S. Benedek András
Nem
„Majd ha… hazug álmok papjai szűnnek”
V. M.
Lőhetnek hátba, halántékon,
Nem ők hozzák el jövendő halálom.
Mikor a sztyeppén vállig eltemettek,
Fordítva arcom szélnek, napkeletnek,
Erőt adott a föld, az őszi eső,
A feketén izzó síromat verdeső.
A görög lány estére kiásott,
S még táltoscsontom se hibázott.
Harmadnap hajnalán jöttek el értem.
Mivé rossadtam vízen, kenyéren.
Áradt a földből fekete átok,
Ahogy ma is rontást hoz reátok.
Poklos a kéz, gyilkos a szándék,
Kígyótojásként roppan a halánték.
Száműzhetsz Keletre, Napnyugatnak,
Csontjaink fölött már nincs hatalmad.
E fölszabdalt földet el nem űzheted,
Nem a belébicsaklott életet.
Ezért hát lőhetnek hátba, halántékon,
Nem ők hozzák el jövendő halálom.
Mint a latinok
Árad az örömszenny. Vezúv.
Gyorsul a hetérák tánca.
A határon már átkelt a barbár,
A gótok betörtek Ravennába.
A honi magyar is elesett,
Sírján már holland virág.
Saint Germain állít sírkövet,
Búcsúztatnak a Tuileriák.
Halott urukkal bölcs lovuk
Nyílzáporban fut Kelet felé,
Testét tajtékos folyók közt
Fekete erdőkbe rejtené.
Hű sólymunk ha ránktalál,
Csőrében hármasfű virága.
Ébred a halott vitéz, és
Felkap horkanó lovára.
Elvetett csontjaink kikelnek.
Új zászlót küld a fejedelem,
És századok vad dühe arat
A hazát bitorló rendeken.
2004. december 6.