megkérdezted, miért szippantok bőrödbe; őszi kék; taníts meg a komolytalanságra; pontatlan definíció; egykezes szonáta; az olyanok, mint ő; őszintén be kell vallanom; ki imádkozik az apácákért?; tudod, milyen egy igazi halott?; szorítókötés; kérem, ne ije
Finy Petra
2004 // 07
megkérdezted, miért szippantok bőrödbe
bemutatkozás helyett mondjuk szerintem
a másikat megszagolni kéne inkább,
mert a bennünk pislogó vadállatnak
bizony remek szimata van.
őszi kék
ez a kék csak őszi reggeleken látható
és akkor is egy-egy pillanatra,
pont addig, míg egy sóhaj például
kiröppen a tüdőből,
vagy ameddig a bőrfotel szusszan egyet,
ha hirtelen huppansz bele
taníts meg a komolytalanságra
szeretném tudni, hogyan kell
szabályosan fújni lufit rágóból,
és a láblóbálás pontos mikéntje is érdekel,
izgat a bandzsítás tudománya is,
és a szürcsölés fortélyait sem ismerem,
ezenkívül jó lenne tudományos
precizitással visítozni,
avarban hemperegni,
úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva,
vagy papírzacskót durrantani felsőfokon.
pontatlan definíció
találtam rád egy definíciót:
a kés hangja, ha selymet vág,
fűrészpor a talpad alatt,
legördülő márványgolyó a gerincemen,
egy maréknyi üvegszilánk gyertyafénynél,
rézkilincs a bársonyfüggönyön,
ajkaimra pattanó tollpihe,
fekete sakktábla sok-sok lóval,
kivirágzott szék a szoba közepén
egykezes szonáta
ez elment vadászni puska nélkül,
ez térképet rajzol a végtelenről,
ez nem töröl lábat, hogy tudja, hol járt,
ez véletlenül meglőtte a hátán,
ez mikor dühös, a felhőket rugdossa,
ez szemedbe néz, ha nem jut eszébe semmi,
ez hazavitte a belső zsebében,
ez siratódalokat dúdol a liftben,
ez szomorúan biccent, ha elhagyod,
ez megsütötte, de könnyeivel sózta be,
ez minden reggel beágyazza a férjét,
ez szereti, ha egy kézfogás termékeny,
és ez az icipici zsíros szájjal csókolózik.
az olyanok, mint ő
az olyanok, mint ő
beszéd helyett mutogatnak,
az olyanok, mint ő
szeretik, ha morzsa maradt a szájukon,
az olyanok, mint ő
a tökéletes szimmetriát utálják,
az olyanok, mint ő
temetéseken táncolnak,
az olyanok, mint ő
világosban gyertyákat gyújtanak,
az olyanoknak, mint ő
a kockás papír börtön,
az olyanok, mint ő
a tüsszentést imádják,
az olyanok, mint ő
cigarettafüsttel rajzolnak,
az olyanok, mint ő
üveggolyót néznek tévé helyett,
az olyanok, mint ő
nagyon hiányoznak nekem.
őszintén be kell vallanom
én szeretem, mikor valaki rossz arcú,
mert nem csúfította el a szépség,
és ha búcsúzik, kacsint tenyerével,
én szeretem, mikor valaki gyakran hümmög,
ám minden hümmögése mást jelent,
és ha a rágóból léggömböt fújva felrepül,
szeretem, mikor valaki úgy olvas,
hogy beleszippant könyvébe,
és mikor ordít, csak szuszogás hallatszik,
én nagyon szeretem
azt, ami nem nagyon szerethető.
ki imádkozik az apácákért?
ki imádkozik a szélvédőre kenődött bogárért?
ki imádkozik a sarokba állított karosszékért?
ki imádkozik az eltévedt lufiért?
ki imádkozik a nem szagolt borosdugóért?
ki imádkozik a széttépett szerelmes levélért?
ki imádkozik a könyv átlapozott lapjáért?
ki imádkozik a kicsorbult élű ollóért?
ki imádkozik az előhívatlan fényképért?
s ki imádkozik az apácákért?
tudod, milyen egy igazi halott?
végleg elfelejt orrot törölni
és botját a kutyák lepisilik.
a dolgokat pedig mindig összekeveri.
derékszíját a nyakkendővel.
a pálinkát meg a hipóval.
igazi halottak sajnos már nem élnek.
szorítókötés
ne ölelj magadhoz mert
most magamat szorítom magamhoz
hogy erős legyek,
most magamat tépem ki magamból
s bekenem sebemet sóval,
vagy szoríts úgy,
hogy ne kapjak levegőt még a bőrömön se,
és elsötétüljön a szemem fehérje.
kérem, ne ijesztegesse a halakat
megkérném a kedves öngyilkosjelölteket,
hogy csak halkan ugorjanak tóba,
mert zavarják a halak nyugalmát.
bemutatkozom
kezeim, nézd meg, s ereim,
pedig fel sem vagyok boncolva,
nézd meg, milyen halkan fújok orrot,
senki nem tudja utánam csinálni,
nézd meg, hogyan futok,
oldalra csapom a lábam mindig,
és kávéscsészém zaccrajzát,
az ágyam feletti kép helyét,
nézd meg k-betűm, nincsen hurka,
nézd meg a szemöldököm,
amikor felszökik az idegességtől,
és nézd meg azt a parkettát,
melyre soha nem lépek rá,
végül nézd meg, hogyan gurítok
üveggolyót sötétben.
szemtelenül vakok vagytok
mindig a számba léptek,
így nem tudok nektek a föld dobolásáról mesélni
és a férgek táncáról,
amint a rigóknak kelletik magukat riszálva farukat.
állandóan a szemembe piszkáltok,
ezért nem láthatom soha a hipnotikusan köröző varjakat,
csak puffadt ujjaitok repdesnek előttem,
de azokat minek kövessem szememmel?
lépten-nyomon a fülembe vájtok,
és már nem hallom az orkán sziréneit,
akik a vihar közepébe hívnak és felkapnak nedvesen.
szerintem még a bőrömet is lehúznátok,
ha nem lenne annyira rámtapadva.
