Esti dal; Menedékes; Kopáros
Apáti Miklós
2004 // 05
Esti dal
Csak egyszer láthatnál ahogy
lovam nyakára hajtom a fejem
magára venné minden fájdalmamat
s te túl sokáig néznél utánam
a hosszan leszálló estben
mindig is tudtad
nincs
nem volt
és nem is lesz lovam
és nincs kinek írnom ezt sem
Menedékes
Túl soká éltem szerteszét.
Nem illet meg a menedék.
Marad a túl kék s magas ég.
Hová sietek? Rossz a fék.
De néhány utolsó menedék
mégis kéne, ha volna még –
„otthonból” egy már nem elég,
ha kimondható: itt a vég.
(Hány ilyen nap van hátra még,
találgatnám, ha kérdenék,
s ha kérdéseimet értenék.)
Kopáros
Lakatlan szigetke lettem.
E kopár partra senki se lép.
Maroknyi hazai földem
hiába szórom szerte s szét.
