Sztravinszkij: Tűzmadár
A zenész pengéje Fuvola,
amivel tudatomért harcol,
szeleteket metsz ki agyamból,
s dobbal döngöli vissza oda…
Kottája marionett-kaloda.
Egyedül kongok ritmusviharban.
Szünet hasít, jő hangjegy-galopp.
Hullámok, hinta és hullahopp –
széthullok hegedű-iramban.
Leszek-e még? E talány iratlan…
Tití, tití, titim, ti-ti-ti,
Abrakadabra agydarabka –
egy hangciklon tölcséralakja
kiszór, s cilinderéből, nini,
kisnyúlként fogok földre hullani.
Mit akarna a kompozitor
egyebet, hisz
hoc erat in votis,
ha mindenből kilóg a Solist,
katarzist… S kenyérért hogy tipor –
kottát visz vodkáért bármikor.
Keresztünk, szólamunk, a megunt,
s jegyzékszámunk kifundáltatott.
Erőszakos hegedű szabott
ki utat, mitől a lágy hárfahúr,
lényegünk, lehangoltan fakul…
Zsebünkben élet-dallam kulcsok.
Andante osontunk grádicson.
Crescendo: Ez a Paradicsom!
– fújtuk. Forte: Becsaptak! – konok
kórusunk halálig tompán morog.