A hetvenes évek elején, közepén történt. Kérdezés nélkül mondotta nekem Kormos István költő, az Ő legkedvesebb könyve: Bibó István: Harmadik út. Utána kölcsönkaptam Tőle, vagy könyvtári zárt részben olvastam, már nem emlékezem. De olvastam, olvastam Szabó Zoltán gyönyörű előszavát, melyben Bibó 56-ban mint láng a Parlamentben ott lobog. Senki sem tudja, se előtte, se azóta, hogy mi a harmadik út. Nem jobbra, nem balra. Harmadik út meg nincs, sokak szerint az alkohol. Se jobbra, se balra. Hanem a pokolra, ahová kell menni, ha dudás akarsz lenni, ez a harmadik út? Hanem a csillagokra, „csillagos ég, merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám?” – ez a dal, ez a harmadik út? Bibó István ott jár ezen az úton, ott keresd, megismered, kicsit hajlott hátú, szemüveges, kezében bőrönd, most épp Bartók teli bőröndjét Ő viszi.
Hogy éltek itt?
Fodor András-medalion
Kecskeméten, történetünk okán hangsúlyozom, Kecskeméten egy derűs vagy borús reggelen összefutottam az Aranyhomok szálló előtt Fodor Andrással. Feleségét karolva jött. Ne hidd, hogy aranyhomok, futó- homok ez itt, állíthatom. Hogy éltek itt, Szegeden – kérdezte hozzám hajolva András. Beszédben nincs is talán neve, írásban úgy mondják, tollhiba. Jól, mondottam, jól, hiszen itt vagy ott, egyre megy. Eltűnik. Eltűnünk. Szelíd, szorgalmas személye hiányzik.
