Előbb, utóbb; Azután
Vasadi Péter
2003 // 12
Előbb, utóbb
Előbb szemügyre kellett
vennem a poklot, azután
mehettem be a rémületbe.
Sok idő nem adatott rá.
A vadak szétverte Európában
meneteltünk ide-oda, s ott,
ahol még állt a fal, tövében
elaludtunk.
A pokol gyűlöli a rendet, a
házakat, a teret, a nyugalmat.
Romot akar, vijjogva halottakat
követel. S némaságot. Döngjön
benne bakancstól az út, mozgó
testeken csörömpöljön a vas,
reccsenjen a fa, égjen az erdő,
a kerítés, a gerenda, a vér
száradjon meg az arcon, a ruhán,
az erekben, túrjon föl
búzatáblákat a lánctalp,
rohadjon szét a beszéd, esőben
zsugorodó matrac, seben a kötés,
szemet égesse a pillantása,
legyen mocskos a homlok, a nyak,
a tenyér, a lelkiismereted.
Pusztulás szívja magát a belekbe.
A horpadt has nem tiltakozik.
Rémületre idő nem adatik.
Bevackolódsz a szalmakazalba.
Társak hátától melegedsz.
Ez már alszik. Te kilopózol:
tudni szeretnéd, mi van ebben
a nincsben.
Éjszaka sincs. Füstölög, ég
körben, ami lenni látszik.
S mikor a csillagos ég alatt,
mint részegség, a semmi betölt,
bent gyöngéden megidéznek. Attól
fogva tudod: nem kell erőlködnöd.
Se bizonygatnod. Se sietned.
Aki van, lassú s örök.
Azután
És gyors is. Mindenben megelőz.
Amit csak holnap akarnék,
tegnapelőtt már tőle tudom.
Mégis ma kell magamat ki-
találnom.
Elhagyom őt, öleléséből
bontakozva naponként igyekszem
utána. Mégis, mint a fehér
lehelés, tenyerembe simul,
ajkamat érinti, válla melegét
érzem, szólni szeretnék hozzá,
leint, mosolyog, sírnék, maga
felé fordít,
s néz, néz, mint a trópusi alkony,
rezzenéstelenül.
Másnap ráfektetem kezemet a
kőre, fatörzsre, a homokra,
áradjon szét bennük az áldás.
Imádkozom fűben a fűhöz,
őrizze meg, ha erre járt,
a léptét, letaposva, s a
mályvavirághoz, mely mint
óriási csokor, lengedezzen
a megszentelt levegőben.
És olvasom pupillákban a
lélek zavarát. Látom, ahogy
terjed lefelé a szájra keserűen
a hazugság, s szenvedve vissza-
felé szájtól szemekig az igaz.
Vibrál mondatoktól az arc,
mélyülnek rajta a ráncok,
de köztük a bőr síkján még
megülhet az öröm. Angyal
tartja két kézzel a gerincet.
