
Nyomomban már a nemezis?…
(Szárnyaló zene zendül.)
Magasból égi szózat int?…
Rajtam csak imádság segít?
Valami béklyóz, nem ereszt…
De láncomon a szent kereszt!
hadd ostromlom meg az Eget!
(Ajkához emeli a nyakláncon
függő aranyfényű keresztet.)
Jézus, Te ments meg engemet!
(Elsiet.)