Két nővel; Kisimul az; Az igehirdető; Olvasmányélmény; A vadászható állatok; Homokszemcsék; Szóra fakasztott kövek; Már gyűlik; Mars poetica!

Két nővel

Két nővel sétálok az utcán.
Hárman egyszerre lépünk.
Egyik nevet, másiknak sírásra görbül.
Kart karba öltve átvágunk utcákon,
a Barbakánnál balra el.
Egy parkban ülünk órákon át.
Fejünkre koppintanak a gesztenyefák.

A szipogóssal étterembe járok.
Szerelmének titkos zálogát,
sültkrumpli-illatot tűzök gomblyukamba.
Induláskor a sörhabot sálként
nyakam köré tekerem.

A másikkal néha moziba.
Lopva figyelem szájszegletében
az anyajegyet,
hűsége egyetlen bizonyítékát.
Tudja ezt. De rám se ránt.
Gurgulázó nevetésétől
nem hallom a szinkront.

Este mellém fekszenek.
Szívük egy ütemben veri
mellkasukat, a tumbadorát.
Tüdejük tágul, ernyed,
ahogy testükből szökik a vágy.

Kisimul az

Belépek az ajtón,
a táskát balra le, a kabátot jobbra fel.
Egy mozdulattal fejest ugrok a sötétbe,
a szobákat betöltő klórízű csendbe.
Mint egy medence, elnyel a lakás.
Felszínre a mosogató mellett bukkanok.
Megszokom ezt is, az egykedvű csobogást,
hogy nincs már a nevetés, igaz, a szipogás se.
Tizenegy körül elmerülök az ágyban
a feszített tükrű paplan alatt,
körökben fodrozódik felettem a ránc.
Majd kisimul az is.

Az igehirdető

Távolsági buszpályaudvar, Pécs
A járdán egy nő áll.
Szoknyáját
félreveri a szél.
Kezében szatyor,
dagad a tej, a kenyér,
összehúzza magát a szalámi.
Egyik kezében
a hétköznapok kellékei.

Másikban, nyitott tenyerén
szemérmetlenül széttárt könyv.
Mint buja próféták,
kikandikálnak belőle a sorok.
A nő félrevert szoknyával
áll a tömegben.
Parázna Mária
a hazaigyekvők
esküdtszéke előtt.

Olvasmányélmény

Még szótlanok a könyv első lapján a betűk,
a másodikon már meglendülnek az M lábszárai,
hivalkodva illegeti magát előttem az S,
a negyediken paráznán széttárja combjait az A,
oldalakkal arrébb a D panaszkodva felnyüszít,
a közepén hátamba mélyeszti körmeit az E ,
végül úgy hullanak a padlószőnyegre
a bekezdések, mint megerőszakolt fruskák
egy kanapé felhasított kárpitjára.

A vadászható állatok

A vadászható állatok
száma megfogyatkozott.
Inkább piacra megyünk.
Kerül krumpli és karfiol.
Nem, répa nem kell,
van otthon – mert otthonunk
is van. Egy üveg savanyúság még.
És ha már itt vagyunk:
kannás bor, cigaretta.
Később levest főzöl – a gőzben
gyöngyöző homlokod bámulom.
Egy csepp szédülve lezuhan.
Vasárnapi ebéd. Szeretkezés.
Szépen sorban. Végül melleidet
figyelem. Ezeket a kiismerhetetlen,
szemérmetlen, furcsa állatokat.

Homokszemcsék

Abban a városban nem ittam meg
egy korty sört sem
nem mintha érdekelt volna
kendőzetlen undorod
a csehók dohos áporodott
penészes leheletétől
de a folyóparton a nádas mellett
algaszaggal hínárral takaróztunk
az éjszaka reggelre nyálkával
lepte be ruháinkat
ahol feküdtünk ott hevertek körben
eldobált gönceink béklyók
és míg te homokszemcsés
ragacsos nadrágodat
fél lábon ugrálva anyázva
erőltetted magadra
éva combjai jutottak eszembe
már megint – sziszegted
és az járt a fejemben hogy jólesne
most egy korsó sör
de nem volt már időnk.

Szóra fakasztott kövek

Szóra fakasztottam a köveket,
a folyosók némaságát,
vörös és fehér lapjait.
Válaszuk rám terül,
túl nehéz paplan.

Szűk az idő körülöttem,
minden falról sercegve
pereg a vakolat: fehér emlék.
Kinyújtott kéz minden kő,
sóhaj a mozdulat.

Már gyűlik

Tépd le a virágokat,
a rétek ákombákomjait.
Sáros félcipődet
töröld a fűbe,
hadd gyűrődjön össze
a pázsit szálanként.
Törd le a fák ágait,
amiken az elfagyott rügyek,
a néma madarak
gubbasztanak.
Szádban már gyűlik a nyár.

Mars poetica!

Kis-Bocz Erikának
Hogy ez nem csak játék lenne,
mint a tente-baba-tente?
A léphető variánsok mikéntje,
a megkezdett játszma lényege, tétje
csak annyit ér, amennyit én akarom.
Mert mire való az ilyenféle vagyon,
ha nem arra, hogy elverjük,
ahogy szokás, elkeverjük
ímmel-ámmal-ezzel-azzal,
kávéporral, tejszínhabbal,
majd összeálljon verssé, szépen.
Csak ennyi volna, kérem szépen.