×

1956 – Konszolidáció

Szigethy Gábor

2005 // 05



„Az elmúlt hónapokban a magyar népi demokrácia megerősödött és megengedheti magának: azokat is fiainak, leányainak fogadja, akik vétkeztek ellene.”

1957. május 31-én a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetői, Kádár, Apró, Dögei stb. elvtársak ahhoz már elég erősnek érezték magukat, hogy mindent megengedjenek maguknak.

A Film Színház Muzsika első száma 1957. május 17-én jelent meg – a címlapon Tavaszi fény: bájos ifjú táncosnő virágba borult fák, bokrok között kecsesen spiccel a fűben –, s a lapban szinte szó sem esik politikáról. Az első oldalon ismert, népszerű művészek üdvözlik az új (pontosabban a Színház és Mozi elmúlásával újrainduló) művészeti hetilapot; mindenki annak örül: a művészeket körülmosolygó, a művészetet megkedveltető, népszerűsítő újság kerül az olvasók kezébe. Fejér István főszerkesztő az ötödik oldalon – Egy lap elindul – épp csak megemlíti: „október pusztításai a színházi lap szerkesztőségét is szétdúlták” – ám igazi gondja, félelme csak az: a Film Színház Muzsikát hetente negyedmillió olvasó fogja kézbe venni, forgatni, böngészni. De mert munkáját sokan támogatják, félelme múlik: „Hazánkban ma nincsen elhagyva az, ki bármely poszton a népért küzd. A legjobbak segítik.”

Dodonában fogant szó: a legjobbak. Balról jobbra olvasva: önök, kedves olvasók, kedves nép! Jobbról balra olvasva: önök, drága kommunista elvtársak!

Aztán még egy fél mondat a hajdani polgári sajtó „semmitmondó” nyilatkozatairól, s egy sokatmondó mondatba sűrítve a program: a lap harcolni fog „azok ellen, akik útját állják annak, hogy a művészetek a szocializmus szellemében szabadon fejlődhessenek és a nép érdekeit szolgálják.”

Az első számban ennyi a politika. És hírek, fényképek, beszámolók színházakról, előadásokról, filmekről, koncertekről, operabemutatókról. Elragadtatott sorok Tolnay Kláriról (A kaméliás hölgy), régi emlékeket idéző dicshimnusz Páger Antalról (Földindulás), megrendült főhajtás a tizenhárom év után újra színpadra lépő Kiss Ferenc színészi nagysága előtt (Játék és valóság), Szabó Lőrinc múltidéző költeménye (A miskolci »deszkatemplom«-ban), sok-sok sztárfotó Cannes-ból: Maria Schell, Giulietta Masina, Elisabeth Taylor, Audrey Hepburn – és Törőcsik Mari.

Kiemelt hangsúllyal Németh László írása: Levél Timár Józsefhez, a színészhez, aki Németh László drámai hősének, Széchenyi Istvánnak színpadi megformálására készül.

Hibát, mulasztást megfricskázó gloszsza is akad a lapban: miért nem csak tizenhat éven felülieknek engedélyezett film a remek Bakaruhában (hat moziban játsszák azon a héten Budapesten!), hiszen a film „jelentős hányada Vilma ágyában játszódik”.

Lapozgatom a megsárgult, öreg képes újságot: mintha boldog békeidőkről tudósítana – 1957. május 17-én.

Arról nem írnak: Darvas Ivánt, a Bakaruhában főszereplőjét letartóztatták, azt pedig még Darvas Iván sem sejti, hogy a megerősödött népi demokráciában három évre lehet elítélni semmiért egy ártatlan színészt.

A második szám, közönségcsalogató címlapján szép színésznők – Bara Margit, Marina Vlady – arcképével, május 24-én jelenik meg. A harmadik oldalon már igazi vezércikk: Színház és közönség. „Október embertelen, sebeket szaggató, izgatott, fájdalmas napjai után sokan szemmel láthatóan keresik az igénytelenebb, az értelmet különösebben nem dolgoztató szórakozást.” De természetesen nem a közönséggel van baj, hanem azokkal, akik rosszul keresik a kegyeit (Shakespeare is kereste, s lám, milyen remek darabokat írt!), tehát a színházi vezetőknek kellene – Hámori Ottó szerint – a körmükre nézni. Meg is magyarázza, miért. „Az állam vezetői ezernyi egyéb dologgal voltak elfoglalva az elmúlt hónapokban, nem volt idejük a színházak munkájának közvetlen irányítására…”

Amikor 1957 májusában megvettem az újságot, és színházrajongó kamaszként elolvastam a lap szinte minden sorát, nem valószínű, hogy elállt a lélegzetem, megpillantva ezt a mondatot. (Ha egyáltalán elolvastam e számomra akkor teljesen érdektelen politikai hablatyolást!) De a nálam idősebbek, tapasztaltabbak, az elvtársaikat akasztgató kommunistákról nálam többet tudók biztosan értették a rejtett fenyegetést: az állam vezetőinek (Kádár, Apró, Dögei stb. elvtársaknak) az elmúlt hónapokban nem jutott ideje a színházak közvetlen irányítására, de mert lassan rendeződnek a viszonyok – „jól halad a konszolidáció, kedves elvtársak!” –, most már a színházak közvetlen irányítására is lassan sor kerül. (Hamar előkerült az erre alkalmas elvtárs a kommunisták rondabugyrából. Nem véletlenül nevezték szakmai körökben akkoriban a miniszterhelyettes Aczél Györgyöt a miniszter első felettesének!)

A lapban számtalan fotó a Cannes-ban nyertes filmekről, portré és jegyzet Chaplinről, siratósorok Erich von Stroheimről, beszámoló a Pjatnyickij Együttes budapesti sikeréről, műsorelőzetes a Nemzeti Színházból, olvasnivalónak egy tárcanovella és Apollinaire két költeménye. Nagyon nagyra értékelő kritika olvasható e lapszámban Hubay Miklós Egyik Európa című darabjának bemutatójáról; bár „a darab minden szereplője polgár, nincs bennük semmi haladó”, de ezért felmenthető az író, mert „képzeljék el, hogyan érezné magát Valérék (svájci) villájában egy harcos kommunista, ha például a nagypapát kellene megnyernie a marxizmus tanainak”.

Én a fordítottjáról hallottam akkoriban aggastyán rokonomtól, Kodály Zoltán barátjától egy pompás történetet. Az ötvenes évek elején akadémiai fogadás, díszvacsora. Kodály és felesége egymással szemben ültek, Kodály Zoltánné mellett a miniszter Révai József, aki illendőnek gondolta vacsora közben szóval tartani a nagy muzsikus tiszteletre méltó hitvesét. Mindenki számára váratlanul harsant Emma asszony szemrehányó hangja: „Zoltán! Hová hozott engem? Ez itt mellettem kommunista, és még dicsekszik is vele!”

Ilyenek ezek a polgárok, nincs bennük semmi haladó!

1957. május 4-én mutatták be a Madách Kamara Színházban Németh László Széchenyi-drámáját. A lapban elismerő, méltató kritika jelenik meg, a szerkesztők bizonyára nem sejtik, hogy az előadást néhány nap múlva betiltják.

Lassan rendeződik a helyzet. Konszolidáció: az állam vezetőinek ezernyi egyéb dolog mellett most már jut idejük a színházak közvetlen irányítására is – betiltják a nekik nem tetsző színházi előadásokat.

A Film Színház Muzsika harmadik száma (1957. május 31.) már egyértelmű tükre annak, hogyan is képzelik megnyomorított országunkban a kommunisták – „jól halad a konszolidáció, kedves elvtársak!” – a rendcsinálást.

Darvas József (nép-nemzeti-bolsevik adu ász: író, szerkesztő, országgyűlési képviselő, építésügyi, vallás- és közoktatásügyi, népművelési miniszter, filmgyárigazgató, alelnök a Hazafias Népfrontban, elnök a Magyar Írók Szövetségében, tag az Elnöki Tanácsban) a magyar filmművészet néhány időszerű kérdéséről ír. Író létére – nem könnyű mellébeszélni! – fogalmazási nehézségekkel küszködik. „Itt van például az »Eltüsszentett birodalom«, amelyet különben, szerintem, nyugodtan be lehetne mutatni. Mi ennek a filmnek a fő baja? Az, hogy művészileg gyenge és unalmas.” Tehát az elvtársak nem azért tiltották meg a film bemutatását, mert politikailag ellenségesnek ítélték, hanem azért, mert meg akarták kímélni a dolgozó népet (munkásosztályunkat, dolgozó parasztságunkat, haladó értelmiségünket) a gyenge és unalmas film vetítésekor elkerülhetetlen bosszankodástól.

Az 1956-ban Várkonyi Zoltán irányításával forgatott Keserű igazság nem gyenge, nem unalmas film. De a kommunisták – Bibó István: „az ideológiai mindentudás megszállottjai” – számára veszélyes film. Betiltják. Darvas Józsefet ez nem zavarja. Hallgat róla.

Az elvtársak mindig hittek (hisznek) abban: amiről hallgatnak, amit elhallgatnak – az nincs.

Aztán a lapban egy puha gerincű, nevenincs pártlakáj (-lg-) teszi fel az i-re a pontot: Kell-e Színház- és Filmművészeti Szövetség? Költői kérdés, hisz a Szövetséget ekkor már föloszlatták. De a konszolidáció érdekében néven kell nevezni az ellenséget. A kommunista rendcsinálás, békekötés, társadalmi egyensúlyteremtés lényege, hogy a föld színéről is el kell tüntetni a velük szemben állókat.

Azért kellett föloszlatni a Szövetséget – magyarázza a konszolidáció bizonyítványát a nevenincs pártlakáj –, mert vezetőségébe „magukat kommunistának nevező renegátok segítségével” ellenforradalmi elemek furakodtak be: Szörényi Éva, Darvas Iván, Juhász József, Szakáts Miklós, Somogyvári Rudolf. És a forradalmi bizottsággá alakult vezetőség „nem csupán befolyása alá került az ellenforradalomnak, hanem saját területén kifejezetten szervezte azt”.

Aki nincs ellenünk, az velünk van – hirdetett általános békét Kádár elvtárs, és pufajkásaira bízta a szakszerű végrehajtást. A politikai megoldás egyszerű: ha leszámolunk azokkal, akik nincsenek velünk, senki nem lesz ellenünk.

A Film Színház Muzsikában megjelent írásban név szerint megbélyegzettek közül Szörényi Éva, Juhász József külföldre menekült, velük már a proletárdiktatúrának nincs gondja. Darvas Ivánt, Szakáts Miklóst letartóztatták, Somogyvári Rudolfot egy időre majd vidékre száműzik. Szakáts Miklósnak – ki tudja, miért? – feltűnően gyorsan megbocsátanak, és vezető fővárosi színészt fabrikálnak belőle. Darvas Iván két évet tölt börtönben, szabadulásakor egy pökhendi minisztériumi pártmütyür így oktatja ki: „Vegye tudomásul, Darvas, se most, se öt, se tíz, se tizenöt év múlva, soha! Érti, Darvas? Soha! Soha többé nem léphet magyar színpadra!”

A kommunisták azt hitték (hiszik), ha egyszer birtokukba vették (veszik), akkor örökre övék a világ.

1957. május 23-án letartóztatják Bibó Istvánt, a Nagy Imre-kormány államminiszterét, zajlanak a koncepciós perek, mindenki gyanús, mindenki gyanúsítható. Fekete Gyula, az írószövetség korábbi titkára a börtönben vallatótisztjének a forradalmár Petőfit említi, mire a tiszt csak ennyit mond: „Petőfi? Az is itt ülne most magukkal együtt.”

Már kivégezték az ártatlan orvostanhallgatót, Tóth Ilonát, törvénytelenül Romániába internálták a törvényes magyar kormány tagjait, naponta kísérnek a kisfogházban kivégzésre forradalmárokat, százezer orosz katona béklyózza némaságba az országot, és a forradalmi munkás-paraszt kormány, Kádár, Apró, Dögei stb. elvtársak büszkén állítják: „jól halad a konszolidáció, kedves elvtársak!”

És 1957. május 31-én a Film Színház Muzsika tudtára adja ország-világnak, mi a szocializmus útja megújításra váró színházi életünkben: „… a Szövetségre mindenképpen szükség van, csak persze a párt és az állam által jól irányított, de munkájában önálló Szövetségre.”

Mi is volt a nevenincs pártlakáj kiindulópontja? „Az elmúlt hónapokban a magyar népi demokrácia megerősödött és megengedheti magának: azokat is fiainak, leányainak fogadja, akik vétkeztek ellene.”

A fogalmazás ármányosan kenetteljes, de félreérthetetlen.

Nemcsak a megfélemlített színészek értettek a szóból. Az akkor élt magyarok a legázolt, vérbe fojtott forradalom emlékével szívükben, a szovjet tankokkal leigázott, gyarmatosított hazában görcsbe rándult lélekkel vették tudomásul: itt életben az marad, aki hallgat, aki simul, aki engedelmeskedik.

Hallgattunk. Simultunk. Engedelmeskedtünk.

Volt, aki túlélte. Volt, aki belehalt.

De ki tudja ma már összeszámolni, hány ember gerince tört darabokra azokban az időkben? Hány ember élete tört darabokra, mert egyenes gerinccel akart élni azokban az időkben?

Azokban az időkben, amikor a kommunisták – pufajkások, hivatalnokok, funkcionáriusok – gátlástalanul nyomorították meg, zárták börtönbe, küldték bitófára mindazokat, akik nem voltak hajlandók szó nélkül tudomásul venni, hogy egy maroknyi erőszakos, hataloméhes kisebbség, szovjet fegyverekkel a háta mögött, örökre birtokba akarja venni, mint kirabolható senkiföldjét, Magyarországot.

És e maroknyi, erőszakos, hataloméhes kisebbség konszolidációnak, a népi demokrácia megerősödésének nevezi, amikor pribékjei megalázzák, börtönbe zárják, lemészárolják a kommunistákkal szemben állókat, a kommunistákkal egyet nem értőket, a kommunistáknak nem engedelmeskedőket.

Konszolidáció. Film Színház Muzsika, 1957. május 31. „Megható történet egy árva kisfiúról. Magyarul beszélő szovjet film. A siker útján.


Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben