Egynyári jegyzetek
Nyilas Atilla
2005 // 05
Keresztmetszet
Az egyesület, feleségem
és nagynénémék kegyéből
három hétig megint nyaralhatok.
Az elsőért írni,
a másodikért kitartani,
a harmadikért hálával tartozom.
Úgy néz ki, ősztől
tanítani fogok,
az Isteni Színjátékot olvasom –
Pokol,
Purgatórium,
Paradicsom.
Cipőmúzeum
[„Azért a mesterséggel, melyhez ő ért,
gyötri az folyton”
(Dante: Pokol, XIII, 145–146)]
Miként féltékenységet ébresztő
új ismerősünk beharangozta,
a Szegények Orvosának egykori
szemkórháza helyén működő
márkaboltot féloldalt cipő-
történeti gyűjtemény övezi. A
lábbeli története az emberiség
történetével fonódik egybe. „Naná.”
A papucs a törökökkel került
be hozzánk. „Fapapucs.” Kalucsni.
Bolond- és macskacipő, nyúl-
cipőnek nyoma sincs. A cipész-
műhely szerszámkészlete évezredek
során számottevően nem változott.
Apai nagyapám még tudott cipőt
varrni; „hova lettek az előszobai
gardróbszekrényből a bőr szabás-
minták?” Cipővarrógép. Az egyes
munkaműveletek racionalizálása
a technikai forradalom eredménye
csupán. Felbert Ferenc mester-
levele. Beszkartos cipőm, melyben
gyakran aludtam! S utóbb a titok-
zokni gyűrűs kalendáriumodból.
Nepomuki
Kit koronként viszontlátunk mint
szobrot, és meleg szóval
emlegetünk föl!
Tömlöcbe zártak, kínpadra vontak,
fáklyával égettek, s későbben
a Moldvába öltek,
mert nem adtad ki hagyomány szerint
a romlott életű Vencel királynak
Johanna titkát!
Senki halandó kedvéért nem voltál
hajlandó feltörni a gyónás
szent pecsétjét!
Miért nevedet Isten megdicsőítette,
fölbukó tested ragyogó
fénnyel övezte,
és szavatartó nyelveden nem fogott
háromszázharminchárom
év rohadása!
Utak, hidak, molnárok védszentje,
utazóké, átkelőké, őrletőké,
s magáé a titoké!
Ha egy is volt, mit megtartottam,
arra az egyre kérlek, csak
arra tekints:
oltalmazz minket utazásainkon
kurta haláltól, sérüléstől,
megaláztatástól.