×

Kazal aljából; Talán hatéves ha voltam; Magasztaló ének, melyben az öregedő költő nagymama-feleségét udvarolja; Bach-zene

Kiss Benedek

2005 // 06
Kazal aljából

Verje fel kő a hold udvarát,
virágot teremni nem akar,
csak régi babhüvely, régi babszár –
honnan lett ez, és nevük ki adta?
Nyakig taposhat, ki járni nem rest.
Megülök már a kazal aljában.

Gyengéd a pillanat, befogad, tik-tak,
az óra szigorú, keríti kertjét.
Bekerítődik a rigófütty is
kopogó szem, borhangú száj előtt.

Ismerni fát pedig, olyan almát hoz,
homlokránc azon a cirmok karéja.
Józsefattila-fa… Ültetnék erdőt,
hazát ültetnék abból a fából.

Hogy ne verje kő a hold udvarát,
kipergett babhüvely, babszár ne lepje,
teremjen lucernát, tearózsát,
hogy kitelelhessen
Isten és pókos lova.

Talán hatéves ha voltam

Átvetett lábaim alatt
kígyózó víz
messze szaladt,
aztán új hab jött nyomába.
Táncolt a nagy lábú káka,
meg-megcsapkodta a vizet.
A sás felém pipiskedett.
S hirtelen láttam egy riadt,
villanó, soványka halat
megbújni a zsombó alatt.

S ekkor véget ért a játék.
Valami ős-vágytól űzve
lopóztam felé a vízbe,
belemarkoltam a sásba,
kitéptem. Szisszent a káka,
toporzékolt, s egy perc alatt
felkavarodott a patak,
de rájuk ügyet se vetve
rángó gazzal kiléptettem,
bicskaheggyel pikkelyeztem,
megkínoztam, meggyötörtem,
végül „Halj meg, cápa!” – mondtam,
s a forró homokba dobtam.

Talán hatéves ha voltam.

Ember-voltom igazoltam?

(1963)

Magasztaló ének,
melyben
az öregedő költő
nagymama-feleségét udvarolja

Gyönyörű vagy!

Hogy mondjam hihetőbben,
hogy végre tudjad,
te vagy a legszebb nekem?

Kóstoltam szőlőt én,
cukordinnyét,
kóstoltam gránátalmát,
de mind közt a te ölelésed
volt a legédesebb.

Salamon királlyal énekellek,
ó édesem,
mert a mámorító asszonyi nedvek
ronthatatlan oltáron párolognak,
s előttük térdepel
koldus és király.

Koldusa vagyok én a szerelemnek,
nem tudsz annyit adni belőle,
hogy ajkam megelégedjék,
s nem tudsz oly keveset sem,
hogy királlyá ne tégy általa
nyomban.

Zsibognak érzékeim,
terád vágyakozom én akkor is,
ha tudom: békésen olvasol
a szomszéd szobában.

Ó, ha be tudnék telni veled,
közelebb kerülhetnék az Istenséghez,
kinek számomra
te lettél legtündéribb
lenyomata.

Asszonykám!
Ki teszi azt, hogy
negyven közös évünk múlt immár,
s egymástól néha messzire kóborolva is
egyre jobban imádlak?

Hasonlítalak még ma is
a szűz őzgidához,
melleidet a Gileád hegyéhez,
minden sejted mint hársméz ikrája,
minden sóhajtásod az érett
őszibarack kesernyés ízével leng át,
közelséged hegyi havazás ózonja,
légszomjat okoz a messzeséged.

Szeretnélek a zsebemben hordani mindig,
hogy különbségünk
simogatásnyinak hasson,
hogy sújtani is képes kezem
csikóhajadban turkálhasson,

megtartó vagy, mint a bölcső,
erős vagy, mint a koporsó,

szerelmem:
egyetlenülni tudó asszony!

Bach-zene

Hallga csak, hallga:
hogy hajlonganak a hangok,
mint a halászok
meg a kalászok.

Ember-Isten szól itt
a Nagyistennek,

hogy a földiek tudják
és ne felejtsék:
van örökkévalóság,
ha ideig-óráig is.

Hajlonganak a hangok,
kárász, tükörponty vagy
naphal veti föl magát –
teli lesz velük az ember szákja.

S rendezi, hogy iszákunkba
mindig kerüljön
friss kenyér,
mit ha megszeg a bicska,
C-dúrban roppan,
s a két Isten:
Johann Sebastian s a Mennybéli
komásan egymásra kacsint:
hogy fal az éhes ember,
s hogy tud gyönyörködni!

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben